Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-158

292 A nemzetgyűlés 158. ülése 1923. évi július 19-én, csütörtökön. azon föltűnő és csodálatos jelenség előtt állunk, hogy a pénzügyminister ur szavai és cselekedetei mindig és mindenben fedik azokat a nyilatkozatokat, amelyeket Teleszky János elnök ur mond, és pedig nem is olyan ritkán, akkor nem nehéz azt a logikai kapcsolatot megszerkeszteni, hogy a mostam pénzügyi kormányzat vezetője, mint Teleszky János tanítványa, magáénak vallja azokat az elveket, amelyeket ő hirdet, amelyeket ő tőle tanult. A tapasztalat és a valóság bizonyítja azt, hogy azok az irányelvek, amelyeket Teleszky János vall, a gyakorlatban ma uralkodnak a pénzügyi politikában. Senki se képzelje és gondolja, aki kissé konyit ezekhez a kérdésekhez, — amint elöljáróban is volt szerencsém említeni — hogy felforgató ujitásokat követelnék a pénzügyi politika terén. Tisztelet illeti meg mindenesetre azt a tiszteletreméltó konzervatizmust, amelyet kiváltkép az ország pénzügyi sorsának intézésénél követni kell. Mert játszhatik valaki saját vagyonával, kockára teheti valaki saját értékeit, de az ország értékeivel és az ország vagyonával kockázni bűn. (TJgy van! bal felől.) Ennélfogva senki sem fogja kárhoztatni a pénzügyi politika intézőit azért, hogy vakmerő és kockázatos játékokba bele nem bocsátkoznak. Óriási különbség van azonban aközött, hogy valaki kockázatos játékosnak minősíttessék, és aközött, hogy valaki makacs ragaszkodással, a tapasztalatok minden tanulságának elmeliőzésével ragaszkodik ahhoz a politikához, amelyet már négy év óta hirdetnek, s amelyre a tapasztalat ráütötte a bélyeget, hogy »elhibázott.« Teleszky t. pénzügyi tanácsi elnök ur egy gúnyosan odavetett mondással ugyancsak a mezőgazdasági hitelankéten alchimistáknak bélyegezte azokat a férfiakat, akik papírpénzből aranyat akarnak teremteni. Erre ugyanaz az elv áll csak, mint a forradalmakra: a forradalmak mindig gyalázatosak és megbélyegzendők, ha nem sikerülnek, s mindig dicsőségesek és sugarasan iratnak bele a történelem lapjaiba, ha fényesen végződnek. (TJgy van ! a szélsőhaloldalon.) Ha a középkor alchimistái meg tudták volna teremteni a maguk anyagából az aranyat, akkor belekerültek volna a történelem lapjaiba és az egész gazdasági életet gyökerében felforgatták volna. Egészen más a kérdés itt. Ezek a modern alchimisták, akik nem csupán nálunk, hanem másutt is a világon vállalkoztak igenis arra, hogy a papírból aranyat csináljanak s ez sikerült nekik, ezek a modern alchimisták inkább hasonlíthatók azokhoz az Argonautákhoz, akik elmentek az arany gyapjúért és megkapták az arany gyapjút. (Ügy van! a baloldalon. Elénk helyeslés a középen.) Kiss Menyhért: Németországban sikerült. Rengeteget építettek belőle és megmaradt az országnak. Devizákat vettek! Beck Lajos : A Pénzügyi Tanács igen t. elnöke — nem tehetek róla — emlékeztet engem arra a férfiura, aki modern Pató Pálként a háború első évében lerongyolt ruhájára azt mondta: Ráérek én még venni ujat. S az idők és a viszonyok mindig romlottak, a ruha is mindig drágább lett és a mi emberünk is mindjobban lerongyolódott. Es mi lett a vége? Az, hogy a háború után és a forradalmak után kifoltozva a ruháját, mégis ma odajutott, hogy tízszeres, százszoros és ezerszeres pénzért kellett neki megvenni a ruhát. Nem ott tartunk-e az államháztartásunkban is, hogy azoknak az utaknak, amelyek elpusztultak, azoknak a hidaknak, amelyek leszakadtak, azoknak a vasúti befektetéseknek, amelyek elmaradtak, s amelyekre lesz szerencsém részletesen rátérni, helyreállítása és kipótlása parancsolóan szükségessé lesz, mert az utakon közlekedni kell, a vasutakon utazni, szállítani kell, a hidakon keresztül kell menni, az életet fenn kell tartani ; ezeket parancsoló szükségből meg kell csinálni tízszeres, százszoros és ezerszeres árban is, mint ahogyan a ruhát annak az embernek is ma ezerszeres áron adják. Emiltettem, hogy belevitték a közönséges életbe a pénzügyi és gazdasági terminus technicusokkal való dobálózást, aminek természetes következménye az lett, hogy mindenki beszél inflációról és deflációról, a legtöbbje helytelenül magyarázván ezeket a fogalmakat. Mi az infláció ? Nagyon egyszerűen inflációs állapot akkor áll be, ha a gazdasági életben több pénz forog, mint amennyi annak egészséges kielégítésre szükséges. Ha már most nézzük Kállay igen t. pénzügyminister urnák Parisba vitt igen értékes és nagy körültekintéssel megszerkesztett memorandumát, akkor annak 62-ik oldalán megtaláljuk, hogy csonka Magyarországon 450 millió aranykoronának kellene forgalomban lenni. Ha ezt a 450 millió aranykoronát megszorozzuk egy aranykoronának mai körülbelüli árfolyamával, — Î600 koronát veszek átlagban, ámbár mindenki tudja, hogy ezért azt megszerezni nem lehet, — akkor 450,000.000 szorozva 1600-zal 720 milliárd papirkoronát ad, azaz 720 milliárd papirkoronának kellene forgalomban lenni, hogy az igen t. pénzügyminister ur bevallása szerint annyi pénz legyen forgalomban, amennyire az életnek szüksége van. A valóság pedig az, hogy csak 169 milliárd van forgalomban. Ennélfogva, ha viszont deflációnak nevezzük azt a gazdasági helyzetet, amikor kevesebb pénz van forgalomban, mint amennyire a gazdasági élet egészséges lebonyolításához szükség van, akkor a hivatalosan bemutatott adatok világánál konstatálhatjuk, hogy a hivatalosan megállapított szükségleteknek csak egy negyede van tényleg forgalomban. Mi ennek a következménye? Ha nézem az ipart és először a mezőgazdasági ipar kérdését nézem, látom, — bogy csak egy-két adatot ragadjak ki — bogy a cukortermelésnél, a nyerscukor értékét véve métermázsánként, amíg 1912—13ban 2,677.000 mm. termeltetett, 1921-ben már