Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-158

A nemzetgyűlés 158. ülése 1923. évi július 19-én, csütörtökön. 307 tudjuk, hogy óriási eredményt értek el, amely elsősorban abban mutatkozott, hogy uniformi­rozni tudták a yajat, ami alatt értendő az, hogy olyan egyforma és még nüanszbeli eltéré­seket sem mutató vajat, szállítást, megtartást tűrő vajat tudtak produkálni, amelyet még Ázsiába is szállítanak. Az egyenlőtlen termelés, amelyet a kisgazdák legnagyobb hibájának rónak fel, hogy i i. képtelenek — ami természetes is — az egyedülálló kisgazdák olyan vajat ter­melni, mint a szomszédok, teljesen ki van kü­szöbölve ott, ahol sikerült olyan hatalmas szö­vetkezeti hálózatba tömöríteni a kisgazdákat, mint Dániában. Nagyon érdekes az a verseny, amely ki­fejlődött Angliában és Pranciországban a fel­törekvő dán és német vaj beáramlásával szem­ben. Eleinte nagy üzemeket vezettek az ő töké­letesebb eszközeikkel, de lépésről-lépésre és nyomról-nyomra csodálatos és szívós követke­zetességgel nyomultak előre ezek a kis dán szövetkezetek, egy-egy ponttal javítván mindig produktumukat, úgyhogy azon a londoni jegy­zésen — mert a vajnak világpiaci tőzsdejegy­zése van Londonban — csakhamar elérték 1904 körül, hogy 1*2 pont előnye volt a dán kis­szövetkezeti vajtermelésnek az angol nagy vaj­termeléssel szemben. Csodálatos, hogy ez a vaj minden fegyvernél minden erőnél hatalmasabban hódította meg a maga számára a világot. Amint mondottam, elment Angliába és Fran­ciországba is és aki ismeri Parisnak úgyneve­zett sótalan vaját, az tudja, hogy az a sótalan vaj 8—10 napig is eláll, még a szállítás után is használható Parisban, inig ellenben a Fran­ciaországban termelt vaj egy-két-három nap után elveszti eredeti izét és zamatját. A vége ennek a rettenetes konkurenciának a nagy- és kisüzemek között magában Dániában is az volt, hogy a nagy üzemek kényszerültek belépni azokba a szövetkezetekbe, amelyeket eredetileg a kisüzemek alakítottak. Németország nem nézhette nyugodtan a dán vajnak azt a hatalmas fejlődését és azzal a csodálatos kitartással és szívóssággal, amely­lyel a német mezőgazdaság és ipar nem csupán eredeti eszméket tud termelni, hanem kitartás­sal kopizálni is tud, és van bátorsága kitartás­sal addig küzdeni, „amíg eléri versenytársának termelési képességét, sőt le is tudja azt győzni. Németország elérte a dán konkurrencia nyomása alatt, hogy 190 l-ben már 2047 szövetkezeti tehenészete volt, mely azóta sok ezerrel szapo­rodott és a háború előtt már a tízezret is meghaladta. A németek továbbfejlesztették a marhatenyésztés terén a nemesítést és az uni­formizálást. Ok alkották meg az u. n. Kínd­viehcontrollvereinokat, azokat a kis ellenőrző szövetkezeteket, amelyek épen tekintettel az ellenőrzés szigorúságára és pontosságára, bizo­nyos limitált számú marhához kötötték a szövetkezetbe való befogadást, ellenben az álta­NAPLÓ XIV. luk alkalmazott inspektorokkal állandóan vizs­gálták és ellenőrizték a tenyészállatok állapotát, a tehenészetek állapotát, a fejeseket, a tej feldolgozását, szállítását és tartalmát. Például a Niederhein Keehen Kontrollvereinban a legjobb tehén 7020 kilogramm tejet adott, 226*8 kilo­gram zsírtartalommal. A legrosszabb pedig 1482 klg. tejet, 46*4 kilogramm zsirtartalommal. Minderről regisztereket, törzskönyveket ve­zettek és az inspektor, aki időszakonkint sorra járja a gazdaságokat mindig bevezeti a regisz­terbe észleleteit, utasítja és figyelmezteti az illető szövetkezetet, vagy gazdát arra, hogy a legközelebbi megjelenéséig az általa most tapasz­talt hibákat igyekezzék kiküszöbölni és ezen figyelmeztetés keresztülvitelét és a figyelmeztetés nyomán való javításokat a legszigorúbban ellen­őrzi. A Deutsche Landwirtschaftsgesellschaft 1904-ben pályázatot tűzött ki a Kontrollverein működésére vonatkozólag, és a pályázat ered­ményekép kiderült, hogy a kisgazda egy kiló tejet 6'4 pfennigért tud előállítani, a nagygazda 7*2 pfennigért. Ha ezeknek a meglepő eredményeknek vilá­gánál egy pillantást akarunk vetni a mi állat­tenyésztésünk mai állapotára, akkor fájdalom­mal kell konstatálnunk, hogy mindennemű hamis statisztikának felállításával szemben — mert hangsúlyoznom kell, hogy meglepő és érthetetlen okokból teljesen hamis statisztikák láttak az utóbbi időben napvilágot, amelyek nem tudom milyen célzatosságai azt akarták konstatálni, hogy a mi állattenyésztésünk a háború befeje­zése és a kommunizmus letörése után erősen gyarapodott — mondom ezzel a megbízhatatlan és célzatos statisztikával szemben a következőket kivánom előadni hivatalos adatok alapján A szarvasmarhák átlagsúlya az 1914. év folyamán 415 kg. volt, ma 300—320 kg. Szomjas Gusztáv: Minek? Tehénnek vagy szarvasmarhának ? Beck Lajos : Szarvasmarhának ! Hogy te­nyészállat dolgában hogy állunk, erre konsta­tálhatom a következőket: A régi Magyarország Csonkamagyarországnak megfelelő területén ki­osztottak 1913-ban háromezer bikát 1,865.000 korona értékben és 1860 kandisznót 225.000 korona értékben. Ezzel szemben 1921. és 1922. között a háromezer bika helyett csak 441 bikát osztottak ki és pedig 20,448.000 korona érték­ben, az 1860 kandisznó helyett pedig 232-őt . 1,080.000 korona értékben. Ha hozzáteszem ehhez még azt az egy adatot, hogy normálisan egy bikára 50 tehenet és egy kandisznóra 30 kocát számítanak, az 1921. évi összeírásnál kiderül,— és ez megvilágítja az egész kérdést — hogy egy közhasználatú tenyészbikára 50 tehén helyett már 86 és egy tenyészkanra 30 koca helyett már 64 esik. (Zaj.) Szomjas Gusztáv : Az állami beavatkozás ! Nem kapják meg a gazdák a bika árát. Egy esztendő múlva kapnak pénzt ! 43

Next

/
Thumbnails
Contents