Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-168

44-4 A nemzetgyűlés 168. ülése 1923. évi augusztus hó 7-én, kedden. amely a nagytőkével szemben nem tudja a maga erejéből bérét és keresetét a drágasággal arányba hozni, Itt tehát az államnak kell beavatkozni és az államnak kell, hogy segítségére legyen a gyöngébb félnek a gazdasági harcban, hogy ez a munkásréteg elérhesse és megtarthassa azt az élet szinvonalt, amelyre fizikai minimális megélhetéséhez okvetlen szüksége van. Hiszen ma már ott tartunk, hogy az életstandard napról-nagra sülyed. A háború kezdetétől mostanáig a bérek sohasem emelkedtek arányosan az árakkal, mint ahogy a legszükségesebb élelmiszerárak emelkedtek, ugy hogy ha a munkások el is értek béremeléseket, ez mindig kisebb arányú volt, mint amilyen nagyarányú volt a drágaság. Itt tehát a munkásság életstandardja sülyedt le, ez pedig nemcsak abból a szempontból fontos, hogy a munkás megélhessen, hogy szociális viszonylatban elégedett legyen és tűrhető legyen gazdasági helyzete, hanem fontos abból a szempontból is, hogy ha egy országban a munkaerő a végsőkig lerongyolódik és tönkremegy, elpusztul, ez azt jelenti, hogy ennek az országnak egész közgazdasága, egész produktiv osztálya lesülyed és termőképtelen lesz. Ezt a szempontot is / figyelembe kell venni, erre is vigyázni kell. Es mi ezt sürgettük is eddig. Sajnos azonban, még ma sem kaptunk arra Ígéretet, hogy az indexrendszert bevezetik és megvalósítják, de kaptunk Ígéretet arra vonatkozólag, hogy paritásos béregyeztető bizottságokat létesítenek. Minket ez nem elégít ki, mert ez csak egy első kis lépés a bérek rendezéséhez és a bérviszonyok szabályozásához ; csak egy kis lépés a béregyeztető hivatal, tovább kell menni, odáig, hogy az állam bizonyos ingerenciát gyakoroljon magára a nagytőkére, elsősorban a nagytőkére, hogy az a nagytőke pedig kényszerítve legyen arra, hogy arányba hozza a béreket a megdrágult életfeltételekkel. Nem akarok erre részletesen kitérni, csak hangsúlyozom, hogy ezek a béregyeztető hivatalok megvannak már különböző államokban, különböző helyeken és jól működnek, mert hiszen a béregyeztetés lehetővé teszi azt, hogy bizonyos összeütközéseket és sztrájkokat elsimítson, fölöslegesssé teszi, hogy ha van egy ilyen paritásos egyeztetés, és azután a közgazdasági életben is haszonnal jár, mert hiszen minden bérharc, minden szünetelés, bizonyos veszteséget jelent mind a két félre. Baticz Gyula: Sőt az államra is! Gaal Gaston : Szabad verseny ! Farkas István : Feltétlenül szükséges tehát, hogy itt ez az intézkedés megtörténjék, ós végre abba a helyzetbe jussunk, hogy ugy, mint a nyugati államok legnagyobb részében, itt is legyenek béregyeztető hivatalok és bizottságok. Ismételem, mi tovább szeretnénk ennél a kérdésnél menni, többet szeretnénk, mert a mostani általános nyomorúság többet kivan, sajnos azonban nincs remény arra, hogy tovább mehetnénk, így kénytelenek vagyunk csak ennél a kérdésnél megállni, és én messzebbmenő javaslatot, mint amelynek elfogadását biztosra veszem, nem is akarnék tenni. Azt hiszem, hogy ez a kérdés olyan fontos, olyan súlyos, hogy a nemzetgyűlésnek be kell látnia, hogy intézkednie kell a kormánynak, hogy az államnak közre kell működnie abban, hogy itt a bérviszonyok emelkedjenek, hogy a munkásság általános életszínvonala ne sülyedjen, ez megvalósittassék, sőt ha lehet fokoztassék, mert már eddig is olyan mélyre sülyedt az életszínvonal, hogy ez elsősorban a szenvedésnek, betegségnek, nyomorúságnak, de sok bűnténynek is az okozója. En tehát azt javasolom, hogy a 21. §. a következőkép egészíttessék ki (olvassa): »Felhatalmaztatik a kormány, hogy a rendkívüli gazdasági viszonyokra tekintettel a bérviszályok békés elintézésére, paritásos alapon egyeztető bizottságokat létesítsen.« Kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy ezt elfogadni szíveskedjék. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Rupert Rezső! Rupert Rezső : T. Nemzetgyűlés ! Ennél a szakasznál hosszabban is lehetne foglalkozni, meg lehetne ujitani azt a vitát, amelyet annakidején folytattunk, hogy az ilyen mechanikus intézkedések a drágaság letörése tekintetében abszolúte nem használnak, egy egészen más kormányzati, gazdaságpolitikai rendszert kellene bevezetni s akkor azután egy egészséges nemzetgazdasági élet kifejlődése mellett egészséges politikai atmoszféra jön, és a drágítás mind magától megszűnik, de addig hiábavaló a törvény minden szigora, az ország minden börtöne, ezen a helyzeten nem tudunk változtatni, mert sokkal súiycsabb törvények nehezednek a vállunkra, a gazdasági törvények és amig ezekkel nem tudnunk valamiféle harmóniát teremteni, addig úgyis minden hiábavaló, akkor igazságtalan üldözéseknek nyitjuk meg az útját, akkor olyan törvényes rendelkezéseket kodifikálunk, amelyek nemhogy a drágaságot valamiképen csökkentenék, hanem amiként ez a törvény is megtette, a drágaság növekedését idézik elő. Reménytelennek látszik és több időt is kellene igénybevenni, hogy ezzel a témával foglalkozzam és kimutassam teljes meddő voltát annak, hogy mi annakidején ezt a törvényt meghoztuk, mert ebből nem a drágaság elleni küzdelem sikere következett be, hanem ebből, ahogyan az életben nevezik, árdrágító törvény lett. De hagyom most ezt* a kérdést, én tisztán jogászi szempontot akarok a vitába belevinni, jogászi szempontból szólok hozzá az előadó úr javaslatához. Nevezetesen-az előadó ur azt javasolja, hogy a szakasz utolsó mondataként felveendő, hogy »jelen meghosszabbítás hatálya'1923 július 15-ével kezdődik.« Ez teljes jogászf abszurdum, beleütközik?a büntetőjog tudományába és a magyar büntetőjogról alkotott törvények szellemével áll ellentétben. A magyar büntető törvények homlokára