Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.
Ülésnapok - 1922-176
À nemzetgyűlés 176. ülése 1923. évi augusztus hó 27-én, hétfőn. 203 •jelentem a t. Nemzetgyűlésnek, bogy báró Podmaniezky Endre képviselő ur a házszabályok 203. §-a alapján indítványt nyújtott be aziránt, bogy e törvényjavaslat tárgyalásának tartamára az ülések ideje egy órával meghosszabbíttass ék. (Helyeslés.) Az indítvány felett a házszabály idézett szakasza értelmében a legközelebbi ülés végén a napirend megállapítása előtt fog a t. Ház határozatot hozni. Most psdig átadom a szót az előadó urnák. Szabó Sándor előadó : T. Nemzetgyűlés 1 Amidőn a közszolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak létszámának csökkentés érő] és egyes kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslatot itt előterjeszteni szerencsém van, ugy érzem, mintha egész légiója övezne körül azoknak a sötét gondoknak, amelyek egyrészről az elbocsátás lehetőségével számoló közszolgálati alkalmazottak homlokáról jönnek ide, azoknak az alkalmazottaknak homlokáról, akik az állami ellátásban habár csak száraz kenyeret és hajlékot kaptak, de azt mégis megkapták, és akiknek most azzal a kérdéssel kell számolniok, hogy mi lesz tovább, de másrészről itt van a kormány nehéz gondja is, amidőn az adott helyzetben a helyzethez mért intézkedéseket kell tennie és amidőn számolnia kell azzal a helyzetképpel, amely a trianoni béke következtében tárul elénk. Mindennap más és más helyzetet mutat az élet, amely mérföldes lépésekkel halad, nem kitaposott Ösvényeken, mint a jó békevilágban, hanem mindig uj és uj feladatok elé állítva az állami adminisztrációt. Azt mondja egy példabeszéd : addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Ezt az örök életbölcseleti elvet kell szem előtt tartania az államkormányzatnak is, amidőn a közszolgálat ellátása tekintetében szervezeteit és alkalmazottainak létszámát a szükséghez és az adott helyzethez kell szabnia. Amidőn a kormány ennek a nehéz feladatnak megfelelni kivan, nem akarja az elbocsátásra kerülő tisztviselőket az elbocsátás tényével megbélyegezni. Távolról sem. Ez gondolatában sem volt, és távolról sem érezhető ki a törvényjavaslatból ennek a gondolatnak megvalósítási szándéka. De amikor a törvényjavaslat mégis fel akarja állítani az elbocsátás sorrendjét, elsősorban a köz érdekét szegezi le, mint olyan körülményt, amelynek az elbocsátásnál irányadóul kell szolgálnia. Mindenesetre az a közszolgálati alkalmazott, aki életpályájául az állami alkalmazásban való elhelyezkedését tűzte ki, nehéz helyzet elé került és az államnak az adott helyzethez és tehetségéhez képest gondoskodnia kell arról, hogy az elbocsátásra kerülő alkalmazottaknak, ha, csak valamennyire is, de biztosítva legyen exisztenciális fenmaradása. Hiszen látjuk, hogy államunk gazdaságilag lerongyolódott és ahogy az életben egy lerongyolt és munkaképességében csökkent családapától nem kívánja senki, hogy midőn gyermekét szárnyra bocsátja, szépen kiházasitsa és nem várja a társaNAPLÖ XVI. dalmi felfogás az ilyen családapától a fényes kiruházást, épúgy ettől a lerongyolt és gazdaságilag úgj^szólván a csőd szélén álló államtól sem kívánhatják alkalmazottai a fényes kiruházást és az útravalóval való ellátást. Ennek a nehéz gazdasági helyzetnek adott fényéből jön az az elgondolás, hogy adjon az állam annyit, amennyit adhat és nyújtson lehetőséget elbocsátott alkalmazottainak az életben a gazdasági harcban való elhelyezkedésre. Amidőn ez a törvényjavaslat a bizottságokban és a bizottságokon kivül megtárgy altatott, megszólaltak a különböző társadalmi és érdekcsoportok és megszólaltak a helyi érdekeltségek is. Természetes, hogy meg kellett szólalniok, de mondhatni, hogy ezek a különböző érdekeltségek, legalább az én véleményem szerint, meglehetősen szerencsés formában olvasztották bele a maguk kívánságát az állam magasabb érdekeinek tömkelegébe. Hiszen nem lehet igazat adni egy szigorú, akár helyi, akár pedig érdekeltségi követelménynek, mert megtörténhetik, hogy az ellenkezőjét époly vehemenciával és époly alátámasztással kívánják megindokolni az ellenkező érdekeltség képviselői. Itt kell jönni az államhatalomnak és rendet csinálni a kérdések körül, megszabván a méltányos igazságot, mely az állam magasabb érdekeinek szem előtt tartásával jegecesedik ki. Itt a szükség parancsol. Ez a törvényjavaslat nem jóléti törvény, hanem nehéz kérdések megoldására szükséges intézkedéseket tartalmazó javaslat, amely itt-ott bizony még az egyénnek sérelmét is elő fogja idézni, azonban mindenekfelett áll az állam legfőbb érdeke. És számot kell vetni azzal, hogy nemcsak olyanok vannak, akiket az állam tart el, vagy eltartani köteles, hanem olyanok is, akiken az államnak az ehhez szükséges anyagi eszközöket be kell vasalni, akármilyen erővel is. Az állampolgárok teherviselési képességével is számolni kellett, amidőn a javaslatot részleteiben is megfontoltuk. Körülbelül ezek voltak a vezérlő gondolatok ä törvényjavaslat megkonstruálásánál. Nem kívánok bevezető beszédemben a részletekkel bővebben foglalkozni, hiszen a részletes tárgyalásnál ugy is módjában lesz a t. Nemzetgyűlésnek mindezeket meghányni-vetni, hanem bátor leszek mindjárt áttérni a javaslat részletes ismertetésére. (Halljuk ! Halljuk !) Ez a törvényjavaslat körülbelül négy elhatárolt gondolatkörben mozog és így a négy fejezet körülbelül fedi is ezt a négy gondolatkört. Azok, akik a törvényjavaslatot bírálták, azt mondották, hogy ez a törvényjavaslat nagyon sokszor mintegy incidentaliter ragad meg és kíván megoldani kérdéseket s épen ezért nem egy egységes kompakt, hanem ezzel ellentétben mintegy bedobott kérdéseket is szabályozni kivan. Hiszen ez igaz, igy van, az élet szabja meg azonban azokat a kereteket, azokat az eseteket, amelyeket szabályozni kell, már pedig az élet, 00
