Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.
Ülésnapok - 1922-153
8 A nemzetgyűlés 153. ülése 1923. évi július hó 11-én, szerdán. a programmjukat túlhaladd követelésekkel, amelyeket Peidl G-yula t. képviselőtársam nemcsak hangsúlyozott, hanem határozottan fentartott, célt nem fognak elérni. Ha sikerült is azokat a nemzetnek egy önfeledt pillanatában bár rövid ideig tartó diadalra vinni, de a jövőben az öntudatra ébredt polgári pártoknak ellenállásán, a magyarságnak s a nemzeti kormánynak megbonthatatlan sziklafalán mindig hajótörést fognak szenvedni, (Ugy van! a középen. Mozgás a szélsőbaloldalon.) En tehát arra kérem az igen t. képviselőtársaimat, hogy nyíltan, kifejezetten helyezkedjenek nemzeti alapra, ós akkor az a jégkéreg, amely bennünket egymástól elválaszt, sokkal hamarabb fog felolvadni és az a ma még tagadhatatlan bizalmatlanság sokkal hamarabb eltűnik. Ehhez azonban egy dolog feltétlenül szükséges, és pedig az, hogy egyesek a hangskálájukat sokkal mélyebbre alászállitva igyekezzenek a megértés terére lépni és a tárgyalás komolyságát ós méltóságát megőrizve azzal az elismerést méltó buzgalommal, amellyel itt a kötelességüket teljesítették, a nemzet újjáépítő munkájában résztvenni. Saly Endre : A bombaskálát szállítsák alá ! Pikler Emil : Az ekrazitskálát (Zaj a szélsöbalóldálon. Elnök csenget.) Vargha Gábor : De ha meg tudom érteni — habár nem tartom indokoltnak — azt a tartózkodó álláspontot és idegenkedést, amelyet a polgári pártok a szociáldemokrata párttal szemben tanúsítanak, annál kevésbé tudom megérteni a többségi pártnak, vagy talán csak egy részének a szövetkezett keresztény ellenzékkel, vagy talán szintén csak annak egy részével szemben elfoglalt tartókodó sőt ominózus álláspontját. Nem tudom ezt megérteni annál kevésbé, mert hiszen ezen közös, keresztény alapon álló pártok között alig vannak nüanszbeli eltérések. Legfeljebb kis elhajlások vannak, amelyekbe alig fér bele egy felséges királyi szó, de egyébként ezek a nüanszbeli eltérések semmiféle idegenkedésre, animozitásra okul nem szolgálhatnak. Hiszen ezek a nüanszbeli eltérések megvannak magában az egységes pártban is, de azért még sem dől össze a világ és még sem bomlik elemeire az egységes párt. (Zaj.) Nem tudom megérteni ezt azért sem, mert a szövetkezett keresztény ellenzék kezdettől fogva a leglojálisabb magatartást tanúsította, (Igaz! Ugy van! a széhöbalóldalon.) a kormányoknak a kibontakozásra irányuló munkája elé soha semmiféle akadályt nem gördített; hallgatott az összes sérelmeiről, nem is szólva a választási sérelmekről; kikapcsolta az összes közjogi kérdéseket, amelyek pedig programmjának gerincét képezik ; hallgatott a király kérdésről, hallgatott az alkotmányjogi sérelmekről, amelyek orvoslása nélkül pedig kibontakozás nem képzelhető; szó nélkül tűrte, hogy egyes tagjai királyhűségükért, a törvényes királyhoz való ragaszkodásukért a legképtelenebb gyanúsításoknak, üldözéseknek és támadásoknak legyenek kitéve, és mindezt tette azért, mert előtte soha egy pillanatig sem a kormány elgáncsolása, hanem az országnak súlyos helyzete lebegett. A szövetkezett keresztény ellenzék soha egy pillanatra sem tévesztette szem elől azt a parlamenti elvet, hogy amikor egyes kérdéseknek feszegetése az országra nézve több kárral jár, mint a kormányra, akkor a legerősebb ellenzékinek sem szabad haboznia, hogy melyiket válassza. Különösen akkor nem szabad a kormány pozícióját gyengíteni, amikor kifelé igyekszik az ország érdekét megvédeni, amikor az ország érdekében majdnem élet-halálharcot viv, mint a legutóbbi időkben is tett. Mondom, nem tudom megérteni ezt a tartózkodó álláspontot, mert ez a párt a parlamenti elv ezen feltételének, valamint a guvernementális kormányzat ezen elemi követelményeinek mindig eleget tett. Ezek az ellentétek forognak fenn az egyes pártok között. Feltétlenül szükséges tehát, hogy akkor, amikor a parlamentünk méltóságának helyreállításáról kívánunk beszélni, a pártok ezt az elvet tegyék magukévá, mert a személyi harcok jelenthetnek egyeseknek — bár rövid ideig tartó — kétes diadalokat, de az országnak annál több kárával járnak és annál többet ártanak a parlament méltóságának. Hiszen ma ez a parlament nem annak az önérzetes büszke magyar nemzetnek kópét tárja elénk, (Ugy van ! a szélsöbalóldálon.) hanem egy lázbeteg, ideggyenge, gyötrődő, önmagával tehetetlen nemzetnek szomorú képét nyújtja. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldálon.) Pedig ha a világon egy nemzetnek szüksége van arra, hogy parlamentje a maga tiszta tündöklésében álljon a nemzet és a világ előtt, akkor ennek a szerencsétlen nemzetnek van rá elsősorban szüksége, amely megrabolva területének nagy részétől, elszakítva legédesebb testvéreitől, megfosztva koronás királyától, körülvéve gyűlölködő, bosszút lihegő ellenségektől, egyedül és árván áll az egész világon. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldálon.) Nekünk tehát mindent el kell követnünkí hogy parlamentünket, mely ennek a kétségbeeső ós már-már csüggedő nemzetnek utolsó refugiuma, utolsó menedéke, arra a méltóságra, arra a piedesztálra emeljük fel, amelyen állania kell. Ezt pedig elérhetjük, azáltal, ha a személyi ellentétek teljes kikapcsolásával pártközi békét teremtünk... Nagy Ernő: De nem itt, hanem tiszta választás utján ! Vargha Gábor : ... ha egymás elvei és meg' győződései iránt teljes tisztelettel viseltetünk; ha egymás iránt minden kérdésben és minden megnyilatkozásban a legnagyobb jóhiszeműséget tételezzük fel. Nagy Ernő: Tiszta választás!
