Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-160

34 A nemzetgyűlés 160. ülése 1923. évi július hó 24-én, kedden. azonban, hogy néhány szót hozzáfűzzek. Ez a pénzpolitika is olyan, hogy látjuk azt, hogy a kormány folyton nyomatja a bankót, a bankó szaporodik s aztán látjuk, hogy a társadalomnak egy nagy rétege gazdagodik, szaporodik a pénze, nagy a nyeresége. Azt mondta itt egy alkalommal a pénzügyminister ur ő exeellenciája, hogy ö csak ugy adhat az egyiknek, ha a másiktól elvesz. En gondolkoztam rajta, de sehogyan sem tudom azt a rejtélyt megfejteni, hogy tulajdonképen ki is veszít hát itt, amikor mindenki nyer? (Derültség.) Gondolkoztam ezen s azt kell megállapítanom, hogy vészit a magyar kormány, vészit a dolgozó nép, a munkásság (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és általában vészit a nyomorgó nemzet, mondjuk a termelő. (Ellenmondásoh a szélsöbaloldalon.) Ha igy vagyunk s ezt a pénzügyi politikát tovább folytatjuk, akkor talán még azt is kijelenthetném, hogy nem kell földreformpolitika sem. Mert ha itt senki mást nem tud a kormány megadóztatni, csak a földtulajdonost, akkor hamarosan nem arról lesz szó, hogy elveszik a földmivelőtől a földet, hanem arról, hogy a földmivelő fog szabadulni, igyekezni a a földtől, és odaadja annak, akinek épen föld kell. A föld ugyanis itt maholnap össze fog roskadni a sok adó súlya alatt. Ezzel természetesen nem akarom azt mondani, hogy ne csináljuk meg, illetőleg ne hajtsuk végre a földbirtokreformot, mert azt feltétlenül végre kell hajtani, inkább annak szükségességére akarok rámutatni, hogy a gazdasági hitel kérdését a legsürgősebben meg kell oldanunk. Hiszen látjuk azt, hogy azok a kisexisztenciák, akik 4—500 négyszögöles kis területekhez hozzájutnak, mily végtelenül örülnek, ha azon a kis földön zöldelni látják veteményüket. Másfelől azonban elkeserednek azért, mert a lakásukból ki voltak űzve, illetőleg szerették volna őket onnét kiűzni, s még most sem tudnak odáig jutni, hogy ezekre a kis telkekre egy kunyhót építsenek, mert nem tudnak hitelhez jutni. A kormány ugyanis a bankoknak adja a pénzt, azok pedig elvonják a tulajdonképeni rendeltetésétől. Nemcsak hogy a kisemberek nem kapnak hitelt, de a gazdag emberek is hiába fordulnak termelési hitelért pénzintézetekhez, ha mindjárt 50—80 százalékot ígérnek is, mert ami pénzt az állam a nagy bankoknak olcsón rendelkezésükre bocsát, azt itt a tőzsdén bitorolják és nyernek rajta nem milliókat, hanem milliárdokat, természetesen a termelő munkásoknak és magának a kormánynak a rovására. Egyik baloldali képviselőtársam azt mondta itt a múlt héten, hogy őnekik van programrajuk, az ezen az oldalon ülőknek azonban nincs. Hát én nem tudom megállapítani minden embernek a programmját; azt sem tudom, csak hiszem, hogy van itt mindenkinek programmja. Szabó József: Különösen a választáskor! Csizmadia András : De akinek olyan a programmja, hogy se a hazáját, se a nemzetét, se annak boldogulását szem előtt nem tartja, az nem ide való ember. Ezt leszögezhetem. (Helyeslés jobbfelöl.) Pikler Emil : Ki itt olyan ? Csizmadia András : Előrebocsátottam, t. képviselőtársam, hogy nem tudom, van-e ilyen és azt mondottam, — tessék megérteni — hogyha van olyan, akinek programmja se a hazáját, se nemzete javát sem nem szolgálja, az nem idevaló ember. (Igaz ! Ugy van ! Elénh helyeslés jobbfelöl és a Jcözéjpen.) En azt hiszem, mindnyájunknak van programmunk, akik itt vagyunk s azt joggal elvárhatja tőlünk mindenki, és el is várják kint a perifériákon, hogy ez a programm olyan legyen, amivel hazánkat, nemzetünket szolgálhatjuk. (Igaz! Ugy van! Helyeslés jobb felöl.) A földbirtokreformról az imént azt mondottam, hogyha igy folytatódnak a dolgok, akkor arra alig van szükség. A jelen pillanatban azonban, igenis, szükség van rá, t. Nemzetgyűlés. En csak legnagyobb sajnálatomnak adhatok kifejezést afölött, hogy kint a vidéken, a perifériákon hogyan dobálják ki a legalkalmasabb, a legmegfelelőbb földigénylőket. Sajnos, egyszerűen törlik őket. Azt mondom, hogy itt nincs más hátra, mint a földreformtörvényt végrehajtani. Nem is annyira a földbirtokreformtörvényt tartom én hibásnak, mint inkább a vidéken működő végrehajtó közegekben találom meg a hibát. Pedig óva kell intenem, t. uraim mindazokat, akik erősen állást foglalnak e reform végrehajtásával szemben és nem akarják engedni, hogy a kisemberek földhöz jussanak. Öva intem őket, mert saját exisztenciájukat veszélyeztetik. (Ugy van! bal felől.) Nem is olyan nagyon régen — visszaemlékezünk rá mindnyájan — igen-igen sokan csak a rongy életükért könyörögtek, odaadták volna mindenüket ingyen. Ma azonban vannak egyesek — tisztelet a kivételnek — akik megvetik a lábukat és semmiképen sem akarnak belenyugodni abba, hogy minden olyan embernek, aki azt megérdemli, legyen legalább egy kis örökje, egy talpalatnyi földecskóje, amelyre azt mondhatja, hogy ez az enyém. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Aki megszületett, annak joga van az élethez s mennél jobban nyomorgatjuk azt a nélkülöző munkást, annál jobban veszélyeztetve van minden vagyonos ember élete és vagyona is. (Igaz ! Ugy van! balfelöl.) Én ismerem a falut, tudom, milyenek ott a viszonyok, tudom azt is, mennyire hozzáférhető, mennyire megértő az a mnnkásember. Ha az a munkás azt látja, hogy gyermekeinek testét be tudja takarni ruhával és napról-napra, ha egyébbel nem is, de legalább kenyérrel jól tndja őket tartani, akkor nyugodt, boldognak érzi magát és nem sokat törődik senki vagyonával. De én is azt mondom, t. Nemzetgyűlés, hogy ha az ő helyzetükben volnék, nekem is keserűség töltené el szivemet, ha látnom kellene, hogy három