Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-153

38 *Á nemzetgyűlés 153. ülése 1923. évi július hé 11-én, szerdán. Az államnak a saját érdekében is kötelessége gondoskodni arról, hogy minden polgára megfelelő lakáshoz jusson. Hiszen sok milliót vesztett az állam azáltal is, hogy a menekülteknek és hasonlóknak nem tudott lakást adni, mert ezek igy kénytelenek voltak vagonokat lefoglalni. Már pedig aki látott ilyen vagonokat, az tudja, hogy ezek a vagonok csakis átalakítás után használhatók újra. A kormány tehát e miatt is nagyon sokat vesztett és ezen a pénzen, vagy talán ennek egy részén házakat is építhetett volna, ugy hogy sokan megfelelő lakáshoz juthattak volna ebben az országban. 1920-ban 4601 család lakott vagonokban és a menekültek közül még ma is 1086-an laknak vagonban. Tehát a háború utáni negyedik esztendőben is még ilyen sokan kénytelenek vagonokban lakni azért, mert a kormány nem fog hozzá komolyan a lakásépítési akcióhoz. Budapesten egymagában, a különböző pályaudvarokon — amelyeket nem akarok külön felsorolni — hatvankét vagon van lefoglalva és a kormány még most sem tesz semmiféle intézkedést és nem foglalkozik a lakásproblémával, nem törekszik arra, hogy a lakosságot minél előbb lakáshoz juttassa. 1910-ben és 1920-ban Budapest lakosainak száma 803.000 volt, ma 880 000 re emelkedett. A lakások száma csak 39.000-rel emelkedett, mig a lakók száma 77,000rel. Ebből is látható, hogy lakáshiány van és szükség van arra, hogy az építkezések mielőbb meginduljanak. A lakáshivatal az igénylőket úgyszólván nem tudja kielégíteni, egyes családok már évek óta vagonokban laknak, és ekkor akad egy ministeriumi tisztviselő, aki a2t meri állítani és azt a kijelentést kockáztatja meg többek között, hogy Budapesten nincs lakásínség. Kund Elemér belügyi osztálytanácsos — mentségére legyen mondva, hogy a belügyministeriumban van —... Csik József: Nem ért hozzá! Saly Endre : ... azzal a törvényjavaslattal szemben, amelyet a népjóléti minister ur volt szíves benyújtani, azt mondta, hogy a törvényjavaslat minden érve összeroppan a statisztika alatt, amely megvilágítja azt, hogy a törvényjavaslatban foglaltaknak nincs igazuk. Nagyon furcsa színben tűnik fel a dolog, hogy amikor egy minister szükségét látja annak, hogy lakások épüljenek és erre vonatkozólag törvényjavaslatot nyújt be, akkor a másik ministerium egyik főtisztviselője szembe helyezkedik vele és az érveivel úgyszólván agyon akarja csapni azt a törvényjavaslatot, amelyre szerinte szükség nincs. Nagyon érdekesen indokolja meg ez a belügyi osztálytanácsos ur, hogy miért nincs szükség Budapesten lakásokra. Nam azt mondja, hogy lakáshiány nincs, hanem azt, hogy ma sokkal gyérebben laknak az emberek, sokkal kevesebben laknak egy lakásban, vagy, hogy még helyesebben fejezzem ki magamat : egy szoba-konyhából álló lakásra kevesebb lakó jut, mint a békeidőben, vagy a háború alatt is és ezt azzal indokolja, hogy azért laknak gyérebben és azért laknak egy lakásban kevesebben, mert olyan alacsony a lakbér, hogy meg tudják fizetni a magasabb lakbéreket is, ezért iparkodik mindenki megfelelő nagyságú lakást kibérelni. Ebből azt lehet következtetni, a belügyi osztálytanácsos urnák az a felfogása, hogy a lakbéreket fel kell emelni, akkor a lakók kénytelenek lesznek összeszorulni s egyszobás lakásba esetleg tizen is beköltözni; akkor megszűnik a lakásínség. Ez olyan megoldás, amit a belügyministeriumban igy szoktak ugyan elintézni, de azt hiszem, szociálpolitikával komolyan foglalkozó ember, akinek van érzéke a közegészség, a közerkölcsök iránt, ezt az érvelést nem tudja akceptálni. Itt ennél a pontnál nem is kell ilyen statisztikára hivatkoznom. Elég utalnom arra, hogy a háború alatt alig épült Budapesten lakás, úgyhogy már a természetes szaporodás miatt is szükség van arra, hogy Budapesten és az ország különböző részein építsenek. Egy ízben, ha jól emlékszem, már felvetettem az eszmét és szóba hoztam, hogy Budapesten és a vidéken is nagyon sok laktanya van üresen, vagy ha nem is üresen, legalább is lehetne azokat nélkülözni. Ezt a sok laktanyát egyelőre át lehetne alakítani lakásokká és fedél alá lehetne juttatni nagyon sok embert. Amikor pedig majd megint szükségünk lesz laktanyára, akkor valószínűleg lesz pénzünk is hozzá, — sokkal inkább mint ma — hogy azokat felépíthessük. Ezzel a kérdéssel tehát komolyan kellene foglalkozni A kormánynak be kell látnia, hogy az építési problémával foglalkoznia kell és nem utalhatja azt át tisztán és kizárólag a magánvállalkozásnak, mert a magántőke csak akkor fekteti be pénzét ilyen vállalkozásba, ha ki tudja bejőle hozni a maga percentjét. Az államnak tehát hozzá kell ehhez járulnia és segítenie, támogatnia kell a magántőkét, hogy az építkezéshez mielőbb hozzáfogjon, de neki magának is építtetnie kell elsősorban a saját hivatalai számára. Nagyarányú építési akció indult meg Belgiumban, Franciaországban és Olaszországban. Paris tanácsa is foglalkozott ezzel a problémával és elhatározta, hogy sürgősen 10 000 lakást épít. Ausztria tartománygyülése is határozott ebben a kérdésben és 1922 január 26-án ujabb adónemet hozott be, amely lakásépítési alap céljára szolgál. E törvény szerint minden önálló keresettel biró egyén köteles keresetének l°/o-át a község javára leadni és ez az összeg kizárólag arra a célra fordittatik, hogy állam vagy a város házakat, lakásokat építsen belőle. Mostanában pedig Ausztriában oly javaslatot terjesztettek be, amely szerint a bankárok és