Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-166

HBO A' nemzetgyűlés lè6. ülése Í923.'évi augusztus hó 2-án, csütörtökön. családi Lázak többnyire kisjövedelmű egyéneké.« Ez tökéletesen igaz, igen t. pénzügyminister ur, de aki még annyira sem tudta vinni, hogy ilyen pici, egy-kétszobás házat szerezzen magának, az ugyebár logikailag következtetve még szegényebb. Ha belecsöppentünk egy cseppnyi szociális gondolatot ebbe az adónembe, akkor ebből kiindulva és azt tovább fejlesztve, ki kell terjeszteni eo ipso, azokra, akiknek nincs egy-két szobás házuk sem. Ha az egy-kétszobás házzal biró tulajdonosok kispénzű szegény emberek, természetes, hogy akiknek ez sincs, azok még szegényebbek. Ha tehát megérdemlik a kíméletet azok, akiknek egy-kétszobás házuk van, mert szegény emberek, annál inkább megérdemlik azok, akiknek még egy-kétszobás házuk sincs. Feltételezem, hogy meg van a jóakarat a pénzügyi kormányzatban a tekintetben, hogy ezt az adónemet elejtse, illetőleg ezt az igazságtalanságot megszüntesse. Ám bizonyára elő fog állani a fedezet kérdése ; ez már bele van kalkulálva a költségvetésbe, ennek meg vannak az ellentételei, ugy, hogy ezt mellőzni nem lehet. Az én felfogásom az, hogy ezt ne mint par excellence adónemet kezeljük, hanem hagyjuk meg külön cím alatt, külön bevételnek, vagy kincstári haszonrészesedésnek s akkor ezt át lehet minősiteni. Ez tulaj donképen fényűzési adó lehetne, ami azonban természetesen csak bizonyos minimumon felül kezdődhetnék, csak egy-két-három szobán felül ; szóval a kislakás fogalma alá eső lakások nem fizethetnek fényűzési adót, mert nem űznek fényt azok, akik a lakásszükségletük minimumát elégítik ki azzal, hogy egy-két-három szobás lakásban laknak. Ha tehát a fedezet kérdése áll elő és ez akadályozná az igazságos és szociális szempontoknak megfelelő megoldást, akkor azt a gondolatot vetem fel, hogy méltóztass ék fényűzési adó címén ugyanennyit bevenni, de nem a kislakásokon, hanem bizonyos megfelelő minimumon felül lévő lakásokon, tehát ott, ahol kis megerőltetéssel beszélni lehet arról, hogy fényűzéssel állunk szemben. Méltóztassék ezeknél olyan fényűzési adókulcsot megállapítani, amely az egész kincstári haszonrészesedés komplikált összegét kiadná. Ha ezt nem visszük keresztül, ezt végtelenül igazságtalannak, antiszociálisnak tartom és nem tartanám megengedhetőnek, hogy ez átmenjen a köztudatba, mert a tömegeknél — nem akarok túlságosan erős szót használni — a nyomorúság már valóban elérte a tetőfokát. Nem célszerű és államrezón szempontjából sem hasznos az elkeseredést a paroxizmusig fokozni, már pedig maholnap ott vagyunk, hogy ha ezeket az antiszociális, hallatlanul igazságtalan közvetett adókat csak ugy könnyedén rásózzuk az adózók vállaira, nem tudom, hogy ez hol fog megállani ; egész bizonyos, hogy ebből jó nem fog kikerekedni. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a mi javaslatainkat, azokat, amelyek erről az oldalról jönnek, nem igen szokták honorálni, még ha azok a legjobb akaratból származnak is. Valószínű. hogy ezeknek a javaslatainknak is ez lesz a sorsa, En azonban nagyon szeretném, ha ebben az eset* ben a pénzügyi kormányzat kivételesen jobban megfontolná a dolgot és revízió alá venné ezt a tételt. Ha pedig nem tudna elmenni odáig, amit javasolni fogok, hogy ezt az adónemet eltörölje és lakásfényüzési adónemet hozzon be, amely megfelelő progresszív kulcs mellett kárpótolná a kincstárt az itt elveszett kincstári haszonrészesedésért, — akkor egy másik javaslatom lesz, amely legalább a kislakások mentesítését kéri a pénzügyi kormányzattól. Mondom, tekintet nélkül arra, hogy ez a javaslat melyik oldalról jön, méltóztassék ezt figyelembe venni, mint olyan oldalról jövőt, ahol a szociális viszonyokat alaposan vizsgálták és ahol tudják, hogy ez a plusz 25% a kis házbéreknél olyan megterhelés, amelyet egyrészt nem birnak el az illetők, másrészt pedig olyan nyugtalanságot és az igazságtalanságnak olyan nagyfokú érzetét kelti fel, amely a szociális béke szempontjából semmiesetre sem kívánatos. Messzebbmenő indítványom ehhez a szakaszhoz a következő : A régi 9. §-nak teljes törlését javaslom. Természetes, hogy az ennek folytán elmaradt bevétel pótlásáról a pénzügyminister urnák kell gondoskodnia és ha elfogadja azt a gondolatot, hogy ezt lakásfényüzési adóval áthidalja, ám méltóztassék ezt tenni ; ha azonban a nemzetgyűlés ezt nem tudná elfogadni, akkor a következő indítványt terjesztem elő : A régi 9. § 3. bekezdése után a »tulajdonos és családja használ« szavak után a következő befejező mondatot javaslom : »továbbá a kislakások után. A kislakások elbírálásánál a lakbérrendelet idevonatkozó szabályai mérvadók.« Tisztelettel kérem az egyik vagy másik javaslat elfogadását. Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve. Kérdem, kiván-e még valaki szólni ? (Nem f) Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. A pénzügyminister ur kivan szólni. (Halljuk ! Halljuk !) Kállay Tibor pénzügyminister : T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassék megengedni, hogy csak egész röviden válaszoljak az ezen szakaszhoz felszólalt képviselő uraknak és megemlítsem, hogy nézetem szerint téves kiindulási pontból indulnak ki akkor, amikor ennek a szakasznak rendelkezéseit elejteni vagy módosítani kívánják. Én a magam részéről tisztában vagyok azzal, hogy ilyen lakásadó, amely a legkisebb emberekre is nehezedik, nem volna állandóan fentartható és különösen nem volna fentartható normális időkben. De itt nem is arról van szó, hogy állandóan, minden jövőre vonatkozólag állapítsunk meg ilyen szolgáltatást, amely esetben, ha erről sző lenne, a progressziónak és mindazon más létminimumnak kívánalmai természetesen érvényesitendők lennének, amelyeket a t. felszólaló képviselő urak előadtak, hanem arról van szó, hogy ezidőszerint még maximálisan korlátolt lakbéreknek korszakában élünk, amikor a háztulajdonosok nem kaphatják meg, és pedig hatósági intézkedés folytán