Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-168

436 A nemzetgyűlés 168. ülése 1923, -a csendőríiszthelyettesek részérő], akik sérelmet látnak a legutóbbi illetményrendezésben. Fentartom magamnak azt a szerencsét, hegy a t. pénzügyminister urnák majd a nemzetgyűlésen kivül ezt a hozzám intézett panaszt előterjesszem. De van a csendőr altisztek között egy bizonycs kategória, amelyikkel az elszámolás még nincs rendben. Beismerem, hogy a t. pénzügyminister ur a csendőrséggel szemben a forradalmak likvidálá sa alkalmából nehéz helyzetbe került. Ugyanis a forradalmároknak kitűnő jó szimatjuknál fogva az volt a legelső intézkedésük, hogy a néptanitók fizetését emelték és a csendőrség fizetését horribilisán felemelték. Később a csendőröknek nemcsak fizetésemelést prcdukált a forradalmi kormány, hanem Nagy Vince akkori belügyminister javaslatára beosztották őket a tisztviselői státusba, ugyhegy egy addigi csendőraltiszt bekerült egyszerre, ugrásszerűen a VlII-ik fizetési osztályba. Voltak tehát csendőraltisztek a XI., X., IX. és VIII. fizetési osztályban ugyanakkor, mikor elöljáróik, a csendőrhadnEgyck a XI. fizetési osztályban vcltak. Nem térek most ki arra, — mert hisz idejét multa az egész — hogy ilyen milyen romboló hatással volt ez a fegyelemre, bár a csendőr altisztek azt állítják, hogy ez még inkább megerősítette a fegyelmet. Én ebben velük nem értek egyet, de tény az, hogy mikor a proletárdiktatúra megbukott és likvidálni kellett a forradalmat, akkor igenis számolni kellett a t. pénzügyi kormánynak és a t. belügyminister urnák mint a csendőrség legfőbb felügyeleti szervének azzal, hogy ezeket az altiszteket, akik között rendkívül sok, mondhatnám a zöme, békében és háborúban kitűnő szolgálatokat teljesített, miként fogják beosztani és átvezetni az uj rendszerbe anélkül, hogy anyagi sérelmeik keletkeznének. Állítom, hogy ez a kérdés a mai napig nincs elintézve közmegelégedésre,- itt még valami javítanivaló lesz. Hosszú volna itt ezt a kérdést feszegetnem, de tény az, hogy azok a csendőraltisztek, akiket tisztviselői státusba emeltek, később a tisztviselői státusból visszahelyeztek a tiszthelyettesi rendfokozatba, elégedetlenek, egymásután elhagyják a csendőrség intézményét, kilépnek onnan, már pedig a t. belügyminister urnák minden törekvése oda kell hogy irányuljon, hogy ezeket a kipróbált, kitűnő, régi csendőrtiszthelyetteseket minél nagyobb számban megtartsa a szolgálatban. Én tehát majd a parlamenten kivül konkrét indítvánnyal fogok járulni a t. belügyminister úrhoz, kérvén őt, hogy valamilyen módon segítsen az elégedetlenek sérelmein. Ennél a szakasznál azonban valamivel behatóbban kell foglalkoznom a magyar királyi államrendőrséggel. A magyar királyi államrendőrség szervezetéről és anyagi ellátásáról már ismételten bátor voltam itt szót emelni. Legutóbb a t. belügyminister urat felkértem arra, hogy ne engedje meg, hogy mi, ellenzéki képviselők legyünk a protektorai a magyar királyi államrendőrségnek, hanem a t. belügyminister ur legyen a legfőbb és természetes protektora az államrendőrségnek. Felêvi augusztus hó 7-én, kedden. kértük, hogy szálljon szembe a t. pénzügyminister úrral, ha a pénzügyminister ur ebben a tekintetben makacsul elzárkózik az államrendőrség fizetésének javítása elől, sőt azt is kérjük a t. belügyminister úrtól, hogy ha azt akarja, hogy még egyszer olyan osztatlan taps kisérje felszólalását, mint egyszer, amikor az ifjúság és a rendőrség között összetűzés keletkezett és az egész Ház osztatlan tetszése és tapsa között emlékezett meg az államrendőrségről, mondom, ha a belügyminister ur még egyszer ambicionálja ezt a tapsot, ezt az egyhangú helyeslést, akkor szálljon szembe keményen a t. pénzügyminister úrral és csináljon kabinetkérdést abból, hogy az államrendőrség jól dotáltassék. (Az elnöki széket Pesthy Pál foglalja el.) Mindazon tárgyalásokból, melyeket a t. pénzügyminister úrral folytattunk, a nagy nyilvánosság elé rendesen csak az jutott, amelyben a pénzügyminister ur szembeszállt velünk, de ahol megértéssel volt és honorálta érveinket, azt a tisztelt parlamenti tudósítók nem domborították ki. Ezek közé tartozott az államrendőrség fizetés rendezésének kérdése. Amikor a ministereinök ur és a pénzügyminister ur Parisban járt és távollétükben a helyettes ministerelnök ur és a kereskedelemügyi minister ur folytatták velünk a tárgyalásokat, és a pénzügyministerium részéről Kenntler Kálmán államtitkár ur volt jelen, mindjárt az első alkalommal kijelentették nekünk, akik négyen tárgyaltmik mint ellenzéki képviselők a kormánnyal, hogy az államrendőrség tisztikarának azt a régi kérelmét, hogy egyenlően fizessék a csendőrség, vagy a folyamőrség tisztikarával, szóval a katonai tisztikarral, teljesíteni fogják. Sőt azt is kijelentették a kormánytagjai, hogy ennek ezideig akadálya volt, még pedig a katonák akadályozták, akik tiltakoztak az ellen, hogy a rendőrtisztek, akik olyan gyorsan haladnak előre és az aranygallért olyan gyorsan kapják meg, most már egyenlő fizetést kapjanak az aranygalléros katonai törzstisztekkel. Hozzátették azonban a kormány képviselői is, hogy ez az időszak már elmúlt, ezek az előléptetési különbségek megszűntek, mert a katonaságnál is a szolgálati pragmatika folytán az előléptetés rohamcsan gyors volt, következésképen nem áll fenn többé az az igazságtalan helyzet, hogy, ha az államrendőrség fizetését a katonaságéval ekviparálnák, a katonaság sértve érezhetné magát. Később, amikor a pénzügyminister ur Parisból hazaérkezett és vele volt szerencsém ez ügyben tárgyalni, ő is ezt az álláspontot foglalta el, amit nagy örömmel vettünk tudomásul, mindenütt a sajtóban publiká Itattuk, gondoskodtunk róla, hogy az a legszélesebb körökben mielőbb közhírré tétessék, mert tudtuk, hogy az államrendőrség kötelékében nagy elkeseredés uralkodik és közérdeknektekintettük, hogy addig is, amig a nemzetgyűlés dönt ebben a kérdésben, a rendőrség tudja meg, hogy a pénzügyminister ur kész teljesíteni egyetlen kívánságukat. Azóta is a t. pénz ügyminis-