Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-141

28 A nemzetgyűlés 141. ülése 1923. évi Junius hó 20-án, szerdán. dolkoztam és tétováztam, hogy ezt az interpellációt megtartsam-e, vagy sem. (Halljuk ! Halljuk ! balfelol.) Szomorú tapasztalatokat tettem azon a téren, amelyre most lépek. Ez a tér a drágítás kérdése. T. i. próbálkoztam már a múlt nemzetgyűlésen és ezen is felvilágositólag hatni a nemzetgyűlés tagjaira és mindenkor azt vettem észre, hogy a többség egyszerűen tudomásul vette a ministernek az interpellációra adott válaszát. Próbálkoztam elsősorban az úgynevezett Biedermann-esettel, próbálkoztam azután az élelmiszerüzemmel, Stern Samu vállalatával és próbálkoztam a szénárak botrányos kezelésével. Mindezekben engem megcáfolni nem lehetett s a többség mégis mindenkor tudomásul vette a minister válaszát. Én azóta azt látom, hogy Haller István t. képviselőtársam kivételével, aki egyszer igen erélyes beszédet mondott a cukorról, ebben a nemzetgyűlésben nem találkozott senki sem, aki a drágitási kérdéseket mindennap napirenden tartotta volna. Propper Sándor : Mi napirenden tartjuk mindennap ! Sándor Pál : Miután ezt senki sem tette, nekem, akit a kapitalizmus képviselőjének tekintenek, kell ideáilanom, hogy ecseteljem azokat a visszaéléseket, amelyek a mindennapi életben előfordulnak, még pedig előfordulnak állami támogatással. (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelöl.) Propper Sándor : À szociáldemokraták minden héten szóvátették, de hiába. (Zaj és felkiáltások jobbfelől : A Népszavában !) Itt is, de önök mindent tudomásul vesznek. (Zaj és felkiáltások jobbfelől : A Népszavában ! Sándor Pál beszél !) Sándor Pál : Nem akarok arra utalni, hogy a szén tekintetében, amely alapja minden ország közgazdaságának, mi történik. Erre vonatkozó véleményemet abban az egyetlenegy mondatban fejezhetem ki, hogy ime, most már a békebeli értéknek 2100-szorosáért adják a szenet. Mert békében nagyobb üzemek 1 korona 5 fillérért, az államvasutak pedig 55—60 fillérért vették azt a szenet, amelynek ára ma 2300 korona. Pikler Emil : Dupla aranyparitás ! Sándor Pál : Ma már valószínűleg még drágább. De nem elég, hogy a szén ilyen drága, hanem az illető gyárak és fogyasztók, ha ma szenet rendelnek, csak két hónap múlva tudják meg az árat, amit azért fizetniök kell. Szomjas Gusztáv: Valorizálnak! Sándor Pá! : Már most méltóztassanak elképzelni, mit jelent ez, ha mi gyárakat akarunk építeni, ha ipart akarunk teremtem, amikor épen ez a legnagyobb kiadás, hogy a szén árát csak két hónappal később lehet megtudni. T. Nemzetgyűlés ! Hogy a széndologban a nemzetgyűlés eddig nem intézkedett, hogy ezen a téren mindeddig semmi nem történt, ez előttem teljesen érthetetlen dolog. Meg vagyok róla győződve, hogy az érdekeltek már sokszor felszólaltak, de ha nem szólaltak volna is fel, attól való félelmükben nem tették ezt, hogy a Szénbizottság felszólalásuk esetén megtagadja tőlük a szenet. Én azonban most nem a szénről akarok beszélni, hanem kiragadok egy apróságot a kínálkozó nagy anyagból, a gyufát, amely minden embernek szükséglete, és el akarom önöknek mondani, hogy a gyufa körül hogyan áll a dolog. Teszem ezt anélkül hogy a kormányt váddal illetném. En nem arra fektetem a súlyt, hogy a kormány interpellációmra válaszoljon. Elvégre egy interpelláció nem arravaló, hogy a kormány arra okvetlenül feleljen, hanem alkalmul szolgál arra, hogy felvilágosítsuk a népet, hogy t ulaj donképen hogyan is viselik szivükön a vezető tényezők a mi közgazdasági érdekeinket. Meg kell mondani, hogy az a többség, amelynek hatalmában volna a helyzeten változtatni, ne csak jeremiádokat hallasson, hogy milyen nagy a drágaság, hanem saját erejével, a maga számszerű többségével akadályozza is meg azt, hogy a drágaságnak szükségtelen oldalai mutatkozzanak. Hogy az infláció révén drágaság van, az természetes, de ahol nem okvetlenül szükséges a drágítás, ahol visszaélések vannak, ott önöknek kell azokat megszüntetniök, akiknek ez módjukban van. Nekünk csak az a kötelességünk, hogy ide állj unk és megmondjuk, hol vannak hibák, hol vannak visszaélések, de a szanálás az önök dolga, önök ezt eddig nem tették, de én most kérve-kérem a többséget, az országnak és az ország lakosainak érdekében, hogy legalább azokat a drágulásokat, amelyek nem okvetlenül szükségesek és ezek közül is elsősorban azokat, amelyek kormánytámogatással állanak elő, — mint látni fogjuk azt a gyufa esetében is —szüntessék meg. Itt van már a közbelépés legfőbb ideje. T. Nemzetgyűlés ! Tudjuk, hogy van egy bizottságunk, amely figyel arra, hogy ne legyen túlságosan nagy a drágulás, hogy a kereskedők — mert különösen a kereskedőkre utaznak •— ne menjenek túl azon a mértéken, mely az országnak és az ország lakosságának érdekeivel már ellentétes. Ez a bizottság azonban csak a kofákat és a grájzlerosokat csukatja be ; ezeket plakatirozzák ki. annak ellenére, hogy a papiros igen drága, de hallottak-e már valaha arról, hogy egy nagyobb embert, — pedig csak nem hiszik, hogy ilyenek ne volnának, — aki drágított, becsuknának, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Sőt ! Kormány főtanácsos lesz belőle !) Hallottak-e már arról, hogy az Árvizsgáló-Bizottság megfogott volna csak egy ilyent is? Vagy hallottak-e aTról, amit az önök oldaléról, a keresztény irányzat részéről kellett volna elmondani, hogy a kartelieket és a trösztöket csak egyetlen esetben is megrendszabályozta vagy megbüntette volna ez a bizottság? Grájzlereket, kiskereskedőket, kofákat, akikről jóformán azt sem tudjuk, hogy a világon vannak, kiplakatiroznak Budapest utcáin, a nagyokat pedig futni engedik, »Die kleinen Diebe hängt man, die grossen lässt man laufen«, mint a német mondja. A kis tolvajokat felakasztják, a nagyokat futni engedik. Hát ez volna az, amit egy erkölcsi alapokon nyugvó több-