Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-176
"A nemzetgyűlés 176. ülése 1923 fejezetében foglalt rendelkezéseket is. Ezekben a rendelkezésekben tnlajdonképen a csonka vármegyéknek összevonásáról, ezen összevonás folytán egyesült szervek megalakításáról, továbbá és különösen az árvaszéki ügyvitel egyszerűsítéséről, ennek kapcsán az árvaszéki tisztviselőknek elbocsátásáról, és magáról a létszámcsökkentésről rendelkezik a javaslat. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Már a bizottsági tárgyalás során is kifejtettem, hogy — a nemzetgyűlésnek határozata van rá, törvényes rendelkezések is követelik, a közigazgatási reformot. A belügyminister ur ebben az irányban tevékenykedett is. A közigazgatási személyzetnél tehát a létszámcsökkentésnek rendezését a közigazgatási reformban kellene megoldani. (Helyeslés balfelöl.) Ez volna az egyetlen helyes mód, mert igy lehetne a közigazgatásban egységes, áttekinthető létszámcsökkentésről gondoskodni, mig a jelen helyzet mellett ez nem lehetséges. (Ugy van! bal felől.) Hiszen ha a közigazgatás reformja komoly reform lesz, amely a községek erősítésével, a megyék helyzetének megváltoztatásával, megfelelő uj beosztással rendezi a nagy közigazgatási kérdéseket, akkor ennek a közigazgatási reformnak ismerete nélkül, tehát idő előtt a vármegyékben, vagy városokban elbocsátást eszközölni nem szabad, mert különben, lehet, hogy vissza kell azt csinálni. A központi igazgatás pedig ugy sem tartozik az önkormányzati igazgatás keretébe, arról úgyis az államiaknál történik rendelkezés. Én tehát azt gondolom, hogy ha a belügyminister ur komoly közigazgatási reformot hozna, feltétlenül szükséges, hogy azokat a kérdéseket, amelyek az önkormányzatokban előjövő létszámcsökkentésre vonatkoznak, ott oldjuk meg. (Ugy van ! balfelöl.) De hibája ezeknek a rendelkezéseknek az is, hogy az önkormányzati szabadságnak elveit is igen sok helyen áttörik. Sajnos, nincs időm, hogy ezekre rámutassak. Csak meg lehet említenem, hogy a belügyminister ur a javaslatban ugy kontemplálta, hogy ő intézi a létszámcsökkentést, s ebben a tekintetben véleményt nyilvánítanak neki a főispán, alispán, azután a parlamenti bizottság közbelépése folytán a törvényhatósági közgyűlés által kiküldött hat tag. Én ezt a véleményezési rendszert magam részéről helyesnek nem tartom. A szervezési jog, hogy mely állásokat szüntessenek meg, mely tisztviselőket bocsássanak el, ma fennálló törvényeink szerint feltétlenül az autonómiára tartozik. Amikor tehát a belügyminister ur épen ez önkormányzati szabadságnak kiépítését célozza a közigazgatási reformnál, akkor én nem tartom helyesnek, hogy az önkormányzati szabadság alapelveit e javaslat áttöri. (Ugy van! balfelöl.) Ki hiszi el, hogy a belügyminister ur, ha majd a három vélemény eltér egymástól, nem a főispán véleményét fogja elfogadni? Hiszen a főispán bizalmi természetű politikai pozíciót tölt NAPLÓ XVI. évi augusztus hó 27-én, hétfőn. 211 * be, ha a főispánnak politikai szempontból más az álláspontja, beszélhet az a hattagú törvényhatósági bizottság vagy alispán akármit, a belügyminister mégis csak a főispán álláspontját fogja elfogadni. De rabulisztika is az egész, mert azt mondja a belügyminister ur a törvényjavaslat indokolásában, hogy azért kellett ezt ilyen módon megoldani, és azért nem lehetett a vármegyék hatáskörébe átengedni, mert akkor a vármegyék autonóm jogaikra való hivatkozással megtagadhatták volna az állások megszüntetését. Kénytelen vagyok a belügyminister ur indokolásával szemben rámutatni a következő szakaszra, ahol a törvényhatóságu városoknál a belügyminister ur már meghagyja ezt az autonóm jogkört a törvényhatósági városok autonóm szerveinek, holott azoknak a városoknak épen olyan vagy bizonyos tekintetben talán még sokkal nagyobb autonómiájuk is van. Mióta jött divatba a közigazgatásban az, hogy az alispán a törvényhatósági bizottsággal szemben, vagy annak egy szervével szemben, amely a törvényhatósági közgyűlés egyetemének jogkörét gyakorolja, mondom, ezek elhatározásával szemben a kormányhatóságnak külön jelentést és külön javaslatot tehessen ? A közszolgálat érdeke mindig azt kivánta, hogy ez ne lehessen, és épen az a politikai párt, amelyhez a belügyminister ur régen tartozott, igen sok alispánnal szemben eljárt azért, mert nem akceptálta a törvényhatósági bizottság közgyűlésének rendelkezéseit. Most itt intézményesen behozzuk, hogy az alárendelt alispán, aki a törvényhatósági bizottsági közgyűlésnek vagy a közgyűlés helyett működő szervnek végrehajtó közege, külön tegyen javaslatot a törvényhatósági bizottság állásfoglalásával szemben. Mindezekből a kérdésekből zagyvaság támad, ha ezeket a kérdéseket a közigazgatási reformtól elkülönitve oldjuk meg. Ennélfogva az én nézetem az volna, hogy ennek a törvényjavaslatnak második és harmadik fejezetét egyáltalában mellőzni kellene. Szeretnék még a vallás- és közoktatásügyi minister ur által a létszámcsökkentés érdekéből javasolt rendelkezésekkel foglalkozni, különösen két kérdéssel. Az egyik, mely szerint a kultuszministernek joga van a felekezeti iskolák számát apasztani az államsegély elvonása által, másfelől szeretnék foglalkozni a tanitói fizetések és illetmények utalványozása és a tanitói kinevezések kérdésével. A létszámcsökkentés okából a 17. § felhatalmazást ad a kultuszministernek arra, hogy nem állami, tehát felekezeti, tanári állásokat megszüntessen, iskoláktól az államsegélyt elvonhassa, és ebben a tekintetben az indokolás az, hogy a községek és felekezetek autonómiája nem képezheti akadályát az államsegély megvonásának. Ügy a polgári községeknek, mint a hit fele kezeteknek a törvényjavaslat által érintetlen joguk marad, hogy saját költségükön az intézeteket, illetve állásokat fentartI hassák. 31
