Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-150

334 A nemzetgyűlés 150. ülése 1923. évi július hó 5-én, csütörtökön. most is ugyanannyi koronában kell visszafizetni, ugy, hogy csak a korona eséséből 100%-os baszna van a hitelt igénybevevőnek. A hitelezésnek ezt a módját nem szabad megtűrni. Ha azonban a bankok és a kereskedelmi vállalatok el is fogadják a valorizációt, ugyanakkor azt kívánják, hogy az agrártársadalom részéről is tartassék be a valorizáció, ha az agrártársadalom is kap ilyen hiteleket. Természetes, hogy a jogegyenlőség ezen a téren is fennáll, mint keserű igazságot azonban leszögezem, hogy e tekintetben az óriási hasznot mindezideig a kereskedelmi és más vállalatok vágták zsebre "s ebből a haszonból az agrártársadalomnak és a munkásságnak abszolúte semmi haszna nem volt. Egy kitűnő közgazdasági kapacitás foglalkozott ezzel és irta a Szózatban a korona esésére vonatkozólag ezeket a rendkívül érdekes dolgokat (olvassa) : »Koronánk romlása katasztrofális ás katasztrofális méretűek a nyomában járó társadalmi bajok. A papirpénz ujabb és ujabb milliárdjai a tisztviselői fizetések, a munkás-társadalom munkabérei állandó csökkenését jelentik, s ezek a nagy és értékes társadalmi osztályok egy akut válságba, lázas állapotba jutottak, a mindennapi kenyér sivár gondjai őrlik fel kenyér-, ruha- és cipőgondok, fejlődésükben visszamaradt csenevészgyermekek, az élet tengetése máról-holnapra, minden eszményi gondolat és törekvés megfojtása : ime ezek a papiros pénzáradat — a leromlott korona eredményei a kereztény társadalmi osztályok számára !« Igen t. Nemzetgyűlés ! Nemcsak megállapítani kell azonban ezeket az igazságokat, hanem, minthogy az ilyen felfogású politikusok benn vannak a kormányt támogató pártban, amely ugyanezt a felfogást vallja, igyekezzenek ezt a gazdasági és pénzügyi felfogásukat elfogadtatni az igen t. pénzügyi és kereskedelemügyi minister úrral és igyekezzenek tényleg eredményeket produkálni, mert az ország már egészen telve van Ígéretekkel és a türelem legeslegvégső határa Ígérkezett el. Méltóztassék megengedni, hogy most rátérjek arra, hogy a magyar pénz leromlása következtében az igen t. kormány a nemzetgyűlés elé jött azzal a szép tervével, hogy elmegy külföldre és külföldi kölcsönt hoz haza, hogy ezzel javítsa meg a magyar pénz értékét ; ilyenformán igyekszik az ország gazdasági helyzetét megszilárdítani és a koronát stabilizálni. Ez az ut természetesen a legjobb kívánságok mellett következett be, mert mindenki óhajtotta, hogy a magyar argonauták szerencsésen és nagy aranyzsákokkal megterhelve érkezzenek vissza Parisból, Londonból és Rómából. Az igen t. pénzügyminister ur azonban ekkor nagyon lehetetlen helyzetbe került, mert mielőtt lament volna, kijelentette, hogy erre a hitelre feltétlenül szükség van, mikoi pedig hazajött, akkor meg kellett állapítania, hogy a hitelből nem lesz semmi sem. Más országban és alkotmányos fogalmak szerint abban az esetben, ha a pénzügyminister nem tudja valóra váltani a maga pénzügyi tervét, természetes dolog, hogy szükségesnek tartja átadni a helyét olyan pénzügyministernek, aki más felfogással és más tervvel jön. Nagyon kíváncsi vagyok az igen t. minister ur véleményére s arra, hogy mi biija őt rá, hogy bár a külföldi kölcsön nem jött létre, mégis ragaszkodjék régi financterveihez. Amikor útra indultak, mi már azt a felfogást vallottuk, hogy Európában ma hitelt csak politikai okokból adnak. Ha politikai szempontból az igen t. kormány déferai a ki sente nte-nak vagy a nag}^ ententenak,, akkor egészen bizonyos, hogy megkapja a kölcsönt. Hogy nem déferait a kormány, ezt nem hibának tartom. Amikor választani kellett aközött, hogy vagy a szláv orientációt fogadja el és akkor a kibékülés következik el minden vonalon a kisententeval, vagy pedig az angolok és olaszok támogatását és akkor a magyar önállóság legalább gondolatban és elvben sokkal biztosabban megmarad, akkor a kormány nagyon helyesen, habozás nélkül az utóbbi álláspontra helyezkedett. Pénzügyi tekintetben azonban mégis kellene, hogy az igen t. minister ur alátámassza megváltozott felfogását és szakítson azokkal a copfos hagyományokkal, amelyek őt az infláció és defláció elméleteihez kötik. Szakítania kellene a magyar korona stabilizálására vonatkozó eddigi elméleteivel, mert hiszen önmaga is láthatja, hogy azok az elméletek teljesen csődöt mondottak. Ez azonban magában véve még nem volna baj, (Zaj. Halljuk! Halljuk ! a baloldalon.) ha nem járna vele az, hogy annyi százezer és millió magyar munkás és középosztálybeli ember megy tönkre ennek az elméletnek következményeképen. Igen t. pénzügyminister ur, mi nagyon kíváncsian várjuk, hogy beszámoljon külföldi útjáról (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) és nagyon várjuk azt, hogy elmondja azt az expozét, amelyet tulaj önképen az indemnitási vita elején kell, hogy a minister elmondjon. Amikor az igen t. minister ur tavaly beterjesztette a költségvetést, kijelentette, hogy itt van az anyag, ő azonban azért nem vállal felelősséget. Parlamentáris életben ilyen kijelentést nem szokás tenni. Mert vagy vállalja a minister a saját munkájáért, tervéért és pénzügyi beállításáért a felelősséget, vele áll vagy bukik, vagy pedig, ha nem vállalta, akkor elhagyja helyét és átadja másnak. Ez olyan tétel, amelyet ugylátszik, legelőször Magyarországon kivannak megdönteni. Azután még egy más dologra is kíváncsi volnék. Az igen t. pénzügyminister urnák tudomása van arról, hogy amikor az amerikai magyarság a korona leromlásáról értesült, annak köréből egy Schwab Károly nevű, Amerikába kivándorolt magyar, egymaga 30 millió dollárt ajánlott fel a magyar államnak ; ennyit lett volna hajlandó hitelezni. Ez sok száz milliárd magyar koronának felel meg ; ez a hitel sokkal nagyobb, mint amennyit ők állítólag Parisban vagy Londonban akartak a magyar államnak megszerezni. Ugy tudom: úgy értesítettek róla, hogy a kormányzó urnák és a ministereinök urnák tetszett ez az ajánlat, de az igen t. pénzügyminister ur ezt az ajánlatot el-