Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-166

328 Ä nemzetgyűlés 166. ülése 1923. lakásilletményt s így amit az egyik zsebébe betesz, azt a másikból kiveszi s ez az adminisztrációt teszi komplikálttá, költségessé. Ha kiszámítjuk az egyenes adók adminisztrá­cióját, ez körülbelül annyiba kerül, mint amennyi az egyenes adók bevétele. Kérdezem, miért kell ilyen költséges szervezetet, adminisztrációt fen­tartani, amely az állampolgárok örökös és állandó kinzását jelenti? Egyszerüsiteni kell a kezelést, amit pedig aképen lehet végrehajtani, hogy nem szedek adót attól, akinek nekem magamnak kell azt visszaküldenem postán. A legprimitívebb igaz­ságosság követeü azt, hogy ezeket a kisgazdákat minden ilyen adózástól mentesítsük. Keresse meg a pénzügyminist er ur a nagyobb, a luxus-lakásokon, a tehetősebb emberek lakásain azt a különbözetet, ami ennekfolytán elesik, s amit ott megszerezhet. Lehet ezt a bevételi differenciát és hiányt pótolni másképen is. Az állam a házakat tulaj donképen évek óta konfiskálja. A házak évek óta súlyos szo­ciális terhet viselnek, súlyosan adóznak, sokkal súlyosabban, mint akármilyen más vagyon. Erdélyi Aladár : Mégsem akarja felemelni a házbért ! Rupert Rezső : Nem tudom megérteni azt, hogy akkor, amikor a házak évek óta fizetik ezt a horribilis, exorbitáns adót, miért sújtják még jobban őket. Nem tudom megérteni, t. képviselő­társam, aki engem meg akar zavarni, mi igazság van abban, hogyha pld. egy kis telekkönyvvezető, aki 25 éve szolgál, s aki összegyűjtött pénzecskéjé­ből épített egy épületet, akinek háromszobás lakása van, ennek fizetnie kell a haszonrészesedést, ha pedig még egy lakás van a házikóban, akkor is viselnie kell ezt a terhet, amig ugyanezen teher alól herceg Eszterházy a maga 400.000 holdjával egé­szen mentesítve van. \ Méltóztassék ezt a kiáltó igazságtalanságot szembeállítani, hogy a kis háztulajdonos a maga tulajdonával nem rendelkezhetvén, szinte kommu­nisztikus rendeletek hatálya alatt áll, addig a horri­bilis nagy vagyonok urai, a 400.000 holdas birtok, vagy nagy gyár ettől a szociális tehertől mentesen nemcsak ment ettől a tehertől, hanem még a kon­junktúrák áldásait is fokozatosan kiélvezheti. Ez az igazságtalanság nem vezethet jóra, mert ezek a rendelkezések, amelyek a létminimumot is érintik, egy egész országot háborítanak fel, tömegeket in­gerelnek fel és ennélfogva lehetetlenné teszik azt a nyugalmat, amely szükséges ahhoz, hogy valaki kedvvel dolgozhassék, s az ilyen intézkedésekkel megássák az ország sirját. Legalább egyet lássunk be ebben a veszendőbe ment országban, azt, hogy a legelső, legfőbb szempont : mindenkinek a létmini­mumot, a máról holnapra való megélhetést, min­denkinek a kenyerét biztosítani, ez a rendelkezés azonban egyenesen a mindennapi kenyér ellen való támadást jelenti. Amint bátor voltam említeni, erre a szakaszra nincsen szükség, mert hiszen az országban nagy épületek, nagy lakások vannak, amelyek fokozot­tabb adókulccsal megsújtva, mindezt a differenciát ívi augusztus hó 2-án, csütörtököm,. helyrehozzák. Ezért leszek bátor ajánlani, hogy mentesítvén a háromszobás lakásokat a kincstári haszonrészesedés alól, minden nagy lakásra nézve, a négyszobás lakásoktól kezdve, módja legyen a kormánynak az adókulcsot megállapítani, hogy a hiányt helyrehozza ; módja legyen arra, hogy ren­delettel szabályozhassa az adókulcsot 10—50%-cs határok között fokozatosan, hegy a négyszobás lakásoktól kezdődő nagyobb lakásoknál kivetendő haszonrészesedésből pótolhassa az előállható hiányt. Ez a szakasz nagyrészben konfliktust is tá­maszt a két érdekeltség, a háztulajdonosok és a lakók között. Az a helyzet t. i., hogy mind a két érdekeltségnek igaza van. Igaza van a háztulaj­donosoknak azért, mert mint bátor voltam emlí­teni, évek óta súlyos szociális terheket viselnek ; a lakóknak pedig azért, mert nem tudnak fizetni, mert elnyomorodtak az évek óta tartó kormány­zat mellett. Ugy áll a helyzet, hogy a házigazdák már évek óta ráfizetnek a házukra. Ilyen körül­mények között csakugyan igazságosnak látszik az, ha a pénzügyi bizottság ezzel a haszonrészese­déssel nem rója meg őket, hanem módját ejti annak, hogy azt áthárítsák a lakókra. Ha elfogad­ják az én javaslatomat, hogy három szobát mente­sítsenek a lakók részére, ez nem volna nagy baj, mert a négyszobás lakással bíró emberekre, — már akik ezt a lakást eddig meg tudták tartani — vagy a még több szobával rendelkező emberekre köny­nyebben áthárítható a haszonrészesedés. Itt valami kompromisszummal meg lehet oldani a kérdést, másképen is úgy, hogy közelebb jussunk az igaz­sághoz. Háromféle megoldásról lehet szó. Egyik a kislakások ügye, ahol a kormány is a lakbérek­nek egy mérsékeltebb fokozását, felemelését en­gedi meg időről-időre. A másik az üzletek kategó­riája, amelyeknél fokozottabban szabad az eme­lés, ahol tehát a háztulajdonos jobban megtalál­hatja a maga számítását, ellenértékét a háza használatánál. Azonkívül vannak egészen szabad rendelke­zés alá eső háztulajdonok is. Egyes községekben a háztulajdon teljesen felszabadult. A két utóbbi esetben, amikor fokozottabb felemelésről lehet szó, — mint az üzleteknél, meg azokban az esetek­ben, mikor szabadon szabhatja meg a bért a tulaj­donos — és amikor a bérlő már úgyis magas bér­összeget fizet, ezekben az esetekben nem méltá­nyos, hogy még a haszonrészesedést is áthárítsa a tulajdonos az üzletbérlőkre vagy azokra a lakókra, akik szabad rendelkezés alatt álló házat vesznek bérbe úgyszólván annyiért, amennyiért a házi­gazda adja. Itt nem volna méltányos, hanem szinte botrányosan igazságtalan volna, ha megengednők, hogy a bérlőre áthárittassék ez a teher is. Ketté kell tehát osztani a kérdést. Ott, ahol a háztulaj­donos úgyis fizeti a nagy adót, mert nem kapja meg háza használatának ellenértékét, sőt annak csak nagyon kis kvótáját kapja meg, tehát úgyis áldozatot hoz a nemzetnek, ott méltányos, ha fel­mentik a házhaszonrészesedési teher viselése alól ; ellenben ott, ahol a házigazda megkapja háza

Next

/
Thumbnails
Contents