Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-161

78 À nemzetgyűlés 161. ülése 19, óriási karriert csinált, a bortermelést tehát ép olyan adóval lehet sujtani, mint amilyennel a mező terményeit sújtottuk. Pedig hogy áll ma a helyzet? Mig békében két métermázsa búzát adtak egy hektoliter borért, addig ma három hektoliter bort adnak egy métermázsa búzáért, lehetetlen helyzet tehát az, hogy, amikor a szőlő jövedelmezése ma egynegyedére szállott alá, épen olyan adóval sújtsuk a szőlőt, mint amilyennel a szántóföldet. Errevaló tekintettel van szerencsém a következő határozati javaslatot benyújtani (olvassa) : »Tekintettel a bortermelés és a borértékesítés körül az utóbbi években beállott kedvezőtlen állapotokra, utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy egy törvényjavaslatot nyújtson be, mely szerint az 1914. évi kataszter szerint szőlővel beültetett területek a folyó évben lerovandó földadót ne egy, hanem egy fél kilogramm búza alapján fizessék.« Hogy mennyire indokolt a földadó leszállítása a szőlőterületeknél, azt még azzal is akarom bizonyítani, hogy az 1914. évi kataszteri állapotot vettem fel. Ha tényleg konjunktúra volt a bortermelésben, akkor az 1915. évtől kezdődőleg volt, amikor a gabona le volt foglalva, el volt rekvirálva, a bor pedig szabad forgalom tárgya volt és amikor a szőlősgazdáknak tényleg elég jól ment. Abban az időben, 1917-ben és 1918-ban kezdték a szőlőket újratelepíteni és számtalan olyan földterületet, amelyet mezőnek lehetett volna használni, szőlővé alakítottak át. Épen ezért azt a kedvezményt csak a már 1914. év előtt megvolt szőlőtelepeknek akarom megadni, úgyhogy azokat, akik azóta telepitettek szőlőket, arra kényszeritsük, hogy szőlőjüket ismét mezővé alakítsák át. Legyen szabad még egy visszás állapotra rámutatnom, amely különösen azokat a vidékeket sújtja, ahol erdőterületek vannak. Még ma is megvan a háborús központok egy maradványa, melyet Faközpontnak vagy Pa ért ékesítő Hivatalnak hívnak és amely szervnek az a kötelessége, hogy az erdőtulajdonosok által kitermelt fának azt a részét, amely saját és gazdasági szükségletek céljaira fölösleges, lefoglalja és a fővárosi közellátás céljaira beszállítsa. Ha a tulajdonosok a fát oda nem adják, ugy büntetésekkel sújtják őket. Gaal Gaston : Erre nincs törvény ! Reischl Richárd : A helyzet ma az, hogy azokon a vidékeken, ahol a lakosság faszükségletét az uradalmi erdőkből szerezte be, a lakosság, amely az erdőket látja, ma nem jut fához, hanem kénytelen a fát távoli vidékekről hazaszállítani, . . . Gaal Gaston : Gazság ! ReiSChI Richárd : . . . pedig tudvalevőleg a vidéki kályhák és tűzhelyek nincsenek széntüzelésre berendezve. Azt kérdem én, micsoda igazság van abban, hogy azokról a vidékekről, ahol az Isten erdőt adott, és ahol egy-egy embernek csak csekélymennyiségű fára volna szüksége, — talán felöl fáról van szó — a fát elszállítsák ide Budapestre, a lakosság pedig kénytelen emiatt óriási áron, még a fuvardíjjal is megdrágítva, tatai vagy pécsi szenet beszerezni. 3. évi július hó 25-én, szerdán. Gaal Gaston : Teljes bolsevizmus. Reischl Richárd : Arra kérem tehát az igen t. kormányt, hogyha az ilyen vidékekről a beszállítás alól való felmentési kérelem érkezik és a hatóság igazolja, hogy a fára a vidéknek szüksége van, ezeket a felmentési kérvényeket röviden, gyorsan és igazságosan intézze el, és ne történjék meg az, ami pl. megtörtént a mi vidékünkön, hogy jóllehet az uradalomnál fel van raktározva 5—600 öl fa, mégsem tudok fát kapni, a piacra kell mennem és uzsoraáron kell 85—90 ezer koronáért megvásárolnom azt a fát, amelyet az erdőben 40.000 koronáért megkaphatnék. Gaal Gaston : Tiszta bolsevizmus. Reischl Richárd : Nem akarom beszédemet továbbfüzni, de mielőtt befejezném, arra bátorkodom kérni az igen t. kormányt, hogyha már a koronát nem sikerül stabilizálni, — megengedem, hogy ez nem belső okokra vezethető vissza, hanem külföldön folyik a garázdálkodás, amelyet itt bent a spekulánsok támogatnak és ez idézte elő a korona romlását — tekintettel arra, hogy a szegénység napról-napra nagyobb lesz, és a közelgő tél nyomora kétségbeejtővé teszi a helyzetet, gondoljon idejében arra, hogy azt az óriási különbséget, mely a tobzódók orgiájának hangja és a nyomorgók vészkiáltása között van, minél hatásosabban lefokozza és igyekezzék hathatós támogatásban részesíteni mindazokat, akik a drágaság naprólnapra fokozódó iramát kibírni már nem tudják ; mert ha gazdasági forradalom következik be, ha a nyomorgó nép forradalmat csinál, minket is, a kormányt is ugy el fogja söpörni erről a helyről, mintha soha itt sem lettünk volna, (ügy van !) Elmondottam azokat a kívánságokat és óhajtásokat, amelyeknek teljesítését a kormánytól várom és kijelentem, hogy igenis, bizalommal viseltetem a kormány iránt, . . . Nagy Ernő : Ez a hiba ! Reischl Richárd : . . . mert jól tudom, hogy senki jobb helyzetet ma teremteni nálánál nem tudna. Nagy Ernő : Dehogy nem ! Reischl Richárd : Igen t. képviselőtársam, ön is belátja ezt, ha ön lenne a kormányelnök, talán még rosszabb lenne a helyzet, de jobb bizonyára nem. Epen azért, mert tudom és meg vagyok róla győződve, hogy jobb kormányt ma nem tudunk kapni és gróf Bethlen István iránt teljes bizalommal viseltetem, az indemnitást — annak ellenére, hogy a képviselő ur talán kételkedik eljárásom őszinteségében -— becsületes, igaz szívvel elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Petrovits György jegyző : Rákóczi Ferenc ! RákÓCZi Ferenc : T. Nemzetgyűlés ! A 48-as Kisgazda- és Földmivespárt nevében vagyok bátor hozzászólni az indemnitási javaslathoz. ( FelkiáUosok a jobboldalon : Milyen fart ?) Negyvennyolcas kisgazda ,földmives és polgári párt ! KabÓk LajOS : Amit azon az oldalon otthagytak.