Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-166

A nemzetgyűlés 166. ülése 1923. évi augusztus hó 2-án, csütörtökön. 341 minél szűkebbre korlátozzuk. Ezért nem foglalkoztam részletesebben az oktató-személyzetnek, a tanítóságnak, az óvónőknek, a tanároknak a kérdésével, bár mélységesen átérzem mindannak a panasznak a jogosságát és igazságát, amellyel tanítóságunk, az óvónők és a tanárság tele vannak és amelyeket különféle memorandumokkal, beadványokkal és deputációk utján igen sokszor hoztak már az illetékes tényezők tudomására. Talán valamennyien érezzük, hogy az ország újjáépítésében egészen nélkülözhetetlen és rendkívüli fontosságú tényező a tanítóság, amely hivatva van arra, hogy egy uj generációt neveljen az állam számára és pedig olyan generációt, amely testben és lélekben alkalmas legyen arra, hogy nz ország újjáépítésében résztvegyen. (TJgy van ! Ugy van ! balfelöl) Egy ilyen generáció felneveléséhez rendkívüli türelem, energia és lélek kell, amelyet el is várunk a tanítóságtól s amely nélkül munkáját nem fogja tudni eredménnyel elvégezni, ez azonban viszont bennünket arra kötelez, hogy mindent elkövessünk, hogy a tanitóság tényleg rendelkezzék azzal az energiával és lélekkel, amellyel feladatát teljesíteni tudja. Cserti József : Mindig csak ígéretet kapnak Î Halfer István : A tanitóság panaszai egy főforrásra vezethetők vissza és pedig arra, hogy az 1917: XXVI. te. és a XVII. te. első szakaszai kimondják, hogy az állami tanitó állami tisztviselő, a felekezeti tanitó pedig köztisztviselő. A törvény tehát őket az állami tisztviselők, illetőleg a köztisztviselők kategóriájába sorolja, ennek konzekvenciáit azonban mind a mai napig sem vonták le. Cserti József: Meg kellett volna csinálni már régen ! Haller István : Mai nap is fenállanak azok a megkülönböztetések fizetési kategóriák és nyugdíj tekintetében, amelyek régebben fennállottak ; egy bizonyos fokig enyhültek most, de mégis bizonyos különbséget tesznek még most is a többi állami tisztviselők és az állami tanítók vagy óvónők között. Természetes dolog, hogy ez állandó panasz forrása és így a tanítóságot folytonosan sarkalja ÜZ 8t törekvés, hogy ezt a különbséget végre eliminálják. Azt hiszem, hogy ez az eliminálás az államtól alig követel valami jelentős áldozatot, ugy hogy egy nagyon jelentéktelen áldozattal egy igen fontos kategóriát meg lehetne nyugtatni s fejleszteni lehetne bennük azt az energiát, amelyre a nemzetnevelés terén szükségünk van. Ugyanez áll az óvónőkre is, nemcsak abból a szempontból, hogy fizetés tekintetében, előléptetés, szolgálati idő, vasúti és más kedvezmények tekintetében vannak bizonycs hátrányos differenciák, hanem a nyugdíj tekintetében sincsenek még a mai napig sem az 1912 : LXV. te. rendelkezései alá vonva, amely az állami tisztviselők nyugdíjügyét rendezte. Miután költségvetésünk nincs és nincs is kilátás arra, hogy ezeket a kérdéseket a költségvetésnél egyhamar részletesebben szóvá lehetne tenni, azt hiszem, itt volna az alkalom s most megvolna hozzá a mód, hogy ezeket a sérelmeket a vallás- és közoktatásügyi minister ur részben orvcsclja. Ezért ennek a szakasznak a végéhez a következő pótlást indítványozom (olvassa) : »Felliatalmaztatik a vallás- és közoktatásügyi minister ur aira, hogy az állami tanítók és óvónők nyugdíjazása mindenben az 1912. évi VI. te. rendelkezései szerint történjék és hegy hatályonkivül helyezhessen minden olyan még érvényben lévő törvényt és rendeletet, amely különbséget tart fenn az egyéb állami tisztviselők és állami tanítók és óvónők között. Felliatalmaztatik a minister, hogy az állami tanítók számára a VII. és VI., az óvónők számára a IX. és VIII. fizetési osztályokat megnyissa és pedig ugy, hogy az állami tanítók 20%-a a XI., 20%-a a X., 20%-a a IX., 25%-a a VIII., 12%-a a VII. és 3%-a a VI. fizetési osztályba soroltassék, az állami óvónők 30%-a a XI., 30%-a a X., 30%-a a IX. és 10%-a a VIII. fizetési osztályba kerüljön. A nem állami tanitók és óvónők illetménye, valamint nyugellátása nem lehet kisebb, mint az ugyanolyan szolgálati idővel bíró állami tanitóé, illetőleg óvónőé.« Kérem a t. Nemz etgyűlést, főképen pedig a vallás- és közoktatásügyi minister urat, legyen kegyes ehhez az indítványomhoz hozzájárulni, mert azt hiszem, hogy az állam túlságos megterhelése nélkül nagy megnyugvást kelthetünk ebben a kategóriában, amely — újra ismétlem — a nemzetnevelés szempontjából végtelenül fontos, hogy munkáját nyugodtan tudja végezni. Ugyancsak ehhez a szakaszhoz kívánok még egy pótlást indítványozni. Indokolásul röviden csak azt adom elő, hogy akkor, amikor a tudományos intézetek támogatásáról szóló kultuszministeri javaslatot tárgyaltuk, bátor voltam felhívni a t. Háznak és a minister urnák figyelmét a Szent István Akadémiára. Akkor a Ház altalános helyeslése mellett mutattam rá arra, hogy a Szent István Akadémia igen komoly tudományos munkát végez és hogy ezt olyan szegényes anyagi eszközökkel végzi, ami indokolttá teszi azt, hogy az állam a maga hatalmával segítségükre siessen. Annak idején a Szent István Akadémia 80.000 korona évi segítséget kapott. Ujabb időben már ezt a segítséget sem kapja meg, vagyis nem kap egyáltalában semmit. Ez ugyanakkor történik, amikor a kultuszminister ur igen helyesen egyéb tudományos intézetek támogatására jelentős összeget szavaztatott meg a nemzetgyűlés által. A kultuszminister ur volt szives akkor megígérni, hogy fog gondoskodni arról, hogy a Szent István Akadémia is megfelelő segítségben részesüljön, sajnos, ez mindezideig nem történt meg. Ez kényszerit arra, hogy ezt újra felemlítsem és a szakaszhoz a következő pótlást ajánljam (olvassa) : Felhatalmazást kap a vallás- és közoktatásügyi minister, hogy a Szent István Akadémia segélyezésére tízmillió koronát fordítson a költségvetés »tudomá-