Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-158

308 A nemzetgyűlés 158. ülése 1923. évi július hó 19-én, csütörtökön. Beck Lajos : Ezeket az adatokat szükségesnek tartottam felhozni azért, mert ha folytonfolyvást a mezőgazdasági termelés fokozásáról beszélünk és mindig megállunk ennek puszta hangoztatásánál, soha mélyebbre leszállni nem kívánunk, s ezáltal lassan átmegy a köztudatba, hogy ez nem egyéb mint frázis, amelynek megvalósítására az előfeltételek sem forognak fenn, akkor talán nem végez az ember hiábavaló munkát, ha mindig annak szem előtt tartásával, hogy a lehetőségeket kívánja csak megállapítani, konstatálja egyszersmind, hogy a kisgazdaság mai termelési rendszere mellett ezek a lehetőségek teljes mértékben nem, hanem csak aránylag csekély mértékben használtatnak ki s ezzel egyszersmind meg van adva a válasz is arra, vájjon a szociális viszonyok sürgető parancsa nyomán feltétlenül keresztülviendő birtokreform oly termelési csökkenést fog-e belátható, huzamosabb időn belül előállítani, amely termelési csökkenés közgazdasági egyensúlyunk helyreállításának rovására megy. Ha ellenben — amit remélem, volt szerencsém részletesen kimutatni — be van bizonyítva, hogy a külföldi példák jelentékeny részben erős akarattal, az állam egészséges támogatásával, a nagybirtok példaadása és a kisgazda jóhiszemű termelniakarása mellett ide is átplántálhatok és az idők folyamán — hangsúlyozom, hogy az idők folyamán, nem márőlholnapra — megvalósíthatók, akkor előttem legalább világosan így áll a kérdés : ha én ezt a háború és forradalmak által elkerülhetetlenné vált birtokreformot, amely, amig nincs végrehajtva, békét, nyugalmat, megállapodást, termelést nem indíthat meg, nyugvópontra juttathatom, annak tudatában bár, hogy ideiglenesen és átmenetileg a termelés rovására is hozok áldozatot, de ennek az átmeneti időnek elteltével annál teljesebb mértékben megadom a lehetőségét a termelés fokozására, akkor, tekintettel arra, hogy semmiféle birfcokreformot igazságosan és maradandóan megalkotni nem lehet, amely a délelőtt folyamán említett hármas szempontot harmóniába olvasztani nem akarja, a nemzeti, a szoliábs és a termelési szempontot, mondom, akkor tekintettel erre, áldozatot igenis kell hozni azért, hogy annak a nyugodt és békés helyzetnek megteremtésével megnyissuk a lehetőséget a termelés fokozására. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ne csukjuk be a szemünket az élet elől. Hiábavaló az, ha tiltakozunk és rideg szívvel elzárkózunk egy egészséges, okos, reális viszonyokkal számoló birtokreform elől! Hiába! Elnyomhatjuk talán, de az elnyomással együtt fog járni a termelés megindításának elodázása, a mezőgazdasági hitel megnyitásának lehetetlenülése és a bizonytalanság perpetuálásával előbbutóbb mégis csak meg kell csinálni, de, sajnos fokozottabb mértékben, egészségtelenebb alapon azt a reformot, amelyet ma mérsékeltebben, okosabban keresztül vihettünk volna, (Ugy van! ügy van! a jobboldalon.) Es hiába. A kisgazdáknak is át kell érteniök, — nem kívánok itt kiterjeszkedni a kérdésnek arra a széles terrénumára, amely a mezőgazdasági szakoktatást foglalja magában — hogy tanulniok kell, hogy behunyniok szemüket az idő haladása és a termelési fejlődés előtt nem lehet. Másfelől az államnak, elsősorban azoknak a nagybirtokosoknak, akiknek módjukban van, vállalniok kell azt a nemzetmentő feladatot, hogy erre kioktassák, kineveljék, képessé tegyék a kisgazdákat. Annak részleteire nem óhajtok kiterjeszkedni, hogy ez az oktatás miben álljon. Az azonban kétségtelen, hogy a kisgazdának meg keli tanulnia az időjárás viszontagságaival annyira, amennyire a tudomány vitte, szembeszállani, meg kell tanulnia a föld rendes mivelését, a rendes trágyázást, a műtrágya kellő felhasználását, meg kell tanulnia a nemesitett vetőmaggal való élésnek hasznát, meg kell tanulnia az állattenyésztés óriási előnyeit és jelentőségét, és ami emellett rendkívül fontos, azt a kommerciális szellemet, amely, sajnos, Magyarországon csak nagyon kis részét hatja át a nagygazdaságoknak is, szintén bele kell vinni a gazdasági életünkbe, mert ha ugy, ahogy a szövetkezetek segítségével Dániában és Németországban ezt a kommerciális szellemet bele tudták vinni a szövetkezésen keresztül a kisgazda lelkületébe, a magyar kisgazda ezt nem tanulja meg akár a szövetkezés utján, akár anélkül, akkor abban az óriási versenyben, amelyet másnak nem nevezhetek, mint a mezőgazdaság lassú iparosításának, még ha haladna is máskülönben, alul fog maradni. Neki meg kell szívlelni-e azt, hogy ugy nevelje a fiait, ha azokat gazdálkodásra akarja nevelni, hogy azok bizonyos e téren való szakoktatásban is részesüljenek, hogy az a kisgazda kereskedő is legyen és ne szégyelje azt, hogy neki kereskedőnek is kell lennie s ugy ossza be gazdálkodását, hogy ne szégyelje azt a tisztességes kereskedői hasznot, melyet nem kell szegy élnie. T. Nemzetgyűlés ! Ezek után méltóztassanak megengedni, hogy áttérjek felszólalásom utolsó részére, arra, amely nélkül az egész gondolatlánc befejezetlen és csonka maradna: a mezőgazdasági hitelre. Mert elöljáróban hangsúlyoznom kell, azt mindenki tudja, hogy még ha a birtokreformot kielégítő s megnyugtató módon keresztülvisszük is, még hogy ha az állam s a nagybirtokok segítőén előljárnak abban, hogy mindazokat a tényezőket rendelkezésére bocsássák a kisbirtoknak, amire szüksége van, a hitelforrásoknak egészséges módon és mértékben való megnyitása nélkül nézetem szerint különösen a kisgazdaság prosperálni nem tud. Már most mi abban a kellemes helyzetben vagyunk, hogy erre vonatkozólag bizonyos előmunkálatok elvégeztettek. A földmivelésügyi ministerium keretében a legutóbbi hetekben a földmivelésügyi államtitkár ur vezetése alatt egy olyan munkálat