Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.
Ülésnapok - 1922-142
A nemzetgyűlés 142. ülése 1923. meginog. 1867 óta módunk lett volna szukceszszive, normális és lassú tempóval segíteni és javítani ezen a rettenetes birtokeiosztáson ; a földnek akkor még kevesebb beese volt, mint ma, tehát kevésbé fájt volna az operáció és pénzügyileg is sokkal könnyebben lett volna megoldható. Azonban, ismétlem, az agrárpolitika úttörői évtizedes munkájának ellenére, harminc esztendőn keresztül sem tudtunk egy rendes földreformot kierőszakolni. Darányi Ignác javaslata már a Ház elé került, de az irattárban porosodik azóta is. Hogy 1867 óta mennyire nem törődtünk a magyar birtokpolitikai kérdésekkel, mutatja, az, hogy Csáky-szalmája, mintegy gazdátlan föld volt Magyarország ! Arra volt jogi eszköz, hogy 97 mámmut-latifundiumot magyar vidéken a hitbizomány intézményével konzerváljunk, de arra nem volt gond, és összetett kézzel tűrtük és hagytuk, hogy a magyar középbirtokos-osztály, amely pedig összekötő hid volt a nagy birtok-differenciák és az egészségtelen birtokelosztás között, másfelől pedig nemzetiségi vidékeken a magyar nemzeti állameszmének egyedüli letéteményese volt, rohamosan elpusztuljon. A középbirtokok megmentésére nem találtunk jogi eszközöket. Nyugodtan tűrtük, hogy a nemzetiségi pénzintézetek egyiket a másik után kisajátítsák, mint ahogyan azt a jelenlegi ministerelnök ur, gróf Bethlen István két brosúrájában különösen Erdélyre vonatkozólag meg is irta. Nagy-Magyarország gazdátlan jószág volt, itt mindenki szerezhetett földet. Legelső felszólalásom az idegen állampolgárok birtokszerzése ellen volt, az Omge-ben, ezelőtt körülbelül 25 esztendővel, de ez ellen sem tudtunk törvényt csinálni. Abban az időben vette meg Hohenlohe herceg a magyar Tátrát — egy részét Darányi Ignác megmentette — abban az időben foglalták el a Vág- és a Nyitra-völgyének eladó legszebb magyar birtokait a bécsi tőzsdések és spekulánsok, a Springerek, a Wienerweltenek, a Mauthner-lovagok. Ezek csináltak birtokpolitikát Nyitrában és a Vág-völgyében a magyar nemzet helyett. Ha a Darányi-féle telepítési törvényjavaslatból törvény lett volna, akkor a Nyitra- és a Tág-völgyét ma végig magyar kisgazdák laknák, akkor könnyebb helyzetünk volna ma a trianoni békével szemben. (Ugy van! balfelöl.) Az magától értetődik, hogy ez a nemtörődöm magyar politika tette lehetővé, hogy a Bach-korszakban bécsi irányításra osztrák szerzetesrendek Magyarországon pénzért vett birtokai Biharban, Dunántúl, még ma is ott vannak, mert 1867 óta nem találtunk törvényt és módot arra, hogy azoktól Magyarországot megszabadítsuk. Pedig semmi közük azoknak Magyarországhoz. En tehát nemcsak a külföldi zsidó birtokosok ellen beszélek, én beszélek a külföldi szerzetesbirtokok ellen, és a külföldi évi június hó 21-én, csütörtökön* 47 hercegek birtokai ellen is. (Zaj.) En beszélek arról, hogy Magyarországon a magyar állampolgároknak kell földet kapni, földet szerezni és földet megtartani, nem pedig külföldieknek. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Kiss Menyhért: Ma is németül beszélnek ! Halász Móric: Hát a zsidó hogy beszél! Baross János: Ez a processzus folyik, sajnos ma is tovább ! Ennek egy klasszikus példája az, hogy 1916-ban egy Csecsovicska nevű bukovinai, cseh állampolgárságot nyert siber megvett Budapesttől 30 kilométerre körülbelül 10.000 hold erdőuradalmat csonka Hont megyében, tehát a- határhegyeket megvette egy cseh állampolgár 'Csehszlovákia felé a magyar határon, azokat a hegyeket, amelyek a magyar fővárost, Budapestet stratégiailag is dominálják. És ennek a Csecsovicska urnák birtokát nincs módunkban az 1920 : XXXYI. te. szerint kisajátítani, még a törvény 28. §-a alapján sem, mert az a birtok legnagyobbrészt erdőbirtok, erdőt pedig ezen törvény alapján, még ha háborús szerzemény is, kisajátítani nem lehet. Kiss Menyhért : Szép kis törvény ! Halász Móric : Csecsovicska urat magát kellene kisajátítani ! Baross János : Ha másért nem kellene egy földreform-novellát alkotni, ezért az egy esetért kellene azt megcsinálni. (Zaj.) Ellenben velünk szemben, a magyar Csallóközben Hodzsa Milán megcsinálja a cseh nemzeti határőrvidéket, s már az ötödik tornyos, telepes falut alapítja cseh légionáriusoknak. Nekünk a magyar frontunk, a magyar végvárunk : a cseh Csecsovicska ur hegyei, Budapesttől 30 kilométernyire! Az a nemtörődöm gyámoltalan magyar politika tehát, amelynek nincs érzéke a nemzeti szempontok iránt s amely 1867 óta tűrte, hogy tönkremenjünk, az még ma is folytatódik. (Ügy van ! balfelöl) Mindezen rettenetes birtokviszonyok dacára elmúlt egy generációnak az élete, sőt már a másodiknak a szomorú élete is a derekát járja, elmúlt a világháború, elmúlt két forradalom, megjött a trianoni béke, amíg végre hosszú vajúdás, kínos vergődés után megszületett egy vérszegény törvény : az 1920 : XXXVI. t.-cikk. Ez a törvény legalább a címében helyes, amennyiben azt mondja, hogy a földbirtok helyesebb megoszlását célozza. Nézzük meg, hogy mennyiben birja ezt el is érni, mit tett eddig, hogyan tudta elérni a földbirtok helyesebb megoszlását. (Zaj a baloldalon.) Ebben a törvényben csak vezércikkszerü óhajok vannak. Amikor először hirtelen "átszaladtam rajta, amikor tartalomjegyzék szerint elolvastam, azt mondtam : Nini, összes régi agráriuskövetelésemk mind megvannak benne. De mikor aztán elolvastam a törvényt pontról pontra, akkor láttam, hogy annyi mellékkörülmény van ott felhozva, annyi apró mellékkörülménytől van függővé téve annak alkalmazása, annyira át van
