Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-152

Ä nemzetgyűlés 15,2. ülése 1923. évi július hó 10-én, kedden. 38f sokára teljesen ismeretlen lesz már. Valószinüleg a munkások és a tisztviselők között rövidesen keresni kell majd azt a boldog embert, akinek inge van., Azokat, akik olyan nagyon keresik rajtunk a jó életet, a jó táplálkozást, el tudnám vezetni a gyárakba, ahol megnézhetnék azt a munkást, aki reggel bemegy a gyárba, visz magával egy kis edénykében délre ebédet, amely azonban természetesen nem elegendő neki. Van olyan munkásasszony is, aki nyolc gyermekre keres, és egész napi élelme, melyet a gyárban megeszik, egy liter feketekávé. Nyolc gyermeke van és cukortalan feketekávét eszik délre, mert az a kis falat kenyér, ami otthon van, kell a gyermekei részére. És ezek az emberek naponta 8—10 órát dolgoznak ilyen táplálkozás mellett ! Propper Sándor: Viszont van népjóléti ministerium ! Kéthly Anna : A héten beszéltem egy 70%-os rokkanttal, aki elpanaszolta, hogy heti 112 korona rokkantnyugdíja van, abból kellene megélnie, de még amit a 112 korona mellett keresni tud, az sem elegendő ahhoz, hogy becsületesen kenyeret tudjon magának venni. Elmesélte ez a szerencsétlen, hogy az egyik napon krumplit főzött ebédre a felesége, lehámozták az öreg krumplit és másnap, mivel nem volt egyéb, a lehámozott krumpli héját főzték meg és azt ették meg. Ezek borzasztó dolgok igy elmondva is . . . Rupert ReZSŐ : Ezért kapott Vanczák egy esztendőt ! Kéthly Anna : ... és talán azt mondhatná rá valaki, aki messziről nézi a dolgokat, hogy ilyen borzasztó, ilyen rettenetes szegénység talán nincs is; Az ilyennek újból csak azt ajánlhatom, hogy jöjjön ki és nézze meg azokat az állapotokat, amelyek künn vannak, győződjék meg saját szemeivel, hogy ennél még sokkal rosszabb dolgok is vannak ott, és akkor talán ő maga is azt fogja kérdezni, hogy meddig tűrhetjük még ezt, meddig birjuk még ezt a helyzetet. Farkas ÍStván : Majd ha ég a ház, megint kiabálnak ! Kéthly Anna : Künn a falusi szegénységnek ugyanilyen jó dolga van, mint a belső városi szegénységnek. Ott is már annyira vannak, hogy a rongyos ruhát már megfoltozni sem tudják, mert sem cérnára, sem foltra nem jut nekik. Es ha valaki elmegy arrafelé, ahol a gyárakból, vagy a bányákból kiteszik a hulladékot, a salakot, a gyermekeknek és asszonyoknak egész raját láthatja, akik naphosszat turkálnak a salakban, a szénhulladékban, hogy onnan kaparjanak ki pár darab szenet, pár darab salakot, amit hazaviszenek, hogy tüzelőjük legyen. Idebenn Budapesten pedig a gyermekek az utcán a szenes- és fáskocsik után szaladgálnak, hogy összeszedjék a lehulló pár szem szénmorzsát vagy fahulladékot, és hazavigyék anyjuknak, hogy legyen mivel főznie. Ha ilyen a dolgozók sorsa, el lehet képzelni, hogy milyen a sorsuk a nyugdíj ásóknak, rokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak. Propper Sándor : Azok kapnak havonta néha száz koronát is ! Kéthly Anna : Ha a munkából, a keresetből nem lehet megélni, hogyan képzeljük el azt, hogy abból a pár korona nyugdíjból, rokkant- vagy özvegyjáradékból különb dolga legyen a nyugdíjasnak rokkantnak, vagy hadiözvegynek, mint annak, aki dolgozik. Klárik Ferenc ; Koldulnak a vitézek az utcán ! Kéthly Anna : Fel kell itt vetnem azt a kérdést, hogy miért nézik el ezt és miért tűrik el ezeket az állapotokat? Mire jó, mire kell ez a nagy rongyosság, ami az egész országban látható? Arra kell talán, hogy kirakatul szolgáljon, kirakatnak kell talán hogy szolgáljanak a rongyos munkásemberek, rongyos tisztviselők? Mikor a mimsterelnök ur Parisban volt, arra hivatkozott, hogy télre annyira le fog rongyolódni a magyar dolgozó osztály, hogy már munkába sem fog tudni menni. Ebből gondoltam én, hogy erre a célra kirakatnak vagy reklámnak kellenek ezek az állapotok, hogy legyen mire hivatkozni akkor, amikor az ország szomorú sorsát odakin vagy akárhol is szóvá teszik. Propper Sándor : Járhatnának a ministerek rongyosan. Sokkal jobb reklám volna. Kéthly Anna: Hiszen van nálunk minden, van ebben az országban a piacon és a kirakatokban is minden, amire szükségük volna ezeknek a rongyos és éhes embereknek, csakhogy azt mi nem tudjuk megfizetni, arra nekünk nincs elegendő pénzünk. És ha valaki benézne azokba a kis kocsmákba, kis büffékbe, ahol az egyedülálló férfiak és nők a maguk szerény vacsorájukat elköltik, akkor azokban a kifőzésekben és kiskocsmákban meglátná, hogy milyen nyomorúságosan kicsi adagokon tengődnek az egyedülállók, és milyen nyomorúságosan kicsi főzelékadagokkal kell nekik egyik napról a másikra eltengetni életüket. Kifelé a munkásnegyedekben a kiskereskedők, a kisiparosok egymás után becsuknak, mert nem érdemes nekik az üzletet fentartani, de nem is tudják fentartani, mert nincs vevő. A munkásság, a tisztviselők, a kisemberek nem fogyasztóképesek, nem tudnak semmit vásárolni és ha tudnának is vásárolni, ezen a téren már behozták a valorizált hiteleket, vagyis annak a tisztviselőnek, munkásnak, aki hitelbe vásárol, beírják könyvébe az árut, amit vett és amikor fizet, az arra a napra érvényes árakat számítják fel neki. Strausz István : Ezt csinálják a kereskedők ? Kéthly Anna: Ezt csinálják, mert a kiskereskedő nem tudja másképen megtalálni a maga számítását és kénytelen ehhez az eszközhöz folyamodni, ugy hogy a munkás, a kisember tulajdonképen kétszeresen és háromszorosan fizeti meg azt a csekély fogyasztást is, amelyre még képes.