Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-141

À nemzetgyűlés 141. ülése 1923. évi június hó 20-án, szerdán. 29 ségi párt a maga elvének vallhat? Es ezt nekem, a kapitalizmus képviselőjének kell elmondanom önöknek? (Zaj jobbfelől.) Kérem, méltóztassanak megcáfolni. Schandl Károly: Innen is elmondták már! Szomjas Gusztáv : Nem cáfoljuk ! Igaza van ! Barabás Samu : Igaza van ! Mi is követeljük ! Sándor Pál : Akkor bocsánatot kérek, ne méltóztassék szavaimat rossznéven venni, mert én csak azt a fórumot támadom, amelynek kötelessége volna vigyázni arra, hogy túlontúl drágán ne adj anak egyes dolgokat, amely fórumnak a nagy tolvajokat kellene becsukatni, és a kicsiket futni engedni. Barabás Samu : Nevezze meg őket ! Sándor Pál : S minderre most fel akarják tenni a koronát azzal, hogy egy olyan vámtarifát akarnak idehozni, amely a tiltó vámtarifának legeklatánsabb példája lehetne s amelyről e pillanatban nem óhajtok szólni, amelyre azonban beszédem későbbi folyamán még visszatérek, egy olyan vámtarifát, amely több száz pcwcentes emelkedést involvál olyan esetekben is, amikor illető iparunk sincs meg, úgyhogy teljesen a fogyasztás rovására megy a vámtarifáknak ez a felemelése. (Mozgás jobbfelől.) Én nagyon jól tudom t. barátom véleményét, ő ellenkező véleményben van, neki talán semmiféle vámdrágitás nem volna drága a magyar ipar érdekében, én azonban — mint már a pénzügyi bizottságban is beszéltem erről — Matlekovits Sándorral tartok e tekintetben, aki azt mondotta, hogy 15 százalékos árdrágitás mellett iparunk teljesen meg van védve, és teljesen felesleges, hogy a kartellek és trösztök javára olyan vámokat emeljünk határainkon, amelyeket csak a fogyasztók és Magyarország népe fizetnek meg. (Ugy van ! Ugy van !) Ha tudnám, hogy az a vám alkalmas arra, hogy gyorsan ipart teremtsünk, még pedig olyan ipart, amely által azután lakosságunk később megszerzi azt az előnyt, hogy olcsóbban kapja az árukat, még ezt a keresztet is elvállalnám. Olyan vámokat szabni azonban, amelyek semmi arányban sincsenek iparunk fejlődésével, nem szabad. Utalok erre különösen azért, mert az ország lakosai teherbiróképességének van egy határa. Azt minden áron fokozni nem lehet. Pikler Emil : Már átléptük ezt a határt régen ! Sándor Pál : Egy rókáról több bőrt lehúzni nem lehet ; mert itt már nem két bőrről van szó, hanem többről. Szomjas Gusztáv : A gazdákról hármat is lehúznak ! Fábián Béla : A gazdák igazán lehúznak rólunk hetet is ! Nagy Ernő : De nem a kisgazda ! Szomjas Gusztáv : Én is kisgazda vagyok ! (Egy hang jobbfelől : Nagy Ernőnek is vannak kisgazdaválasztói !) Elnök : Csendet kérek ! Sándor Pál : Siilyosbitja ezt még az, ha egy olyan ipar érdekében történik, amely nem hazai ' ipar. Nem vagyok annak ellensége, hogy idegen tőkével csináljanak nálunk ipart, — azt gazdaságosnak, jónak, helyesnek tartom — de ettől az ipartól is megkövetelem épugy, mint a hazai ipartól, hogy ne menjen túl azon a legális hasznon, amely neki dukál. Abban a pillanatban, amikor túlmegy ezen, épugy keli kezelni, mint azt a hazai ipart, amely túlmegy a maga legális hasznán. Nem óhajtok most erről sokat beszélni, rá kell azonban mutatnom arra, hogy ha a kormány tovább is ugy fogja folytatni útját, hogy neki a fogyasztás Hekuba, hogy nem törődik a fogyasztók szükségleteivel s a fogyasztók teherbiróképességével, akkor én nagyon félek, hogy olyan helyzetbe kerülünk, amely az egész országnak igen nagy kellemetlenségeket fog okozni. Mert ezek az indirekt adók, ezek az indirekt megterheltetések nem egyenlően sújtják az embereket. Aki szegény, annak a negyven koronás gyufa sokkat többet jelent, mint annak a jobbmódu embernek. Hiszen már minduntalan látjuk az összes középosztálybelieknél, hogy már nem is gyufa van a zsebükben, hanem egy gyűjtőeszköz, benzines gyújtó, mert nem bírják el a mai gyufaárat, amely szálanként egy koronát tesz ki. Mégis számit ez egy szerény család életében. A gyufatröszt, a gyufakartell, amelynek kérdését voltaképen tárgyalni óhajtom, egy ember birtokában van. Osztrák vagy cseh ember ez —nem tudom —• Fürth nevezetű, akinek címét is sokszor olvassuk a gyufask&tulyákon. Fürthöt nevezték el Ausztria-Magyarországon a gyufakirálynak ; a Füfth-chnasztia a gyufa terén hires és neves. Mint méltóztatnak tudni, a gyufa ára béke időben 2fillér volt. Ma 40 korona,tehát kétezerszer drágább, mint békeidőben volt. Pikler Emil ; Dupla aranyparitás ! Sándor Pál : Az aranyparitást tekintve, ez dupla aranyparitás, ha azonban tekintetbe vesszük azt, amit később fogok elmondani, azt látjuk, hogy a gyufa ára ma már a háromszoros aranyparitás fölé emelkedett. A háború előtt a gyufa nem volt kartellálva, Akkor a cseh és osztrák gyárak a legnagyobb konkurrenciát támasztották hazai gyufagyárainknak, Láthatjuk ezt, ha megnézzük a Kompass füzeteit, mert akkor ezek a gyárak semmiféle dividendát nem fizethettek. Gyilkos konkurrencia volt közöttük. Akkor támadt először Fürthéknek az a gondolatuk, —'azt hiszem 1909-ben —hogy megalapítják Magyarországon a Srikra-gyujtógyárakat. Az első Szikra-gyujtógyár a magyar gyárakkal rémséges versenyre lépett, annyira, hogy közvetlenül a háború előtt belekényszeritette őket a gyufakartellbe, amely ugyan nem volt hivatalos, de amelyben 85 százaléka a magyar gyufagyáraknak részt vett. Megelőzőleg azonban megcsinálták Ausztriában és Csehországban -—-e két országban — a gyufakartellt. Az egyik neve volt »Solo Zündwaren Actiengeselschaft, a másiké pedig »Helios« Actiengesellsehaft. Mindkettőt ugyanaz a Fürthdinasztia alapította és ez a két kartell később