Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-161

A nemzetgyűlés 161. ülése 1.923. évi július hó 25-én, szerdán. 77 Szocialista részről többen rámutattak arra, hogy a kereseti adónál a létminimum nem állapíttatott meg helyes összegben. Ha ez az eset előállt volt már akkor, mikor a törvény végrehajtási utasítása megjelent, akkor mennyivel máskép áll ma a helyzet, amikor a létminimum azóta az ötszörösére emelkedett. Igenis, szükséges ennek a törvénynek megváltoztatása akármilyen formában, hogy a létminimumot arról a százezer koronáról emeljük fel 500.000 koronára, mert ma 500.000 korona egy munkáscsaládnak nem elég a megélhetésre. Aki pedig csak a kenyeret tudja megvásárolni, ne kívánjuk attól hogy adót fizessen. Visszatérve az építőiparra, nem hagyhatom szó nélkül, hogy a vasúti tarifák emelésénél abszolúte semmi tekintettel sincs a kereskedelmi minister ur arra, hogy az építkezési anyagok fuvarát ne emelje mindig abban a tempóban és százalékban, ahogy a többi fuvardíjtételeket emeli. Hogyan lehessen akkor ebben az országban építeni, hogyha a tégla szállítási költsége 20 kilométerre egy vagon után 40—50 ezer korona és egy vagon mész szállítása 30 kilométerre 70.000 korona ? Akkor egyáltalában nem lesz itt építőipar, ami pedig körülbelül 300.000 főből álló osztálynak ad kenyeret. Gaal Gaston : Vájjon a szalonkocsikért menynyit számítanak ? Nagy Ernő : Bizony ezt jó volna tudni ! Gaal. Gaston : Szemesen is volt megint egy a múlt héten S Reischl Richárd : Rá kell mutatnom itt a kisipar rettenetes helyzetére. Voltak ugyan tárgyalások, hogy az ipari hitelt a pénzügyminister folyósítani fogja, de ebben a tekintetben ezideig vajmi kevés történt és mit érünk mi azzal, ha 600 millió koronát, ami kontemplálva van, a kisiparnak kölcsönadunk. Ebből alig tudnak 300 vagon épületfát vagy butorfát beszerezni. Ezt akkor kellett volna folyósítani, mikor a kisiparos meg tudta volna a szükséges anyagot szerezni s abból egy évig el tudott volna dolgozni. Van nekünk egy úgynevezett árvizsgáló bizottságunk. Ezt, sajnos, a közvélemény az egész országban ugy ismeri, mint árdrágító bizottságot. Ennek az volna a feladata, hogy megvizsgálja azt, hogy bizonyos előállított ipari cikkek mibe kerülnek, mekkora az előállítási áruk, hogy ezáltal bizonj^os irányárakat vezessen be, hogy ennél magasabbra az árakat szabni ne lehessen. Mi történt azonban ? Mig ősztől fogva a pénzünk 26 centiméről 4 centimere esett, tehát legfeljebb egy hatodára, addig a legfontosabb építési anyagok ára, amelyekhez a szén, a cement és a mész tartoznak, 9—12—17-szeresére emelkedett, épen az árvizsgáló bizottság működése következtében. Ha a kormány ilyen bőkezűen bánt volna el a tisztviselőkkel és közalkalmazottakkal, mint ahogyan emelt az árvizsgáló bizottság, ha mondjuk, felállított volna egy másik ilyen bizottságot, amely a tisztviselők fizetését emelte volna, akkor nem volna szükség a tisztviselő-kérdésben semmiféle memorandumra, küldöttségekre és gyűlésekre, amelyek az utóbbi időben az ország közvéleményét annyira foglalkoztatják. (Igaz ! ügy van ! jobbfelöl.) Mi van például a benzinnel? A benzin nemcsak luxuscikk, hanem arra, épen a mostani napokban, szüksége van a gazdaságnak is, és szüksége van rá a kisiparnak, a hajózásnak, valamint természetesen a luxusautóknak is. A benzin, amelyre gazdasági célokból van szükség, ugyanazon elbírálás alá tartozik, mint a luxuscélra szükséges benzin. Ez is lehetetlen helyzet. Aki luxuscélra autót tud tartani, fizesse meg a benzint ezer koronával drágábban. A kormánynak erre kellene tekintettel lennei és amint a szesznél különbséget tesz denaturált és rendes használati szesz között, amelyek közül az egyik teljesen adómentes, épugy tegyen különbséget a benzinnél is, festőanyaggal vagy bárhogyan, ugy, hogy kettéválasztva azt, legyen ipari és legyen luxusbenzin; az előbbit tessék adómentessé tenni, az utóbbit pedig duplán megadóztatni. Kevésnek tartom, hogy egy autó ma 20.000 korona adót fizet évente, amikor fentartási költsége gumival együtt legalább 10—12 millióba kerül. Tessék a kormánynak itt is belenyúlni a kérdésbe és a luxuscélra tartott autók tulajdonosait megadóztatni ugy, hogy nagy összeggel járuljanak hozzá a közteherviseléshez. (Helyeslés.) Forster Elek igen t. képviselőtársam múltkori beszédében élénk színekkel festette le a szőlőtermelés szomorú helyzetét, ugy, hogy ahhoz sokat hozzátenni nem tudok, ö is szőlővidékről való, én is, és igy látom azt a szomorú helyzetet, amelybe a szőlősgazdák kerültek. A pénzügyminister urat már két beszédben kértem, hogy siessen a bortermelés segítségére, mert különben a bortermelés teljesen csődbe jut s bár itt egy nagy termelőosztály érdekeiről van szó, a pénzügyminister ur eddig nem mutatott semmi szándékot kérésünk teljesítésére. Gaal Gaston : Biztat bennünket, hogy vágjuk ki a szőlőnket ! ReiSChl Richárd : Mire volna szüksége a szőlősgazdáknak? Elsősorban arra, hogy a közelgő szüret idejére, mely Isten áldásából az idén meglehetős jónak mutatkozik, a hordóuzsorának már előre elébevágjunk, mert ma olyan dolgokat hallottam, hogy a szőlősgazdáknak bortermésük felét kell odaadni ok, hogy hordót kaphassanak kölcsön. (Zaj.) Ez a legpiszkosabb, leggyalázatosabb uzsora és ha a kormány jóelőre meg nem teszi a szükséges lépéseket, ez be is fog következni. Berki Gyula : Kétszer akkora ára van a hordónak, mint a bornak ! ReiSChl Richárd : A másik intézkedés pedig az volna, hogy a szőlőföldek adóját föltétlenül és azonnal le kell szállítani. Még egyszer kérem a pénzügyminister urat, hogy a szőlőföld adóját szállítsa le a felére, mert amikor a földadótörvényt a buzaparitás alapján meghoztuk, akkor még a bor ára arányban volt a szántóföldi termények árával. Akkor természetesen benne volt a közhiedelemben, hogy a bor olyan cikk, amely az utóbbi években