Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-168

A nemzetgyűlés 168. ülése 1923 kalmazásával a kérlelhetetlen eljárásra való áttérésre azokkal a hamisítókkal szemben, — más kifejezést nem tudok alkalmazni — mert sajnos a mai törvényes rendelkezések, amelyek a hamisítást szabályozzák, nem adnak elég módot olyan szigorú büntetésekre, amint ezek megérdemelnek. Méltóztassék megnyugodni a t. Nemzetgyűlésnek, hogy a magam részéről nem ismerek akadályokat abban a tekintetben, hogy ezeket a visszaéléseket megszüntessük és a tisztviselőket nyugalmukban zaklatni ne engedjük. (Elénk helyeslés.) Elnök : A szólás joga senkit nem illet meg. Homonnay Tivadar (szólásra jelentkezik). Elnök : Milyen címen kivan a képviselő ur szólni ? Homonnay Tivadar : A javaslatomhoz ! (Felkiáltások balfelöl : Visszavonja a javaslatát.) Gaal Gaszton: A 215. § d) pontja alapján. (Derültség.) Elnök : A képviselő urat a szó megilleti. Homonnay Tivadar: T. Nemzetgyűlés ! Mivei a pénzügyminister ur válaszában kijelentette, hoay az óvónők részére a IX. fizetési osztály I. fokozatát megnyitja, ez engem teljesen kielégít s ennélfogva javaslatomat visszavonom. Elnök : A szólás joga senkit meg nem illet, A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Mivel a törvényjavaslat 20. §-át eredeti szövegében senki meg nem támadta, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 21. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Forgács Miklós jegyző (olvassa a törvényjavaslat SÍ. §-át). Elnök : Az előadó ur kivan szólni. Őrffy Imre előadó: T. Nemzetgyűlés! A 21. §-nak a bizottság által elfogadott szövege némi változtatásra szorul. Erinek a változtatásnak indoka egyrészt az, hogy az indemnitási vita 1923 július 15-én túli időre nyúlván, az árdrágításról szóló törvényjavaslatra vonatkozó ez a rendelkezés megváltoztatandó, miután július 15-ike elmúlt. A másik szempont, amiért ezt a szakaszt módosítani vagyok bátor, az, hogy az eredeti 21. § csak egyévi időtartamra kívánta fentartani ezt a törvényt. E tekintetben ez az egyévi időtartam túlrövidnek látszik; egyébként is a törvényhozásnak mindenkor módjában van, hogy az állapotok megváltozásával hatályon kívül helyezze ennek a törvénynek az érvényét. Épen azért tisztelettel kérem ezt a szakaszt a következő szövegezésben elfogadni (olvassa) : »Az árdrágító visszaélésről szóló 1910. évi XXVI. t.-c. 7. és 8. §-aiban foglalt módosításokkal a törvényhozás további intézkedésig meghosszabbittatik. Ennek a meghosszabbításnak hatálya 1923 július 15. napjával kezdődik«. Elnök." Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Farkas István! évi augusztus hó 7-én, hedden. 443 Farkas István: T. Nemzetgyűlés! Ez a 21. § az árdrágító visszaélésekről intézkedik. En nem a visszaélésekről, hanem ezek következményeiről akarok beszélni. Egy javaslatot fogok tenni, kiegészítve ezt a szakaszt, hogy ez az intézkedés benne legyen a törvényben. Sokat beszéltem már és többször szóvátettem a nemzetgyűlésben azt a kérdést, hogy nem csak a köztisztviselők fizetését és munkabérét kell rendezni, hanem a munkások, magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottakét is. Legutóbb, amikor felszólaltam a Házban, részletesen kimutattam azt, hogy ha az állam egyrészt nem képes arra, hogy a drágaságot megakadályozza, nem képes olyan intézkedéseket tenni, hogy itt az árak ne emelkedjenek folyton, másrészt, hogy pénzünk értéke ne csökkenjen, akkor az államnak módot kell találnia arra, hogy az összes munkából élők keresete lépést tartson az árak emelkedésével (Helyeslés.) Első szükség, a szociális kérdések megítélésénél első szempont az, hogy bizonyos létminimum mindenki számára biztosittassék. Létminimum nélkül megélni senki sem tud, a létminimumot pedig meghatározzák azoknak a legszükségesebb élelmiszereknek árai, amelyeket naponként meg kell venni, be kell szerezni. Nem akarok részletesen kitérni arra a sok számadatra, amely időközben felszínre került, nem akarok kitérni arra sem, hogy különböző államokban ezt a kérdést már szabályozták ugy, hogty bevezették az úgynevezett indexrendszert, hogy módját ejtette az állam mindenhol annak, hogy a munkások, magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak, tehát a magánalkalmazottak az egész vonalon a béremelkedéseket abban az arányban kapják, amely arányban növekszik a drágaság. Most ebben a törvényjavaslatban szabályozást nyert köztisztviselők fizetésének kérdése. Szabályozást nyert végre nagyon helyesen, nagyon praktikusan oly értelemben, hogy azok fizetései a drágasággal a ministertanácsi határozat szerint arányba hozassanak. Ez azonban csak egy rétege az országnak, az állami és vármegyei közalkalmazottak azok, akik ezt megkapják. Szabadjon megjegyeznem azt, hogy mégis csak a termelés, mindig a termelés az alapja egy társadalom és állam gazdaságának; szabadjon arra utalnom akkor, amikor tisztviselőről és munkásról van szó — nem a megkülönböztetésért, nem azért, mert párhuzamot akarok vonni, vagy hogy egyiket a másik fölé akarom helyezni, hogy arról a munkásról, aki fizikai erejét adja a munkába, aki dolgozik, aki értékeket hoz létre, amely értékek képezik az ország közgazdaságát, hogy, mondom, arról a munkásról ép ugy kell gondoskodnia az államnak, amint kell gondoskodnia a közalkalmazottakról. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem is azt kérjük, hogy ópugy gondoskodjanak róla, csak azt kérjük, hogy az állam segítse ezt a gyöngébb dolgozó munkásréteget, €1*