Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-176
304 A nemzetgyűlés 176. ülése 1923. ein augusztus hó 27-én, hétfőn. mondhatni, napról-napra uj helyzetképeket mutat fel és a törvényhozónak ezeket szabályozni kell ; nem 6 irányit ja az eseményeket, hanem a feltolakodó eseményeket kell szabályozni az adott törvényjavaslatban. Epen ezért ez a körülmény, én szerintem, inkább előnye ennek a törvényjavaslatnak, hogy ilyen szórványos, ideeső kérdéseket is megragad és szabályoz ; igen, de ugy kell szabályozni és ugyanabban a sorrendben, ahogyan az élet diktálja a kérdéseket. Az I. fejezet a létszámcsökkentésről általában beszél. Kimondott elv az 1. §-ban az, hogy egy utasitás adatik a ministeriumnak, hogy vagy valamelyik külön törvény alapján, mint az állami költségvetésben, vagy valamelyik költségvetési felhatalmazási törvényben szervezett nélkülözhető intézményeket és hivatalokat a kormány szüntesse meg. Jól tudjuk, hogy a háborús viszonyok gazdasági és adminisztracionális téren általában rendkívüli intézmények létesítését tették szükségessé ; ezeket fel kell számolni, ezeket fel kell oszlatni, mert hiszen a törekvésünk az, hogy áttérjünk a béke-gazdasági viszonyokra. (Helyeslés jóbbfelől.) és aztán olyan körülményeket kell létesiteni, amelyek megfelelnek az életnek és a kormány béke-gazdasági terveinek. Az a kérdés már most, ' hogy ezeknek az intézményeknek megszüntetésénél megállhat-e a a kormány. Nem ; mert hiszen a régi hivatalok, régi intézményeink — nem csak épen a háborúsak — egy nagy Magyarországra voltak szabva. Természetesen most ugy járnánk, mintha egy gyermekre föladnánk egy felnőtt ruháit. Bizony, ha egy felnőtt ruháit szabnánk egy gyerekre, az nemcsak pazarlás, hanem esztelenség is volna. Ëpen ezért a nagy ország szükségleteihez mért adminisztracionális szervezeteket és hivatalokat is csökkenteni kell s az ezen hivatalokban alkalmazott létszámokat is csökkenteni kell a megcsonkított ország méreteinek megfelelően, egyáltalában az állam az eddig már végrehajtott létszámcsökkentésen kivül általános elvül azt állitotta fel, hogy 20%-ig csökkentendő az alkalmazottak létszáma. Szabályozza mindjárt ugyancsak az 1. §., hogy miképen bocsátandók el ezek a tisztviselők, illetőleg alkalmazottak ; mert nemcsak tisztviselőkről, hanem általában állami alkalmazottakról van szó. Kimondja ez a javaslat, hogy a rendszeres fizetésben részesülő állami és államvasuti alkalmazottak, úgyszintén a tisztviselők, 1924 június 30. napjával szabályszerű elbánás alá vonatnak, a rendszeres fizetésben nem részesülő állami és államvasuti alkalmazottaknak pedig ugyancsak 1924 június hó 30. napjára fel kell mondani. Természetes, ha ezeket az állásokat, amelyekből alkalmazottakat, tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat elbocsátunk a szolgálatból, fentartanánk, akkor nem csináltunk volna semmit : ennek következtében kimondja ez a javaslat, hogy ezek az állások meg is szüntetendők. Előadhatja azonban magát olyan eset, hogy vannak olyan állások, amelyek felsőbb, magasabb állami érdekből nem szüntethetők meg annak ellenére, hogy beleesnének a 20%-ba ; ehelyett ugyancsak egy másik intézménynél, vagy pedig esetleg ugyanazon intézmény magasbb osztályozása körében más, megfelelő számú állás szüntetendő meg. Számolni kellett a háború legszerencsétlenebbjeivel, a menekült tisztviselőkkel, akik túl a jelenlegi béke vonalakon annak idejében a magyar állam eszméj ének őrei voltak s a magyar impérium kivonulásával elsősorban ezeknek kellett onnan menekülni. Természetes, hogy amikor a létszámcsökkentés napirendre kerül, akkor nem szabad megfeledkezni róluk, akik nagy áldozatot hoztak. Ezért a törvényjavaslat gondoskodik arról, hogy ezek a tisztviselők még akkor is, ha a pénzügyministerium akciója körében elhelyezést találtak, 20%-nál magasabb fokban ne bocsáttassael. Ezáltal gondoskodni kívántunk arról, hogy a menekülteket se érje nagyobb sérelem, mint amilyen az itt már előbb alkalmazásban lévő állami alkalmazottakat éri. Az elbocsátásnál, amint előljáró szavaimban jelezni bátor voltam, elsősorban a közszolgálat érdeke az irányadó. Az elbocsátás szabályozásánál gondoskodni kellett egyéb speciális szempontok betartásáról is. így kimondja ez a törvényjavaslat, hogy a nemzetgyűlési képviselő nem bocsátható el. Ebben egy alkotmányjogi elv van leszögezve, épen az ellenzék szempontjából ; nevezetesen az, hogy egy esetleg az ellenzéki padokon ülő állami tisztviselő ebből a szempontból ne bocsáttathass ék el. Továbbá a családi viszony megőrzése és az exisztenciális feltételek biztosítása szempontjából a családban egyesekkel szemben kivánt kivételt tenni a törvényjavaslat. Nevezetesen kimondja, hogy férj és feleség, a szüle és gyermeke, vagy két testvér és egyszerre ugyanabban a családban nem bocsátható el. Hiszen tudjuk, hogy egy család exisztenciális körülményei bizonyos kereseti forrásokra vannak alapitva ; ha most egyszerre e kereseti források közül kettő is megcsökken vagy bedugul, akkor annak a családnak létfenmaradása alapjában van megtámadva. Ezt kivánta elkerülni ez a javaslat. Gondolni kellett továbbá a hadirokkantakra,hadi özvegyekre és hadi árvákra, akikre nézve kimondja ez a javaslat, hogy csak a saját kérelmükre bocsáthatók el. Az önként távozni akarókra nézve azonban kimondja ez a javaslat, hogy azokat feltétlenül el kell bocsátani. Elmondhatom, t. Nemzetgyűlés, hogy épen ez a gondolat volt az, amelyet a bizottságokban is minden szónok megragadott, hogy azt, aki menni akar, el kell bocsátani, az önként jelentkezők,az önkénttávozók legyenek tehát az elsők. Végül rendelkezni kellett, hogy az olyan tisztviselők és egyéb alkalmazottak, akik nem annál az ágazatnál teljesítenek szolgálatot, amelynél az 1922. és 23. évre előterjesztett költségvetési előirányzat szerint figyelembe vétettek, annál az
