Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.
Ülésnapok - 1922-153
A nemzetgyűlés 153. ülése 19k mindazok, akik banküzletekkel foglalkoznak, nem l°/ 0-ot, hanem jövedelmüknek 8°/o-át tartoznak leadni erre az épitési akcióra. Nem tudom, vájjon ez teljes egészében megvalósitható-e vagy sem, de azt hiszem, érdemes volna ezzel a kérdéssel a magyar kormánynak is foglalkoznia, és be kellene látnia azt, hogy az épitési akciót meg kell inditani, és ha ezt meg akarja inditani, ha saját erejével nem tudja, bele kell kapcsolni neki azokat az egyéneket, akik ezt birják és tudják. Azt hiszem, nagyon jó ötlet volt az osztrákok részéről, hogy a bankárokat, a pénzzel foglalkozó egyéneket megadóztatják, mert szerintem azok birják legjobban a költségeket viselni, amelyek alapjában véve nagyok. Jugoszláviában hoztak egy törvényt, amely szerint minden akkora vagyonnal rendelkező ember, aki abból annyit nélkülözni tud, hogy abból lakást építhet, arra köteleztetett, hogy házakat és lakásokat épitsen. Ennek folytán az épitkezés egész Szerbiában teljes erővel megindult és a lakásoknak ezrei épültek fel az utolsó 2—3 év alatt Jugoszláviában. Ilyen nagyarányú épitési akció indult meg a körülöttünk lévő összes államokban. Csehországban példának okáért 55—60—70%-os hozzájárulást ad az állam az egyes építtetőnek, aki lakóházakat akar építtetni. Németországban évekre kiható épitési programmot fogadott el a birodalmi gyűlés lakásügyi bizottsága és kimondotta, hogy annak, akinek nincs önálló lakása, de a jövedelme kitesz annyit, hogy abból önálló lakást tudna fentartani, keresete egy bizonyos százalékát le kell adnia épenugy, mintha külön laknék és pedig arra a célra, hogy abból az összegből lakóházakat lehessen építeni. Egész épitési szövetkezeti mozgalom indult meg Németországban is és az építést magát ezek a szövetkezetek bonyolítják le minden spekulációtól mentesen; a német kormány gondoskodik arról, hogy a bevitelre szoruló áruk ne menjenek fel a magasba és azokat az épitési anyagokat, amelyek szükségesek, az országból ne lehessen kivinni. Az épitési szövetkezetek végzik az építkezést és az állam drágaság esetén 100%-ig terjedő hozzájárulást ad nekik, a magánépittetőnek pedig 75%-ot ad és erre a százalékra az állam nem fizet rá, mert ha eladásra kerül a ház, akkor ez a vagyon az államra vagy a községre száll át, amely ezt a lakóházat megépíttette, vagy a kölcsönt adta és sohasem arra száll át, aki tulajdonképen azt a lakóházat épittette. Az esetleges többletet az állam ugyancsak lakás céljára fordítja és ötévenként revízió alá veszi a lakbéreket; amennyiben a lakbérek revízióra szorulnak, azokat újra meg újra megállapítják, abban a mértékben, ahogyan azt a viszonyok megkövetelik. Húsz év múlva felülvizsgálják azokat az épületeket és megállapitják húsz év múlva az árukat, eladják; de a '. évi július hó 11-én, szerdán. 39 tulajdonos nem kaphat többet azért a házért, mint amennyibe neki került ez a ház, ugy hogy nyereségre nem adhatja el s ezáltal ki van zárva annak lehetősége, hogy spekulációra lehessen ilyen házakat építeni és eladni. Azt hiszem, hogy a kormány is megtehetné ezt és foglalkozhatnék ezzel a kérdéssel komolyan és beláthatná azt, hogy Magyarországon is szükség van ilyen nagyarányú épitési akcióra, amely aztán az állampolgárok vagyonát és életbiztonságát jobban megvédelmezné. Ilyen módon, ilyen épitési akció révén Bajorországban 28.000 lakást építettek az elmúlt évben, Hollandiában pedig 88.000 lakást. Németországban ezenfelül olyan intézkedést léptettek életbe, amely kizárja az épitési anyagokkal való spekulációt. Szakemberek nagyon sokan vannak itt Budapesten is. Hallottunk már a kormány tagjai részéről is olyan kijelentéseket, hogy az épitési akciót azért nem lehet megindítani itt, mert nincs meg az építéshez szükséges anyag. Ezzel szemben nem akarom felolvasni az illetékes szakemberek nyilatkozatát, de kétségtelenül megállapítható az, hogy épitési anyag itt az országon belül bőven van, csak a kormánynak gondoskodnia kellene arról, hogy ezeknek ára ne szökjön fel a magasba akkor, amikor esetleg az építkezést megkezdik. Hozzá kell tehát fognia az államnak az épitési akcióhoz a legerélyesebben. Itt csak egy kitérést akarok tenni ; a minister ur beterjesztett javaslatával szemben kifejezem az aggályomat, mert én azt hiszem, hogy ha abból a javaslatból törvény lesz is, annak a törvénynek nyomán egyetlen egy lakóház nem fog Budapesten és Magyarországon felépülni. Azt én elhibázott és szerencsétien dolognak tartom, nem szabad azt ugy csinálni. Hiszen az volt a baj Magyarországon mindig, hogy mindenre hoztak törvényeket, mindenre létesítettek ministeriumokat, és a törvények s rainisteriumok megvoltak, de nem volt soha ennek látszatja! Mindig a saját lelkiismeretüket akarják megnyugtatni a minister urak; azért hoznak törvényt, hogy, ha esetleg felelősségre vonják őket, hivatkozhassanak arra, hogy : ime, megcsináltam a magam törvényét, arról, hogy nem értem vele célt, nem én tehetek, hanem a viszonyok tehetnek.« A minister urnák érintkezésbe kellene lépni az érdekelt felekkel és nem kellene nehézséget támasztani az építtetni akarókkal szemben, mint olvastuk a lapokban, hogy a legutóbbi időben támasztottak, hanem a kezükre kellene járni, hogy minél előbb hozzá foghassanak az építkezéshez. A kormánynak, ha nem is akar építeni, vagy ha nem is gondol arra, hogy építeni tudjon, legalább is nem szabad elzárkóznia az elől, hogy az építtetőnek, aki lakóházakat akar építeni, megfelelő kamatmentes, vagy alacsony kamatlábú kölcsönt folyósítson, neki ezt lehetővé kell tenni ós elő kell mozditani minden téren ós minden vonalon az épitkezés lehetőségót.
