Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.
Ülésnapok - 1922-153
62 r A nemzetgyűlés 153. ülése 1923. évi július hó li-én, szerdán. ségből kilépjünk, (ügy van ! ügy van !) ennek oka az, hogy ebből Magyarország számára semmi előny, ellenben igen nagy hátrány származnék. A Népszövetségnek az optánsok ügyében tanusitott magatartásában nem tudok mást látni, mint a háborús gondolatmenet fenmaradásának egy jelét, hogy még nem szűnt meg az egyenlőtlen elbánás a győző és legyőzött nemzetek között, hogy a háború alatt létesült érzelmi és vélt érdekszolidaritás még erősebb, mint a nemzetek érdekeinek és jogainak méltányos mérlegelése. Kilépésünkkel ezt az irányzatot nemhogy gyengitenők, hanem csak erősitenők, mig a népszövetségben bennmaradva, tovább küzdhetünk abban az irányban, hogy a háborúból fenmaradt gondolkozásmód és érzelmek fokonként visszaszorittassanak. Ez is csak egyik része annak a nehéz politikai küzdelemnek, amelyet a magyar kormány majdnem minden irányban és ponton kénytelen folytatni a háborúból fenmaradt elfogultság és bizalmatlanság leküzdésére abból a céíból, hogy a háborúból visszamaradt mentalitás helyett a művelt európai nemzetek gazdasági és kulturális szolidaritásának a gondolata és a nemzetek között az egyenlő elbánás elve jusson uralomra. Hogy a népszövetségnek az optánsok ügyében elfoglalt álláspontjában nem egy elháritható, mellékes körülményekből származó eseménnyel, hanem a fentemiitett mentalitásnak egy formájával állunk szemben, amelyen ezidőszerint változtatni nem lehetett volna, arra garancia gróf Apponyi Albert személyisége. Gróf Apponyi a kormány felkérésére ebben az ügyben is készségesen bocsátotta a nemzet rendelkezésére kimagasló képességeit és nemzetközi tekintélyét, (Felkiáltásod : Éljen Apponyi ! Éljenzés és taps.) dacára ellenzéki álláspontjának és dacára annak a nagy elvi ellentétnek, amely közte és a kormány között fennáll, példát adván ezáltal arra, hogy a nemzet külügyi érdekeinek képviseletében személyi és belpolitikai kérdéseknek szerepet játszamok nem szabad. (Élénk helyeslés.) Nyilvánvaló, hogyha gróf Apponyi Albertnek nem sikerült ebben az ügyben a népszövetséget olyan határozathozatalra birni, mely a jog uralmát biztosítaná, ugy ez senkinek sem sikerülhetett volna. Szükségét érzem azonban gróf Apponyinak erről a helyről is köszönetemet fejeznem ki a kormány és a nemzet nevében fáradozásáért. (Élénk helyeslés és taps.) Ami már most a további lépéseket illeti, magától értetődik, hogy a népszövetségnek ebbe a mostani eljárásába nem nyugszunk bele és fel fogjuk használni a szerződésekben és a nemzetközi jogban lévő minden eszközt arra, hogy az optánsok jogait biztosithassuk. Részletesebben azonban erről most nem nyilatkozhatom, ezt csak akkor lehet közelebbi megfontolás tárgyává tennem, hogyha a genfi tárgyalásokról személyes információt kapok. Ismételve kérem, hogy ezt a válaszomat ne méltóztassék végleges válasznak tekinteni. (Élénk Mjenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök : Minthogy a külügyminister ur nem kivan ja válaszát véglegesnek tekinteni, határozathozatalnak szükségessége nem forog fenn. Szólásra következik ? Hebelt Ede jegyző : Homonnay Tivadar ! Homonnay Tivadar : T. Nemzetgyűlés ! Mindjobban bebizonyosodik, hogy a kormány milyen súlyos, nagy hibát követett el akkor, amikor a közszolgálati alkalmazottak gazdasági helyzetének javitását . . . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Homonnay Tivadar :.... összefüggésbe hozta az indemnitási vitával. A kormány elkövette ezt a súlyos hibát, dacára a mi ismételt figyelmeztetéseinknek. Annak ellenére azonban, hogy a kormány ezt a hibát elkövette, mint ellenzéki képviselő kötelességemnek érzem, hogy minden egyes alkalommal, amikor ezzel a kérdéssel a nemzetgyűlés elé jövök, felhivjam a kormány figyelmét a tisztviselői kategóriára és arra a súlyos felelősségre, mely a kormány vállaira nehezedik azzal, hogy ezt a kérdést még mindig nem oldatta meg. A kormány késedelmes és eredménytelen intézkedéseivel az indemnitási vitával párhuzamosan harcra kényszerit bennünket és mi interpellációk alakjában is kérdéseket intézünk a kormányhoz abban az irányban, hogy mikor és miként hajlandó ezt a szőnyegen lévő kérdést elintézni. Már többizben felszólaltam ebben a kérdésben a nemzetgyűlésen és kértem a kormányt, hogy nyissa ki végre a szemét és a fülét és lássa meg a mai lehetetlen helyzetet ; lássa be azt, hogy a közszolgálati alkalmazottak anyagi helyzetének javitása ma minden kérdésnél elsőbbrangu ; állitom, hogy még az indemnitási vitánál is fontosabb. Ezt a kérdést meg kell oldani, meg kell oldani pedig azonnal. Szeretném tudni azokat a mélyreható okokat, amelyekre támaszkodva, vagy amelyeknek alapján a kormány ezt a kérdést még mindig nem oldja meg, de szeretném azt is, ha a kormány végre látná azt a nagy veszedelmet, amely elkerülhetetlenül be fog következni, ha ebben a kérdésben azonnal és gyökeresen nem fog segiteni. Hónapokkal ezelőtt egyik felszólalásomra azt mondotta a-pénzügyminister ur, hogy ő jól van informálva és quasi kétségbe vonta a mi jól informáltságunkat s mintegy elhárította magától azt, hogy a pénzügyministert és a kormányzatot ebben a kérdésben továbbra is informáljuk. Azt hiszem, hogy a minister ur akkor nem helyesen cselekedett. Nagy megnyugvással vettük azt, hogy a minister ur egy más alkalommal kijelentette a nemzetgyűlésen, hogy a közszolgálati alkalmazottak egyes érdekképviseleteivel, igy kiváltképen a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetségével állandó össze* köttetést tart fenn, annak óhajait, kívánságait, tanácsait meghallgatja. Amikor a minister ur első felszólalásában azt mondta, hogy ő jól van informálva, én az ő második felszólalását homlokegyenest ellenkező beállításban és az elsővel ellentétben lévőnek látom azért, mert tudomásom van arról, hogy a közszolgálati alkalmazottak igenis infor-