Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-176

212 2t nemzetgyűlés 176. ülése 1923. évi augusztus hó '27-én, hétfőn. Én t, Nemzetgyűlés ebben rendkívül nagy veszedelmet látok. Természetes következménye lesz ennek igen sok helyen, talán a római katolikus egyháznál, ahol tetemes egyházi javak vannak, nemde a protestáns egyházaknál természetes következménye lesz ennek az, hogy megfelelő állami támogatás hiányában az iskolák megszűnnek. Ezt azért is veszélyesnek tartom, mert ellenkezik az 1848 ; XX. tőikkel, mely törvénycikk 3. §-ában a magyar állam kötelezettséget vállal arra, hogy minden bevett vallásfelekezetnek iskolai kiadásait és költségeit megtériti. Ez nekünk protestánsoknak, akik a szabadságharcokat vallásunk szabadsága érdekében is vívtuk, harcaink betetőzése, legnagyobb eredményünk volt. Ehhez ragaszkodunk, ennek az elvnek az áttörését még takarékossági szempontból sem engedhetjük meg és ebből a szempontból semminemű magyarázatba nem mehetünk bele, hogy igy méltányos lesz, ugy méltányos lesz a kormány. Ez megnyugtathatja esetleg a könnyenhivő többséget, de igazi protestáns ember ebben mélyebb sérelmet lát Ne méltóztassanak ezt felekezetieskedésnek venni; teljes mértékben tisztelem én a katholikus egyház jogait, a magam részéről is szivből óhajtom annak autonómiáját, tudom, hogy az is nehéz helyzetben van, de mint kálvinista ember kivánom, hiszem és követelem, hogy egyházamnak minden jogai minden kormányok által sértetlenül megóvassanak és tiszteletben tartassanak. (Helyeslés a baloldalon ; helyeslés és taps a jobboldalon.) Biztosítja ezt részünkre az 1848 : XX. te, a kormány az ott lefektetett elveket át nem lépheti. Nem kicsinylendők le az egyházak érdemei a magyar államiság fentartása körül. Nagy érdemei vannak itt a római katholikus egyháznak, de feltétlenül nagy érdemei vannak a protestáns egyházaknak is. A protestantizmus a szabadság vallása volt, a kultúra, az irodalom, a könyvnyomtatás és a nevelés szolgálatában állott, sokat tett a felvilágosodás és a haladás terén és tette ezt híveinek közadakozásából mindaddig, amig az 1848. évi XX. te-ben az állam ezeket a feladatokat magára nem vállalta. Most ezt az elvet egyszerűen áttörni és halomra dönteni még akkor sem helyeselhetem, ha a kultuszminister ur nem fogja az ezen szakaszokban foglalt rendelkezéseket szigorúan venni. Ne tessék tehát ezen intézményeknek, ezen középiskoláknak és jogakadémiáknak megszüntetésére gondolni. Ez egyfelől nem volna méltányos, mert ha számlát állítanánk ki, az állam az egyenlő elbánás elvénél fogva még nagyon sokkal tartoznék a protestáns egyházaknak. Hiszen az a nagy segítség, amelyet a múltban a kongruákkal adott, ma már az állam költségvetésében egyszerűen számításba sem jön. Sérti az egyház alkotmányos jogait is. De a magyar államiság ellen vétkezünk akkor, ha ezen intézmények megszüntetésére gondolunk. Bátor vagyok ebben a tekintetben figyelmeztetni valamire a kultuszminister urat. A magyar protestáns egyházat szétszaggatták ; a magyar református egyházat például most négy részre szaggatták szét, négy különböző állam fenhatósága alatt működik. A református egyház azonban egységes nemzeti egyház volt, melynek úgyszólván minden tagja színmagyar. Közös volt a lelkészképzés, közös volt az egyházi szertartás, a nevelési rendszer. Az egyház mindig egységes volt, és ha ideigóráig széjjeldaraboltatott is, de ezekben a protestáns egyházakban feltámadt az egység gondolata, fel is kellett, hogy támadjon. A debreceni református egyház meg is kezdte ebből a szempontból akcióját, hogy a magyar reformátusokat egységes táborba egyesítse. Számítunk itt Nyugat protestánsaira is, akik nem fogják megengedni, hogy egy ilyen nemzeti egyház szétdarabolva működjék. Már pedig ezek az iskolák ennek az egyetemes, magyar református egyháznak a fáklyavivői. Ide küldték gyermekeiket a kálvinista családapák azokból a részekből is, amelyek tőlünk most elszakadtak. Ezek az iskolák most a határszélen vannak, és lehet, hogy nem eléggé népesek, de amint erősödik az egyetemes magyar református egyház gondolata, mivel azokban az apákban a megszállott részeken él a vágy, hogy gyermekeiket a sárospataki, vagy más iskolákba küldhessék, mondom., amint erősödik az egyetemes magyar református egyház gondolata, annál inkább meglesz a lehetőség arra, hogy az a magyar ifjúság ezekbe az intézményekbe járhasson. Amikor a román kultuszminister megszünteti a szászvárosi és a zilahi református iskolákat, ugyanakkor a magyar kultuszm.inisternek nem szabad arra gondolnia, hogy a határszéli középiskolákat megszüntesse. Elnök : A tanácskozásra szánt idő letelt. Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. Hegymegi-Kiss Pál : Igen röviden befejezem. Méltóztassanak kérem pár percnyi időt engedni. Anglia egyik ideális nagy politikusa, Brougham egy szintén nagy világmegrázkódtatás után, .a napóleoni háborúk után a következőket mondotta (olvassa) : »Voltak korszakok, amikor az ország rémülettel látta, hogy a katona talpon áll. Ma másként állanak a dolgok. Napjainkban bízvást talpon állhat a katona. Ma egy személy van talpon, amint némelyek hiszik, jelentőség nélküli személy : talpon van az iskolamester. Es én inkább bízom a felfegyverzett iskolamesterben, mint a teljesen felszerelt katonában, amidőn hazánk szabadságainak fentartásáról és kiterjesztéséről van szó.« Ezek a szavak miránk nagyon is vonatkoznak, A népnevelés feltétlenül egyik legfontosabb feladat. Egyfelől kultúra kell ahhoz, hogy ez a nemzet ezt a sok csapást elviselhesse, másfelől pedig feltámadásunk is feltétlenül kultúrát igényel. Nagj^on szomorú, hogy mily nagy nálunk az analfabéták száma. Elég, ha hivatkozom e tekintetben az ország egyik módosabb vármegyéjére, Szabolcs