Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-152

A nemzetgyűlés 152. ülése 192S, évi július hó 10-én, kedden. 391 Peyer Károly: Csak a pékeknek van indexük? Kétszáz koronás órabérek vannak! Kéthly Anna : Ha ezeket látjuk és komolyan látjuk, igazán azt kell kérdeznünk, hogy meddig akarják még alázni azokat, akik a fix fizetésükből élnek, meddig akarják még életszínvonalukat lejebb szorítani ? Talán egészen addig, amig áüati sorba nem jutnak, addig, amig másra nem gondolnak, csak arra, hosy épen mára és holnapra az az egy falat kenyerük meg legyen ? Ebben a kérdésben valóban ugy jön elő nekem a kormány szerepe, mint a jégverésnél az egyszeri gazdáé, aki azt mondta : »lássuk Uram Isten, mire megyünk ketten!« O is a nagy háború után megkérdezi, hogy a háború után mire megyünk mi is. Ha a háborúval együtt mi is megcsináljuk ennek a pusztításnak a folytatását, akkor talán ez a két tényező : a háború és a mostani állapotok megcsinálják azt, hogy egy tökéletes és teljes pusztulást fogunk elérni. (Ugy van! a bal- és a széhohalóldalon.) Ezeknek az állapotoknak a kritikáját nem lehet elfojtani sem azzal, hogy az embereket Zalaegerszegre küldik, sem azzal, hogy csendőröket küldenek a jajgatók ellen, mert a jajgatás ellen nem ez az orvosság, hanem az, hogy alaposan, komolyan és igazán segítsenek ezeken a dolgokon. Sándor Pál: Nem értenek hozzá! Baticz Gyula : Még a házszabályrevizió sem segit ! Propper Sándor : A sajtóbilincs sem ! Kéthly Anna : Nem volna szabad arra várni, hogy a szocialistáknak mindig akkor legyen igazuk, amikor a jóslataik már beteljesedtek. Nem csak akkor kell, hogy igazuk legyen, . . . Bogya János ". Kun Béla jövetelét is megjósolták ! (Zaj a szélsobalóldalon.) Kéthly Anna : ... nemcsak akkor kell nekünk igazat adni, amikor a jóslások és előrelátások igazságát belátják, s akkor azután utólag az izgatókat a bajokért felelőssé tenni, mert ez nem segit. Sokkal könnyebb, okosabb és becsületesebb módszer ezeket a bajokat megelőzni. T. Nemzetgyűlés! Akkor, amikor arról beszéltem, hogy ebből az országból mindent, amit csak lehet kiszállitanak, — már a múltkoriban is, ahogy erről beszéltek — azt felelték reá, hogy az élelmiszereket ki kell szállítani természetesen, mert idebenn nem kaphatják meg értük azokat az árakat, amelyeket odakünn a világpiacon elérhetnek. Ehelyett egy nagyszerű módot tudok ajánlani arra, hogy idebenn ne legyenek felesleges élelmiszerek, egy nagyszerű módot, amellyel a termelők is megtalálják a maguk számítását, (Halljuk! Halljuk!) s ez az, hogy a világpiaci, az aranyparitási árak mellé emeljék ugyanarra a színvonalra a munkabéreket. Akkor azután a munkás is, a tisztviselő is fogyasztóképes lesz, akkor azután a munkás is, a tisztviselő is meg tudja vásárolni azt, amire szüksége van, és néni lesz felesleg, nem kell arra hivatkozni, hogy idebenn elromlanak, tönkremennek azok az élelmiszerek és ki kell azokat szállítani. Nem a maguk mulatságából és jószántából mondanak le ezek a tisztviselők és munkások arról az élelmiszerről, ruhaneműről és egyéb iparcikkről, amely most idebenn felesleges, hanem egész egyszerűen azért, mert a munkabérek és az árak között ez a szédítő, ez a reménytelen aránytalanság van idebenn. Beszélnek és hangulatos cikkeket helyeznek el a munkabérek hallatlan nagyságáról. Olvastam éppen a napokban egy szakmának bérmozgalma alkalmából azt, hogy ebben a szakmában a munkások napi 5000 koronát keresnek, s természetesen borzasztóan felháborodtak bizonyos körök azon, hogy napi 5000 korona munkabérrel a munkás nincs megelégedve, hogy napi 5000 korona munkabér mellett még bérmozgalmat kezd, mert neki az kevés. Ezek hangulatmegállapítások, ezek nagyszerű adatok, amelyeket a bérmozgalmakkal szemben elhelyeznek. Ezeket az újságok minden kritika és a másik fél meghallgatása nélkül helyezik el. De ha valaki komolyan és igazán megnézi azokat a munkabér-adatokat, amelyeket hivatalosan kimutatnak a maguk hivatalos lapjában a munkáltató szervezetek, akkor nem 5000 korona napi, hanem 5000 koronás heti fizetéseket lát, amelyek ugyebár nagyon messze esnek az 5000 koronás napi keresetektől. "Vannak még nőmunkások, akik három-négyezer koronát keresnek hetenkint, de még a legjobban fizetettek sem keresnek egy héten 10.000 koronánál magasabb összeget. A férfi-munkásoknál is csak a legjobban fizetettek, pl. a legnagyszerűbben kereső vasmunkások keresnek 16—17 ezer koronát hetenkint. Ezekhez számítva a mostani drágaságot, számítva azt, hogy csak június havában 53°/o-kal emelkedtek az élelmiszer árak, 50°/o-kal emelkedett az index-ár, igazán azt kell mondani, hogy nagy lelkiismeretlenség kell az ilyen hangzatos frázisok és az ilyen hangulatos kommünikék elhelyezéséhez. Igazán komolyan figyelmeztetni kell az illetékes köröket, mindazokat, akiknek módjukban van a segítés, hogy segítsenek, nézzenek utána a segítés módjának, mert ha nem teszik, azt fogják éléi ni, hogy az ország fele börtön lesz, másik fele pedig kórház, ha ezek az állapotok tovább tartanak. (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Propper Sándor : Azt akarják ! (Zaj a jobboldalon. ) Pikler Emil : Börtön és temető ! Kéthly Anna : Sürgős segítséget követelünk, nagyon sürgőset, valósággal az kell mondanom, hogy máról-holnapra való megoldását a kérdésnek, mert ugy vannak a dolgozók ma, t. Nemzetgyűlés, mint egy tengeralattjáróban, amely tengeralattjárónak elromlott az a gépe, amellyel felemelkedhetnék a viz színére és azok, akik be vannak zárva ebbe a tengeralttjáróba, már az 56"