Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-143

'À nemzetgyűlés 143. ülése 1923. évi június hó 22-én, pénteken. 85 Rassay Károly : Törvényes választójogot adjanak, akkor majd meglátjuk az eredményt. Szakács Andor: Oszlassák fel a Házat! Rassay Károly : Még egyszer nem lehet igy választani! Oszlassák fel. Elnök : Tessék már csendben maradni, képviselő urak. A képviselő uraknak nincsen joguk beszélni. Csendet kérek minden oldalon. (Helyeslés. ) Pikler Emil : Két héttel ezelőtt volt szerencsém egy interpellációt előterjeszteni a nemzetgyűlésben, amelyben rámutattam a magántisztviselők, közalkalmazottak és munkások végromlással és pusztulással súlyos életviszonyaira és konkréten megjelöltem ugyancsak akkor, hogy az index-rendszer, a bérminimum és a béregyeztető bíróság létesítésével segíteni lehetne ezen a dolgon. Ezzel szemben mi történt? Amikor a pénzügyminister ur és a kereskedelmi minister ur felszólalt, beszéltek mindenről, de az interpellációmban Emiltett dolgokra nem nyilatkoztak. Erre alludált Szabó József t. képviselőtársam is, amikor ezt beszédében felEmiltette. Azt hiszik a t. minister urak, hogy e társadalmi kategória, a magántisztviselők a bankokban és biztosítóintézetekben, a különféle ipari és kereskedelmi vállalatoknál dolgozó férfiak és nők nem érdemelnek meg az államhatalomtól legalább akkora figyelmet, hogy ha már pillanatnyilag, momentán Lem is történik konkrét intézkedés helyzetük javítására, — mert talán technikailag nem lehetséges — de legalább némi reménysugárral belevilágitanának ebbe a dzsungelbe, hogy azok az alkalmazottak, akik helyzetének szanálása megtörténik, legalább láthassák, hogy a kormány nemcsak a ,-iberek, nemcsak a kormányfőtanácsosok, hanem az állam egész lakosságának kormánya. Nagy Ernő: Az ellen a dolgozó nép tiltakozik, annak ilyen kormánya nincsen. Pikler Emil : Minden vitának, minden érvelésnek jogosultságát elismerem, és nem lehet kifogásom az ellen, ha valakinek az a felfogása, hogy Magyarország jelenlegi viszonyai közt nem vihető keresztül. En ugyan azt állítom és bizonyítani is kész vagyok külföldi analóg példákkal, hogy az index-rendszer alkalmas volna a dolgozó tömegek helyzetén, ha nem is száz százalékkal segíteni, de legalább segítenének vele a jelenlegi szituáción, ennek dacára az ellenkező álláspontot is tisztelettel hajlandó vagyok meghallgatni, ha más célravezetőbb megoldást mutatnak nekem. De elszörnyüködve kellett hallanom itt mindazt, amit a kereskedelemügyi minister ur erre vonatkozólag kijelentett. Azt mondta ugyanis, hogy az index-rendszer csak a gazdaságilag erős, állandó értékű valutájú államokban állhatja meg a helyét, de nem egy sülyedő valutájú országban, mint mi vagyunk. Nagyon sok emberrel beszéltem a külföldön, akik olvasták a minister urnák ezt a nyilatkozatát. Azokat, akik ezt olvasták, én két kategóNAPLÓ Xlil. riára soroznám. Az egyik naivnak tartja a minister ur nyilatkozatát, mint aki gazdasági problémákkal nem foglalkozott és ilyen naiv kijelentést tett. Azt hiszem, a nagy többség a minister ur kijelentésében inkább cinizmust lát, mert amikor a minister urban nincsen meg a jószándék ós akarat, hogy a dolgozó tömegek nyomorán segítsen, legalább ne figurázza ki őket, ne tegye nevetségessé helyzetüket. Nemcsak Magyarország vesztette el a háborút és nemcsak Magyarország sülyedő valutájú ország. Ott van az osztrák és német példa. Ausztriában megcsinálták az index-rendszert. Barthos Andor : Hova jutottak ? (Zaj a baloldalon.) Propper Sándor: Itt sokkal rosszabb a helyzet, mint ott! Rassay Károly: Ott legalább megkeresik a kenyerüket ! Peidl Gyula : Nem cserélnek velünk ! Pikler Emil : Barthos t. képviselőtársam azt kérdezi, hogy hova jutott Ausztria? Erre azt mondom, hogy bár már mi is odajutottunk volna! Bár megkaptuk volna már a külföldi kölcsönt, bár megkötöttük volna már gazdasági szerződéseinket a szomszéd államokkal, bár már bekapcsolódtunk volna a nemzetközi gazdasági forgalomba, bár már nálunk is füstölnének a gyárkémények ugy, mint Ausztriában és bár már nálunk is ugy élnének meg a dolgozó emberek és köztisztviselők, mint Ausztriában. Oda akarunk jutni, ahova Ausztria jutott és mert Ausztria az index-rendszer mellett és épen ennek folytán jutott oda, ahol van, épen azért kell nálunk is megcsinálni az index-rendszert. Peidl Gyula: Ott nem éheztetik ki a dolgozókat, mint itt! Pikler Emil : Az index-rendszer körül különben nagy fogalomzavar van, mert a szociáldemokrata párt nem azt akarja, hogy olyan törvényes index-rendszer legyen, amely fix-számokkal kötelezővé teszi a munkaadókra, hogy az, amit az a felállítandó bizottság csinál : ennek a bizottságnak a számai, kötelezők legyenek oly képen, hogy szinte diktatórikus módon irják elő a fizetési feltételeket. A magyarországi szakszervezetek 1923 március 25-én, amikor a kongresszusukat tartották, megmondották, hogy ezt hogyan képzelik. Az mondták, hogy »alkottassák egy pártatlan és tisztán tudományelméleti és gyakorlati szempontokat szem előtt tartó munkaügyi statisztikai intézmény, amely a statisztikai adatgyűjtésében az ország területére vonatkozó anyagot felöleli és azt gyorsan feldolgozva, időnkint a köznek rendelkezésére bocsátja.« Mi tehát csak egy iránymutatót akarunk ; egy olyan számot akarunk kapni, amely a munkaadókra, gyárakra, vállalkozókra bizonyos erkölcsi nyomást gyakorol, úgyhogy hivatalos helyről legyen megállapítva a drágulás mértéke. Azt hiszem, ez olyan szerény kívánság, amelyet a legkisebb 13