Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-163

A nemzetgyűlés 163. ülése 1923. évi július hó 27-én, pénteken. 169 alkalmával ennél a két nemzetnél megnyilatkozott. Nekünk tékát igy kell látni a politikai helyzetet és igy látva, kell megfelelő orientációt keresni és meg kell mondani nyiltan, hogy melyik irányban nyilatkozzunk meg, melyik irányban haladjunk. Nagyon sajnálom, de épen ez oknál fogva kifogást kell tennem az ellen, hogy az ellenforradalom győzelme óta úgyszólván a mai napig a külügyi kormányzat ismételten nemcsak francia szimpátiáinak adott kifejezést, hanem, mint tudjuk, gróf Teleki Pál külügyministersége alatt arról is szó volt, hogy az államvasutakat adják a franciáknak bérbe, azaz birtokába, hogy tehát teljesen kiszolgáltassuk ezt a katonailag annyira elsőrangú fontosságú tényezőt az ország legkérlelhetetlenebb ellenségének Ugy látom, hogy e tekintetben a politikai helyzet, a politikai belátás még mindig nem tisztázódott teljesen, mert tudjuk mindnyájan, hogy a csepeli kikötő építésébe, legnagyobb sajnálatomra, ismét francia érdekeltség vonatott be, mindenesetre az ország politikai kárára. Láttuk azt, hogy Franciaország mennyire igyekszik a magyar gazdasági élet útjait, a vasutakat birtokába venni, de ezt a támadást sikerült Parisban kivédeni. Most a forgalomnak másik fontos útját, a Dunát szintén meg kellett volna védeni ezzel a támadással szemben annál inkább, mert csak a tiszta, világos, határozott politika az, amely kellő megértésre talál ; megértést pedig csak ott lehet keresni, ahol azonos érdek van. Ahol ellentétes az érdek, mint köztünk és Franciaország között, ott csak ellenséges indulatok és ellenséges cselekedetek várhatók. Ha pedig mi az ellenséggel szemben gyengék vagyunk, ha az ellenségnek koncessziókat teszünk, akkor vagy a saját diplomáciánkról állitunk ki szegénységi bizonyítványt, vagy pedig ott, ahol számítanak ránk, vesztünk bizalom és súly tekintetében. Amint kifejteni igyekeztem, Magyarország világpolitikai jelentőségét az a körülmény adja meg, hogy mi az északi és déli szlávokat választjuk el egymástól, amely tény a tengelyét, ütközőpontját képezi a világeseményeket előidéző, a világpolitikai életet irányító nagy hatalmaknak. Nekünk ebből a szempontból kell intézni a magunk diplomáciáját. Ha ez a szempont az irányadó ránk nézve, ugy elsősorban azt a kérdést kell felvetni, vájjon ki az, aki ebből a szempontból ránk nézve jelentőséggel bír, ki az, aki ebből ajszempontból az irányadó hatalmi faktoroknál nekünk konkurrensünk lehet. Az északi és a déli szlávokat egymástól elválasztó nép nem egyedül mi, magyarok vagyunk. Sajnos, a világpolitikában ugyanez a hivatása van a mi ellenségünknek, Romániának. Ebből a tényből az következnék, hogy Románia ugyanarra a gondolatra, ugyanarra a következtetésre jusson, amire mi jutottunk, hogy rá nézve a legfontosabb a szláv eszmével, a nagyszláv gondolattal való megküzdés. Romániánál azonban épen azt látjuk, hogy a kellő politikai belátás, a rövidlátás, a kellő iskolázottság hiányában, vagy talán a rövid önálló múltnál fogva erősebb benne a szenvedély, mint a tiszta logika, erősebb az a szenvedély^amely őket velünk szembeállítja, mert ahelyett hogy igyekezne nálunk megértést keresni és hozzánk közeledni, ellenünk szövi a hálót ott, ahol neki is csak oly ellenségei vannak, mint nekünk. Sajnos, a világpolitikában egyforma szerepet játszó két nép között a diplomáciai helyzete Romániának ezidőszerint sokkal kedvezőbb a miénknél, nemcsak azért, mert Románia, mint az entente egykori tagja, az ententehatalmakkal már kezdettől fogva egészen más viszonyban állott, hanem azért is, mert Romániának a reánk nézve irányadó két hatalomhoz, Angliához és Olaszországhoz kedvezőbb diplomáciai összeköttetései vannak, mint nekünk. Igen jól tudjuk, hogy a román királyné angol hercegnő és ez a körülmény lehetővé teszi Romániának, hogy jobban informálja az angol köröket, oda sokkal j óbban kapcsolódhassék be, mint ahogyan ez nekünk áll módunkban. A mi diplomáciánknak tehát elsősorban arra kell törekedni, hogy Románia diplomáciai előnyét leküzdje, paralizálja, hogy Romániának velünk szemben való diplomáciai túlsúlyát Angliában és Olaszországban leszállítsa. Azt hiszem, ügyes magyar diplomata megfelelő körültekintéssel elérheti ezt az eredményt. Elérheti azért, mert hiába, Anglia és Olaszország közül, amely két hatalom diplomáciailag teljesen összeíorrottnak tekinthető, a középeurópai kérdésben nagyobb mértékben mégis csak inkább Olaszország van érdekelve és Olaszország szempontjából ugy áll a kérdés, hogy a szlávoknak az Adriához vezető útjában Magyarország áll. Ha tehát a magyar diplomácia ezen helyzetet tartva szem előtt, Londonba Rómán át keresi az utat, s ha Rómában kellő megértést teremt, akkor igenis meg vagyok győződve áriról, hogy mi Románia diplomáciai előnyét paralizálni leszünk képesek. Románia azonban nemcsak helyzeténél, nemcsak az elmondott körülményeknél fogva, de —' sajnos, meg kell állapitanom azt — a mi diplomáciánk hibáinál fogva is óriási diplomáciai előnyöket biztosított magának. Ugyebár, t. Nemzetgyűlés, az európai kérdés tengelyét a pánszláv eszme képezi. A szláv gondolat az, amelyre a francia diplomácia felépiti a maga diplomáciai épületét. Ez ellen küzd az entente két másik hatalma, Anglia és Olaszország. Ennek a pánszláv politikának exponensei itt Közép-Európában elsősorban Csehország és Jugoszlávia. Franciaország politikai ügyeskedésével elérte azt, hogy a kisentente többi tagjaival is egy messzemenő nexust tart fenn, hogy azokkal szemben egy messzemenő befolyást biztosit magának. Természetes, hogy ez a befolyás nem öleli fel az illető államok egész diplomáciai életét. Ezt azért tartom szükségesnek megjegyezni, mert hiszen általában nálunk a köztudatban az van, még politikailag iskolázott körökben is gyakran lehet hallani, hogy a szövetség körülbelül egy a házasságnak megfelelő viszonynak tekintetik, amely az illető államnak, hogy ugy mondjam, egész külpolitikai életét felöleli. A szövel ség és a nemzetek