Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-162

A nemzetgyűlés 162. ülése 1923. Sokat foglalkoztam, azzal a kérdéssel, hogy a pénz, a valuta nem lényeges része a költségvetési előirányzatnak. Ezt csak azok hangsúlyozzák, akik azt hiszik, hogy költségelőirányzat egyszerű táblázatos, sablonos kimutatás, számok csoportosítására. Ez nagy tévedés. Nem is tudom, hogyan és miképen adjam ennek magyarázatát, szeretném, ha az előadó ur itt volna, hogy megértessem vele; talán jobban meg tudja érteni, ha példával illusztrálom előtte. Mondjuk összeül 8—10 kiváló mérnök és azon töprenkedik, hogy valami nagyot alkosson, valami nagyszerű épületet teremtsen. Összeülnek, töprenkednek, gyűrűzi homlokukat az a gond, hogyan is fogják ennek a nagy épületnek a tervét megoldani. Hetekig, hónapokig folyik külön és együtt a tanulmányozás. Mikor — minden tudásukat próbára tevő tanácskozások után — elkészült az a terv, akkor már fél sikert értek el, ami mindenki előtt a teljes siker záloga, pedig pénzről még nem is beszéltek. Épenilyen megítélés alá esik a költségvetési előirányzat készítése. Programmot kell készíteni. A mostani viszonyok közt van, azt hiszem, tiz vagy tizenkét minister, összeülnek, a gond kiütközik homlokukon, hogy összehozzanak egy programmot, mindezt le kell szögezni, le kell sürüsiteni költségvetési előirányzatba, mert ezt kívánja a külföldi vélemény, de ezt kívánja az ország érdeke, az egész nemzet, mert hiszen ennek az országnak sorsát nem lehet ötletszerűen intézni. Mi ezt nem adtuk bérbe senkinek sem. A nemzet azért küldött ide bennünket, hogy mi is hozzászóljunk azokhoz a tervekhez, és ha ezeket a terveket elkészítették és azokat látja a külföld, látjuk mi, az ország közgazdasági véleménye, ezzel már bizalom felébresztését érné el a kormány. Koronánk egy jó átgondolt költségvetési előirányzat, kormányzati programúi mellett semmi körülmények között sem sülyedt volna le a mai értékére. Elismerem a kormány nehéz helyzetét. Talán nem is a kormány az oka annak, hogy ez történik. Most is készítettek költségvetési előirányzatot, jó eleve benyújtotta a pénzügyminister ur, — igaz, hogy azt mondotta, hogy nem vallja a magáénak — de miért nyújtották az időt ennyire, miért nem szavaztatták meg ezt az előirányzatot. Igaz, hogy erre rá lehet mondani, hogy igazán csak a normál budgettételeket foglalja magában, amelyek az adminisztrációra vonatkoznak és közgazdasági, vagy bármilyen más építési programmot egyáltalában nem foglal magában. Érthetetlen előttünk; de érthetetlen különösen a külföldi közvélemény előtt, hogy miért irtózik a kormány attól, hogy leszögezze a maga programmját. Azt mondják, hogy az szinte hetek szerint változik. Az mindegy, az mégis a mi ellenőrzésünk alatt áll. Változtatni kell rajta? Törvények vannak rá, hogy módosíthatja ópugy ahogy az építészek egész részleteket megváltoztathatnak, amikor folyik NAPLÓ xv. évi július hó 26-án, csütörtökön. 125 már az építkezés, mert az élet mást kivan, más beállítással kell számolnia. Ép igy változtathatja meg a kormány is a maga leszögezett programmját, csakhogy ehhez felhatalmazást kell kérni a nemzetgyűléstől, vagy ha sürgős, azt sem kell tennie, mert az eltérésre felmentvényt kérhet. Ha azonban egységes programmot adott volna a kormány, akkor nem történhetnének olyan dolgok közgazdasági, kereskedelmi és külpolitikai téren, amilyeneknek nap-nap után szemtanúi vagyunk. Most láttuk, hogy az indemnitás tárgyalása alatt egy-egy minister közben — hogy ugy fejezzem ki magamat — felugrott és beleszólt a vitába. A kereskedelemügyi és a külügyminister urakra mutatok. Valami jónak jöttek a nyomára, valami üdvösnek és ezzel injekciót akartak adni a nemzetgyűlés utján az egész közvéleménynek. Ha rendszeresen felépített, átgondolt költségvetési előirányzatot terjesztettek volna elő, akkor elkerülhette volna a kormány az ilyen rapszodikus bejelentéseket, amelyek csak szavak, mert értük a kormányt nem lehet felelősségre vonni. Az ilyen beugrások az indemnitási vita folyamata alatt a kormányzat részéről sokkal többet ártanak a közvélemény, különösen a külföld előtt, mintha mindegyik minister egyszerűen hallgat. A programmot meg kell építeni, a költségvetésben le kell szögezni s akkor nem történhetik meg olyasmi, hogy a kereskedelemügyi tárca dotációját egy és fél milliárdban állapítják meg és nálunk, egy agrárállamban, a földmivelésügyi tárca költségvetési előirányzatát alig három milliárdra korlátozzák. Nem akarok utalni azokra a tárcákra, amelyek az állam életében, különösen most, a meddő tehén szerepét viszik és 18—20 milliárddal vannak dotálva ebben az előterjesztett, de tárgyalás alá nem bocsátott előirányzatban. Mindez azt mutatja, hogy a kormány maga is érzi programmjának gyöngeségét, amelyet az 1923/24. évi költségvetési előirányzatban lefektetett, és azért ejtette el tárgyalását, hogy ki akar bújni a felelősség, a kritika alól. Horváth Zoltán: Ez igaz! Strausz István : Azt akarja, hogy azt tehesse, ami neki tetszik. Ezt azonban még egy jó részvénytársaságban sem teheti a vezérigazgató., ahol pedig az érdekeltek csak a kuponokat nézik, hogy mennyit hoznak. Ott is látni akarják az üzleti terveket, mert ott is más vagyonának gondozásáért, kezelésért felelős az igazgatóság. Mi, a nemzetgyűlés tagjai, különösen felelősek vagyunk a mostani időkben azért, ami az ország érdekében történik vagy nem történik. Elhangzanak tervek, amelyek virágos mezbe vannak öltöztetve és egy-egy pillanatra nagy emóciót váltanak ki a nemzetgyűlés tagjaiból és ugy gondolják : na most megtaláltuk a megváltót. Csak később, amikor ezekből a rózsás szavakból kihámozódik az igazság, akkor látják, 17