Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-159

334 À nemzetgyűlés 159. ülése 1923. évi július hó 20-án, pénteken. és utainkat olyan állapotba hozzuk, hogy azok legalább járhatóvá váljanak, mert az Alföld jelentékeny részén az ősz beálltával teljesen járhatatlanok az utak. Ha ezekre a közmunkákra kiterjedne a kormány figyelme, ha ezeket a munkákat megindítaná, — hiszen arról lehetne beszélni, hogy a szükséges összeget előteremtsük, mert hiszen épen az ezekről a padokról előttem felszólalt képviselőtársaim beszéltek arról, hogy milyen horribilis összegeket ad ki a magyar állam improduktív célokra — akkor egyrészt a munkanélküliséget a mezőgazdaságban részben meg lehetne szüntetni, másrészt pedig egészségesen lehetne befolyásolni törvényes intézkedések nélkül is a munkabérek kialakulását. Ugyancsak ebbe a kérdésbe szervesen kapcsolódik bele a földreform kérdése is. Most, amikor a novella kérdése napirendre került és tárgyalták pro és contra, a nagybirtokosérdekeltségnek különösen az volt a legsúlyosabb érve a novellával szemben, amely a törvényt akarta lényegtelen tekintetekben módosítani, hogy ha radikális formában felparcellázzák a nagybirtokokat, ez a terméseredmény lecsökkentését jelenti. És számszerű adatokkal bizonyították, hogy a kisbirtok átlag egy métermázsás terméseredménnyel jelent kevesebbet a magyar közgazdasági életre, mint a nagybirtok. Erről a kérdésről már bővebben beszéltem a nemzetgyűlésen, bővebben indokoltam magának a földreformkérdésnek politikai és gazdasági vonatkozásait és nem egyszer megállapítottam már azt, hogy magát a földreformkérdést miért kell feltétlenül megoldani. De ismétlem, hiába beszélünk integer Magyarországról, hiába beszélünk a magyar fajta megerősödéséről és hiába beszélünk nagy-nagy kérdésekről, ha Magyarországra újra csak a latifundium terpeszkedik továbbra is, mint terpeszkedett eddig, azoknak pedig, akik megmunkálják, a dolgozó magyarságnak, nem juttatunk ebből a földterületből. Eltekintve minden egyébtől, igazságtalan állapotnak tartom azt, hogy legyen egy família Magyarországon, amelynek négyszázezer katasztrális hold föld van a birtokában, (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsobalóldalon.) és legyen ugyanakkor négyszázezer olyan ember, akinek egy talpalatnyi terület sem áll rendelkezésére ennek az országnak a földjéből. Helytelen állapot az, hogy amidőn Európában mindenüt egészségesebb a birtokmegoszlás, amikor a körülöttünk levő államokban sokkal egészségesebb birtokmegoszlást látunk, mint amilyen nálunk van, akkor a latifundiumok és ezer holdak fentartása mellett érveljünk és igazolni próbáljuk még hamis statisztikai adatok alapján is, hogy a nagybirtok sokkal, vagy jelentékenyen többet termel, mint a kisbirtok . . . Erdélyi Aladár: Ez két különböző kérdés, A latifundiumot nem védi senki. Farkas István; Dehogy nem védi! Reisinger Ferenc : Az Újság pályázatot hirdet a legjobb viccekre! Erdélyi Aladár: Latifundium és nagybirtok két különböző dolog. Szeder Ferenc : ... és állítsuk, hogy a kisbirtok az ország gazdasági élete szempontjából végzetes az ország gazdasági életére nézve. E tekintetben tehát az ón felfogásom tisztán áll a nemzetgyűlés előtt, És én határozottan kijelentem, — hiszen a novellát magát nem ismerem, mert ez alkudozás tárgya ezidőszerint a földbirtokosok érdekképviselete, az OMGE és a földniivelósügyi minister között, és talán a sok bába között majd véglegesen elvész — hogy ha a földreformnovella nem markol bele erőteljesen az ezer holdas nagybirtokokba a magyar nép javára, akkor az a novolla, bármennyire várják is, nem éri el megközelítőleg sem azt a hatást, amelyet várnak tőle. Most csak az 1920. évi XXXVI. te. végrehajtása körül tapasztalt visszásságokat akarom ez alkalommal szóvá tenni. Például az én választókerületemben végrevalahára szintén arra törekszenek, hogy végrehajtsák az 1920. évi XXXVI. te. rendelkezéseit. Felmerül azonban a gondolat : honnan ? Mert ha körülnézünk, azt látjuk, hogy Békéscsaba határában nincs olyan birtok, amely a törvény rendelkezései szerint még igénybevehető lenne. Honnan vegyék azt a szükséges mennyiségű földterületet annak a több mint 4000 igénylőnek, akinek igényjogosultságát már százféle retortán keresztül elismerték? És itt előtérbe nyomul az a kérdés, amely a nyilvánosságra jutott novella szövegéből is hiányzik: a telepítésnek a kérdése. A törvény nem intézkedik arról és nem intézkedik a novella sem, hogy telepítésekkel is törekedjék megoldani a földreformkérdést. A novella ép ugy, mint a törvény, teljesen figyelmen kivül hagyja ezt és így megtörténhetik és meg is történik az, hogy amig egyes községekben az igényjogosultak földhöz juthatnak, addig az alföldi empóriumok lakosai egyáltalában nem tudnak földhöz jutni. Már pedig ha politikai szempontból nézzük a kérdést, egy Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szentes, Debrecen, stb. és általában ezek a nagyobb városok politikai szempontból sokkal veszedelmesebb, mint a kis községek. E városok összegyűjtött keserűségei sokkal nagyobb hatást kelthetnek, mint a kis falusi lakosságoknak kicsi helyen összegyűjtött keserűségei. Ez a politikai oldala a kérdésnek, a másik a gazdasági vonatkozású. Ott vagyunk ugyanis, ahol a mádi izraelita, ha akként oldjuk meg a kérdést, hogy azok a nagybirtokok, amelyek ott terpeszkednek túl a Dunán, ahol — ismételten hangsúlyozom — a földterületnek több mint 50%-a ezer holdon felüli nagybirtok érintetlenségüket újra megóvhatják és újra dominálhatják a magyar közéletet. De van az 1920 : XXXVI. tc-nek egy