Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-177
A nemzetgyűlés 177. ülése 1923. geografiailag összefüggésben, olyan magyarság, amelynek visszacsatolásához nekünk a trianoni békeszerződés értelmében irott jogunk van, Én nem állok a trianoni békének az alapján ; én katasztrofális szerencsétlenségnek tartom azt, hogy a trianoni békét ratifikálta az előző magyar parlament, a kormány azonban ennek az alapján áll, de ha ezen az alapon áll, akkor igyekezzék legalább a trianoni békében biztosított jogainkat érvényesíteni, nem pedig olyan törvényjavaslatokkal előállani, amelyek a trianoni békével is ellentétben állanak és azt ellenségeink gusztusa szerint in peius segítik magyarázni. A trianoni békében nekünk biztosítva vannak etnográfiai határkiigazitások. A trianoni békeszerződés 19. §-a azt mondja (olvassa): »A közgyűlés időnként felhívhatja a szövetség tagjait az alkalmazhatlanná vált szerződéseknek és olyan nemzetközi állapotoknak ujabb megvizsgálására, amelyeknek fenmaradása a világbékét veszélyeztethetné.« A kisérő mellékokmány szószerint a következőkép szól (olvassa) : »A szövetséges ós társult hatalmak azonban nem feledkeztek meg arról a gondolatról, mely őket a határok kiszabásakor vezette, és foglalkoztak azzal az eshetőséggel is, hogy az igy megállapított határ esetleg nem felel meg mindenütt teljesen a néprajzi vagy gazdasági kívánalmaknak. A helyszínén megejtett vizsgálat esetleg szükségessé fogja tenni, hogy a határt áthelyezzék. Ilyen vizsgálatot azonban ma nem lehetett lefolytatni, mert ez bizonytalan időre kitolná a béke megkötését, pedig ezt egész Európa sóvárogja.« Ennek a kérdésnek a megoldását tehát a határkiigazitó bizottságokra bízzák. Mit jelent ez a űiondat? A francia szövegben még világosabban benne van az, hogy az esprít-je, alapelve a határmegállapitásnak az etnográfia volt, vagyis az, hogy milyen nemzetiségű népek laknak ott. Azoknak a csonka vármegyéknek a túlsó felén, amelyeket most ez a szerencsétlen javaslat meg akar szüntetni, igenis majdnem kivétel nélkül magyarok laknak, akiknek visszacsatolásához etnografiiai határkiigazitás alapján a trianoni szerződés melléklete szerint letagadhatatlan jogunk van. A mostani javaslatnak tehát az a rettenetes nagy hibája, hogy magyar részről elvfeladást jelent még kicsiny trianoni jogainkkal szemben is. A trianoni szerződés mellékletének másik passzusa is megerősíti ezt a felfogásomat. Ez a következőképen hangzik (olvassa) : »A szövetséges és társult hatalmak bíznak benne, hogy ez az eljárás megfelelő módot nyújt minden igazságtalan határvonal kiigazítására, ha azok ellen alapos ellenvetést lehet tenni,« Nos, éppen elég alapos ellenvetést lehet kötni a békekötés esprit-je, szelleme szerint, hiszen ezen csonka vármegyék túlsó oldalán két és félmillió színmagyar él! A határkiigazitó bizottságok munkáját ismerjük. Frivol komédia volt a megkötözött, leévi augusztus hó 28-án, kedden. 225 igázott magyar néppel. (Igaz! TJgy van! balról!) Pedig a trianoni békét csak azért ratifikálta az előző hiszékeny magyar parlament, mert bizott a határkiigazitás ígéretében s az akkori kormány is azzal argumentált, hogy ratifikálni lehet nyugodtan a trianoni békét, mert a mellékletek alapján a magyar területeket vissza fogják csatolni, hiszen ezt a passzust máskép magyarázni józan ésszel és jószándékkal nem is lehet. Az előző parlament többsége elég hiszékeny volt és belement ebbe, azonban a kisebbségnek, amely kiment az ülésből és nem ratifikált, igaza volt, mert a határkiigazitó bizottságok munkája csak porhintés volt, úgyhogy összesen csak annyit kaptunk vissza, mint egy jókora magyar uradalom területe. Az egyik kukoricatábla sarkától a másikig terjedő nevetséges határkiigazitásokat kaptunk ! A legteljesebb mértékben megvan tehát minden oka a magyar nemzetnek arra, hogy a határkiigazitás kérdésében megcsalatottnak érezze magát. (Helyeslés balfelöl.) Az elszakított magyar testvérek visszacsatolásához tehát nekünk jogunk van ! Mégis még ma is rabságban vannak, olyan elnyomó népek uralma alatt, amelyek nyugodt lélekkel megszegik a trianoni békében nekünk adott másik becses jogunkat is : a magyar kisebbségek emberi és politikai jogait. Semmibe veszik a kisebbség védelmét, holott ezt a trianoni békét szignáló öt nagyhatalom is garantálta. Amikor tehát nekünk világos, szerződéses jogaink vannak azokhoz a területekhez, amelyek e csonka vármegyék demarkáción túli oldalán feküsznek, lehetetlen gondolat már maga az, hogy a magyar kormány, ahelyett, hogy minden eszközt felhasználna arra, hogy szerződéses jogainkat érvényesítse, előjön egy javaslattal, amely megszünteti ezeket a jogokat, amely belenyugvást jelent nem a trianoni békébe, hanem annak ellenségeink által kárunkra történő megszegésébe. Ha még azzal argumentálna is a kormány, hogy kellett ilyen törvényjavaslattal jönni, mert erre a trianoni béke kényszerít, ezt megérteném, hiszen a kormány, sajnos, a trianoni béke alapján áll. De amikor ez a javaslat ellentétben áll a trianoni békével, amikor a trianoni béke szerint nekünk jogunk van a demarkációntúli magyar oldalhoz, nem tudom megérteni, miért jön a kormány ezzel a javaslattal, és miért akarja egy magyar törvénnyel szankcionálni a trianoni békének ellenségeink által kárunkra történt megszegését. Ezt a külpolitikát én megérteni nem tudom, de ez csak jellemző folytatása eddigi külpolitikánknak. Az a gyengeség, az az ellenségeink előtt való behodolás, amelyet két éve tanusit a magyar kormány, csak rossz gyümölcsöket teremhet. Ha önmagunkat nem becsüljük meg, nem kívánhatjuk azt, hogy mások megbecsüljenek minket. Magától értetődik, hogyha azt látják ellen33*
