Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-176

A nemzetgyűlés 176, ülése 1923. évi augusztus hó 27-én, hétfőn. 205 ügyágazatnál vétessenek figyelembe, amelynél tényleges szolgálatot teljesítenek. így tovább. Az I. fejezet 2. §-a szabályozza az államvasuti alkalmazottak elbocsátását, illetőleg az ő szolgá­latuk felmondását. Kimondja a biztonságuk léte­sítése szempontjából, hogy 1923 szeptember 30-ig közölni kell velük-is a felmondási oldratot és azt kézbesíteni kell számukra ; a közléssel egyidejűleg szabadságolni is kell őket. Kivételt képeznek a megszüntetendő vagy átszervezendő hivataloknál alkalmazott olyan egyének, akiknek munkáj a állami szempontból és magasabb érdekből nem nélkülöz­hető. Ezekre nézve a visszatartási jogot kellett a kormány számára biztosítani, — ezek is azonban legkésőbb 1923 december hó végéig okvetlenül elbocsátandók és szabadságolandók. Az elbocsátásra kijelölt és rendszeres fizetés­ben nem részesülő állami és államvasuti alkalma­zottakkal a szolgálat felmondását 1923 szeptem­ber 30-ig kell közölni és őket legkésőbb ugyan­ezen év december végével szabadságolni kell. Meg kell állapitanom, hogy a kormány meg­felelőleg igyekezett, legalább az adott körülmé­nyekhez képest, gondoskodni az elbocsátásra kerü­lők elhelyezkedésérői azáltal, hogy a december 30-án elbocsátandó egyén már szeptember 30-án szabadságoltatik, ezáltal mintegy módot kíván biztosítani arra, hogy a társadalomban és a gazda­sági életben az ő létfenmaradási lehetőségének biz­tosítására elhelyezést igyekezzék szerezni az állami és államvasuti alkalmazott. Az 1. §-nál említettem a szabályszerű elbánás alá vonást. Mit értünk ez alatt? Ertjük alatta a nyugalomba helyezést vagy a végkielégítést. A törvényjavaslat a 3. §-ban megállapítja, hogy mi­lyen javadalmak fogják megilletni nyugalomba helyezés és végkielégítés esetén azokat az állami alkalmazottakat, akik szolgálatukból elbocsáttat­nak. Ezekre nézve különbséget tesz a törvényjavas­lat a szerint, hogy rendszeres fizetésben részesül­tek, avagy nem részesültek rendszeres fizetésben. Ha rendszeres fizetésben részesültek és tiz évi szolgálati idejük van, akkor nyugdijat igényelhet­nek. Ha pedig nem részesültek rendszeres fizetés­ben, akkor csak 15 év után van jogosultságuk nyugdíjra. Ha pedig 1924. évi június hó 30-áig — amely nap a cezúra — még nem rendelkeznek 10 évi szolgálati idővel, illetőleg a rendszeres fize­tésben nem részesülők 15 évnél kevesebb szolgá­lati idővel rendelkeznek, csak végkielégítésre van joguk. Megállapítja aztán a törvényjavaslat a vég­kielégítés és a nyugdíj összegeit, amelyek szám­és táblázatszerűkig vannak felsorolva. Ennek ismertetésére talán nem terjeszkedem ki, hogy így hamarabb tudjam előadni a törvényjavaslatot. Meg kell állapítani egy nagyon fontos rendel­kezést, amely szerint intézkedik a törvényjavaslat aziránt, hogy a végkielégitett tisztviselő, aki nyugdíj helyett végkielégítést kap, még akkor is, hacsak erre jogosított, amennyiben elhaláloznék. a felesége és a gyermekei az állammal szemben nyugellátásra igényt nem tarthatnak. Az elbocsátott tisztviselőre vagy egyéb alkal­mazottra nézve, ha az természetbeni lakást "élvez, kimondja a törvényjavaslat, hogy ez a lakásjog az illetőt 1924. évi május hó l-ig megilleti, kivéve, ha a lakáshivatal már előbb lakást biztosit és utal ki a számára. Ugyancsak itt kellett intézkedni a fegyelmi eljárás alatt lévő tisztviselők tekintetében is, akikre nézve kimondja a törvényjavaslat, hogy a fegyelmi eljárást soronkivül kell lefolytatni és annak eredményéhez képest aztán őket vagy végkielégítésben vagy nyugdíjban kell részesíteni ; abban az esetben pedig, ha elitéltetnek, akkor, amennyiben nyugellátásban részesültek ideiglene­sen és később végkielégítést kértek, a végkielégí­tésbe a nyugellátás címén felvett összegek beszámi­tandók. Az 5. §-ban a törvényjavaslat mentésit egyes kategóriákat a létszámapasztás rendelkezései alól. Idetartoznak különösen a honvédség, csendőrség, vámőrség, folyamőrség és államrendőrség havi­díjasai, altisztjei és legénységi állományú egyénei, úgyszintén a pénzügyőrség, az állami erdőőri szolgálatban alkalmazottak, továbbá a királyi birák és ügyészek és az országos büntető-intézetek és a bírósági fogházak őrszemélyzete. Ezek mind olyan alkalmazottak, akiknél a létszámcsökkentés az ország magasabb érdekeinek sérelme nélkül nem eszközölhető. Amennyiben azonban oly bíró­sági és ügyészségi munkaerők vannak, amelyek nem a bíróság alkalmazási körében vannak jelen­leg működésben, és oda visszatérhetnek, amennyi­ben az állásuk felesleges, akkor ezek az állások is beszüntetendők. A szabadalmi bírákra nézve a kivételt meg­tette a törvényjavaslat, s a bizottság intézkedésé­hez képest azokra nézve nem tétetett külön intéz­kedés, mert más megoldás találtatott. Kimondja továbbá ugyancsak ez a szakasz, hogy az ilyen szabályszerű elbánás alá vont tisztviselők, ha esetleg uj állásokra pályáznak, más pályázókkal szemben előnyben részesitendők. Olyan tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat, akiknek az állása a létszámcsökkentés folytán megszűnik, a végrehajtás után is megmaradó, költségvetésileg rendszeresített állásokra hivatal­ból ki lehet nevezni. A 7. § intézkedik arra nézve, hogy uj állást csak törvénnyel lehet kreálni és lehetővé teszi azt, hogy a kormány magasabb minősítésű állá­sokat leminősíthessen alacsonyabbakra, de viszont alacsonyabbakat magasabbakra csakis a tör­vényhozás jóváhagyásával minősíthet. A 8. § intézkedik a nyugdíjintézetek és alapok rendezése tekintetében. Nevezetesen a különböző intézmények és hivatalok külön nyug­díjalapjánál — ha van ilyen — a létszámcsök­kentés következtében nagy eltolódások lesznek, s azt a rizikót, amely a tömeges nyugdíjazás következtében teherkép esik majd ezekre a nyűg' S0*

Next

/
Thumbnails
Contents