Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.
Ülésnapok - 1922-162
132 À nemzetgyűlés 162. ülése 1923. évi július hó 26-án } csütörtökön. tás során pedig nem is idézik az indemnitási törvényt, nem hivatkoznak semmiféle törvénycikkre, egyszerűen azt mondják: végrehajtási utasítás, mondjuk, a 13. §-hoz. Ez kimegy az életbe, a perifériákra, a vidékre, ott összeülnek, tépelődnek felette, hogy mi is ez? Megjegyzem, hogy az ilyesmi napirenden van. A tusakodók végre is arra a megállapításra jutnak, hogy nem tudják, minek nevezzék a §-os végrehajtást ; elnevezik Horthy-féle törvényeknek és ezt a felfogást terjesztik, amihez pedig a kormányzó urnák semmi köze sincsen. Itt kezdődik £IZ Ét bizonyos tekintély rontás, amely miatt én azt az intelmet, amelyet az igazságügyminister ur talán épen az ellenzékhez adresszált, visszahárítom a kormányzatra. Nem technika kérdése a budgetjog tudatos alkalmazása. Minden tudománynak, a jogtudománynak, a gazdasági tudománynak és a többinek legalább nagy vonatkozásokban való ismeretét teszi az szükségessé. Tovább megyek s tallózom a költségvetésben, hogy onnan hozzak példákat az urak részére, akik provokáltak engem s azt mondták, hogy kíváncsiak arra, hogyan járatja le a kormányzó ur tekintélyét a költségvetési vagy az indemnitási jog helytelen alkalmazása. Megnézem a kormányzóság kiadásait, mert provokáltak erre. (Zaj jobb felöl.) Ha ezeket a kiadási tételeket pápaszemmel végigtekintem, akkor azt látom, hogy ami királyi pompa és királyi fény van, az ebben az előirányzatban kifejezésre jut, mind bennfoglaltatik. Peyer Károly: Nagyobb az udvartartás, mint a királynál voltj Strausz István : En nem ebből a szempontból nézem ezt és nem is kritizálom, csak utalok arra, hogy a pénzügy minister ur ezt a költségvetési előirányzatot bemutató beszédében a következő intelmet intézte a nemzethez (olvassa): »Tisztában kell lennünk a trianoni békeszerződés által teremtett helyzettel s meg kell tanulnunk lemondani az élet minden vonatkozásában. Mert jöhet olyan idő, amikor már nem saját akaratunkból leszünk kénytelenek lemondani. A takarékosság szellemét kell belevinni a társadalomba, hogy megteremtsük azt az alapot, amelyen a jövő generáció építhet.« Én az igen t. pénzügyminister urnák ezt az elvét minden tekintetben aláírom. Igenis, tudomásul kell vennünk, hogy minket nyomorultakká tett a trianoni béke, hogy mi koldusokká lettünk és az állami élet minden nyilvánulásában, a berendezkedésben, még a magánéletben is, mindenütt, számolni kell ezzel. Koldusok vagyunk, rongyainkat nem kell takargatnunk, különösen nem a nyugati államok előtt. Hadd lássák, mivé tettek minket ! Reánk nézve különben a szegénység nem szégyen, csak szerencsétlenség. Bele kell idegezni a közvéleménybe azt a parancsoló szükséget, hogy nekünk le kell számolnunk és itt olyan gazdasági atmoszférát kell teremtenünk, amely számol a trianoni béke által teremtett — nem tudom, békének nevezzem-e — helyzettel. Viszont jólétbiztositásokra kell törekednünk, hogy ide vonzódjanak az elszakított testvérek, mert ez fogja azután megoldani az integritás kérdését is. De visszatérek oda, ahova tulajdonképen konkludálni akartam ; mondom, csak azért tértem ki ide, mert provokáltak rá. A kormányzóság háztartásának a körében, a királyi palotában őrizzük féltékenyen, van valaki, akinek én minden fényt meg akarok adni, akit minden dicsőségben akarok úsztatni, amit kiérdemelt az ezeréves Magyarország múltjában. Ez a szent korona. Nem kell ezen a nemzetgyűlésen elmondanom, hogy a szent koronában a magyar nemzet múltjának dicsősége, tragédiája él. De az én hitem szerint benne él országunk feltámadása és jövő reménye is. Mégis mit látok ebben a kormányzósági háztartásban ? Azt látom, hogy a királyi koronaőrség, (Felkiáltások balfelöl : Hol van!) amely ezer év óta őrizte a szent koronát, amely szent koronának abban a palotában van az otthona, ahol otthona kell hogy legyen a királyi őrségnek is — megszüntettetett. Peyer Károly: Azért van most testőrség! Strausz István : A palotaőrség igenis ott van. Ez nem katonai kiadás. Tudom, hogy meg van ez a koronaőrség, csakhogy átcsusztatták a iegexponáltabb politikai hatósághoz, a ministerelnökséghez. Ezen a külföld is álmélkodik, mert hiszen az egész világ irigyli tőlünk ezt az élő ministériumot, amelyet a magyar nemzet ki tudott a lelkében építeni, amely összetartotta a nemzetet a különféle társadalmi osztályokban és felekezetekben, nemzetiségekben. Most, mondom, a kormányzó ur háztartásából a koronaőrség kiadásai elimináltattak. Nincs erre semmiféle ok, sőt merem mondani, hogy az is bizonyos megnyugvás, hogy a kormányzó ur a királyi palotát foglalta el, ezt a megnyugvást pedig csak az okozza, hogy a koronaőrséggel együtt őrzi a koronát. Ezt igy fogja fel mindenki. Nem hoztam volna azért ezt fel, ha nem provokáltak volna rá, de szinte a sors akarta, hogy ne susogjanak arról, hogy mi rejtőzik a mögött. Azért hoztam ide, hogy világosságot teremtsünk, hogy a budgetirozás kérdésében nyilatkozzék a kormány, mert ez nem egyszerű technika, ezt a külföld sem igy fogja fel, itt pedig a legnagyobb visszatetszést váltotta ki és ugy beszélnek róla, mintha ehhez a kormányzó ur iniciált rolna. Meg vagyok róla győződve, hogy ettől az ő szándékai teljesen távol állanak és hogy ezt valami ügyes budgetirozó találta ki, aki nem tudja, hogy ezzel a magyar társadalmi életben milyen visszatetszést idézett fel, amely ha nem tisztázzák, alkalmas arra, hogy a kormányzó ur személye iránt a bizalmatlanság magvát hintse el. Ezt a kérdést tehát tisztázni kell.