Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-177

224 r A nemzetgyűlés 177. ülése 1923. évi augusztus hó 28-án, kedden. Irányiak ősi vármegyéjét ; a cseh imperializmus akkor szüntette meg és centralizálta a nagy zsupákba az ősi magyar vármegyéket. Ennek vilá­gosan az volt a célja, bogy minden emléket, ami a magyar népet az ezeréves magyar múltra em­lékeztetheti, összeromboljanak. Láttam ökölbe szoruló kezeket és ami még rettenetesebb, könnybe boruló férfiszemeket ezekben a napokban a Felvidéken, amikor Po­zsonytól Kassáig és Beregszászig becsukták az ősi vármegyeházakat és szintiszta magyar vár­megyéknek a demarkáción túlra eső részeit a Csallóköz, Komárom, Mátyusföld, Esztergom, Hont, Nógrád, Gömör, Abauj, Ung, lígocsa, Bereg vármegyék szintiszta részeit vonták be mesterségesen hol csillagalakura, hol hosszú­kásra alakított uj zsupánságokba, azért, hogy letörjék a magyarság politikai életét. Ezekben a rettenetes napokban sokszor beszéltem felvidéki barátaimmal, akik azonban kezdtek megvigasztalódni és mondták, hogy : »nem baj, hiszen a mi vármegyénk másik fele, a kisebbik vagy a nagyobbik fele, odaát él to­vább csonka Magyarországon, képviseli a nagy elvet nemcsak mibennünk, hanem a nagy nép­tömegekben is, amelyek át az Ipolyon éreznek és tudják azt, hogy tulajdonképpen annak a Hont és Nógrád vármegyének a szive, a lelke itt van csonka Magyarországon. Mostanában megint fenjártam a Felvidé­ken. Megdöbbenve kérdezték tőlem az emberek, vájjon igaz-e az, hogy a magyar kormány meg akarja szüntetni itt is a csonka vármegyéket, igaz-e az, hogy a magyar kormány be akarja fejezni azt a munkát, amelyet a cseh centrali­záció megkezdett? Sajnos, igaz, t. Ház. Ez a javaslat szinte folytatását látszik alkotni annak, amit Prágából diktálnak a Felvidékre. Nagyon jól tudom, hogy a célja nem ez a javaslatnak. Én nem arrogálom magamnak azt, hogy én jobb magyar ember volnék, mint a belügyminis­ter ur. En tudom azt, hogy egy Rakovszkynak épugy fáj a Felvidék, mint egy Barossnak. Ez az egész javaslat azonban egy jellemző tünete annak a lagymatag politikának, amelyet ezek­ben a nagy kérdésekben; az integritás, a kül­politika kérdéseiben a kormány az utolsó két esztendőben folytatott. Teljes érzékhiányt ta­pasztalok a kormányban ma már ez. iránt a nagy cél iránt. Máskép is könnyen megoldható fiskális okokból egy rettenetes nagy elvet ad fel a kormány a csonka vármegyék összevonása és megszüntetése folytán. Pedig milyen könnyen és olcsón meg lehetett volna menteni ezeket a megyéket ! És nincs igaza a Loria-féle elmélet­nek abban, hogy a politikának csak materiális alapjai vannak. Nem, legalább is ilyen mérték­ben megfoghatatlan, megmérhetetlen lelki és érzelmi imponderabiliákból is alakul a politika. S meggondolta-e a t. kormány azt, hogy egy ilyen javaslatnak micsoda rettenetes romboló hatása van odaát túl a demarkáción, odaát az idegen rabságban sínylődő magyar testvéreink lelkében ? Mint egy korai fagy, ugy pusztítja el a reményeket odaát a magyar lelkekben. Hiszen az én lelkemre is rettenetes depresszióval hatott ez a javaslat, mert hiszen ebből a javaslatból már én is azt látom, hogy a kormány, ugy lát­szik, reménytelennek tartja egyelőre azt, hogy mi változtassunk belátható időn belül ezen a mai rettenetes helyzeten, hiszen már berendez­kedik ezen a bázison a t. kormány. Ha tehát már reám is, aki pedig itt ezen a szabad Ma­gyarországon szabadon beszélhetek és félig-med­dig szabadon is cselekedhetek, ilyen rettenetes hatással van ez a javaslat, akkor képzelje el a minister ur, hogy micsoda depresszió, bomlasztó hatással van ez a demarkáción túl sínylődő magyarságra, akiknek örökös lelki depressziója amúgy is fogékonnyá teszi őket minden kisebb vagy nagyobb politikai esemény iránt, amely az anyaországban történik. A küzködő magyarok odaát megtörve hajtják le fejüket: »Lasciate ogni speranza!« — nem érdemes már remény­kedni, hiszen a magyar kormány, a magyar parlament ma már törvényeket hoz és intéz­ményeket alkot, berendezi közigazgatását ugy, mintha azok a magyar területek, amelyek tő­lünk elszakadtak, soha már hozzánk többé vissza nem kerülnének ! (Ugy van ! balfelöl.) Erre tehát semmi szükség nem volt. Ezt a problémát igazán máskép is meg lehetett volna oldani. Ne feledjék azonban azt, hogy a magyar fajnak a mentalitása amúgy is szalmalángszerü, könnyen lohad . . . Nagy Ernő: Könnyen is dagad! Baross János: ... és hogy rettenetes ha­tása lehet odaát a magyar faj ellenállóképes­ségére is az ilyen csalódásnak, amelyet az ilyen­féle törvényjavaslatok bennük keltenek. De nemcsak azért tartom katasztrofális jellegűnek ezt a javaslatot, mert a demarkáción­túli magyarság lelkében lerombolják a jobb jövő reményébe vetett hitet, hanem mert más oldalon megnöveszti ellenségeink elbizakodottsá­gát, mert ime azt látják, hogy a magyar kor­mány most már olyan javaslatokkal áll elő a magyar törvényhozásban, amelyek teljes bele­nyugvást és behódolást jelentenek a trianoni országhatárokba. Az ilyen javaslatok csak arra alkalmasak, hogy ellenségeinkben azt a hitet keltsék, hogy ebből a szerencsétlen kivérzett magyar nemzetből a jobb jövőbe vetett hit és ellenállóerő teljesen kiveszőben van. Ennek a javaslatnak tehát erős külpolitikai vonatkozásai is vannak. Vegyük csak kezünkbe a térképet, és akkor kiderül, hogy azok a csonka vármegyék, amelyeket most — akárhogy cifrázza is a kormány a kifejezéseket — mégis csak megszüntetnek, szinte kivétel nélkül olya­nok, amelyeknek a demarkációntúli része tisz­tára magyarok által van lakva s amelyekben 2 1 /? millió elszakított magyarság él velünk

Next

/
Thumbnails
Contents