Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-150

322 A nemzetgyűlés 150. ülése 1923. évi július hó 5-én, csütörtökön. A másik telepen dolgozik a nemzetköziség, a harmadikon megvesztegetés, a negyediken a bűnügyek gyártása, amint tegnap ezt nagyon szépen láttuk itt a nemzetgyűlésen az egyik képviselő ur felszólalásában. Kekünk azonban látni kell azt, hogy ennek a destrukciógyártásnak tulajdonképen mi a célja. Semmi más, mint az, hogy a magyar közéletben napról-napra minél nagyobb szakadékok támadjanak és ezekbe a szadadékokba ők beültessék a maguk nemzetközi, különböző szinü és különböző célú virágaikat. Az a küzdelem, amely több keresztény oldalról, több irányból a destrukció ellen folyik, tulajdonképen nem más, mint harc a magyar ellen. Ezért a fajvédelmet és az antiszemitizmust ugy tekintse minden magyar ember, mint védekezést az ellen a törekvés ellen, hogy ebben az országban megfojtsák a nemzeti érzést, megfojtsák az erős keresztény irányzatot, megfojtsák azt a szándékot, hogy erős, nagy nemzeti centrum, erős, nagy, egységes nemzeti akarat kialakuljon, hogy meggátolják azt, hogy ez a nemzeti akarat áttörje azokat a gátakat, amelyeket a liberalizmus épített fel a nemzeti és keresztény gondolat ellen évtizedek óta. T. Nemzetgyűlés! Mi küzd itt egymással? Küzd az ezeréves nemzeti eszme, az ezeréves nemzeti élni akarás, küzd az uralkodni akaró keresztény morál egy elvetélt szellemi irányzattal : az internacionalizmussal és a liberalizmussal szemben. Küzd továbbá a faji öntudat, faji erő, faji élni akarás, a magyar vér, továbbá a magyar szenvedés, magyar fájdalom, magyar kétségbeesés a gazdasági liberalizmussal életre-,halálra. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ámde ami ebben az országban történik, sok vonatkozásban nem szolgálja a keresztény és nemzeti gondolatnak szent ügyét. Ma a magyar közéletben a nagy alkudozások, nagy elszintelenitések, nagy elkenegetések idejét éljük. Azt mondják: nem lehet egy egységes, nagy keresztény politikát űzni, mert ez árt kifelé,ennek az országnak. En a magam részéről nehezen adok igazat ennek a felfogásnak, de azt mondják, hogy a kormány helyzetét, illetve a kormánynak tetteit bizonyos tekintetben akceptálni kell ezekben a kérdésekben, mert hiszen a kisentente-nak és nagyentente-nak vezetőemberei az ő mentalitásukkal nincsenek belekapcsolódva a keresztény gondolatba, s ezért nagyon nehéz lenne a külfölddel szemben olyan kormánynak a helyzete — amint mondják — amely a külföld előtt erős nemzeti keresztény irányzattal befeketítve jelenne meg, illetve azzal a látszattal, hogy keresztény nemzeti irány álláspontján áll. Azt mondják, hogy nagyon nehéz lenne egy olyan kormánynak a helyzete a külföld előtt, ellenségeink előtt, amely kormány a keresztény nemzeti állásponton állana, mert egy ilyen kormány akkora erőt, akkora elhatározottságot, akkora kötelességérzetet jelentene a külföld előtt, amely kissé nehéz lenne ugy a kisentente-nak, mint a nagyentente-nak. Nem csoda azután, ha e felfogás mellett kialakul ebben az országban az úgynevezett hivatalos keresztény irányzat. De ha van hivatalos keresztény irányzat, akkor csak azt állapithatjuk meg, hogy ez a keresztény irányzat elsorvasztotta a kereszténységet és megerősitette a zsidóságot, felbátoritotta külső és belső ellenségeinket és kétségbeesésbe vitte a magyar nemzetet. Ha van ilyen hivatalos keresztény irányzat, akkor azt kell mondanom, hogy ez megvámolt mindent, ami magyar és keresztény, ellenben megkímélte a jövevényeknek vagyonát. Ezért mi fanatikusok örömmel és reménykedve nézünk minden olyan felbuzdulást és megmozdulást, amely keresztény irányokból jön, örömmel és reménykedve nézünk minden olyan célkitűzést, — bármilyen párt részéről is jön — amely a keresztény nemzeti gondolatnak megerősítését célozza és különösen örömmel néztük azt a nagy megmozdulást, amelyet etekintetben az egységes párt kebelében láttunk és látunk ! T. Nemzetgyűlés! Az, ami az utóbbi években ebben az országban törtónt, nem szolgálta a magyar fajnak és a kereszténységnek ügyét. Ott van például egy törvény, az 1920. évi XXXVI te. a föld helyesebb megosztásáról. Ez a törvény kellő módon nem hajtatott végre. Elismeri ebben az országban mindenki azt, hogy a háborús konjunktúra és a valutáris viszonyok óriási mórtékben, toronymagasságig tolták fel egyeseknek vagyonát, de ezekhez hozzányúlni mégsem mernek. Ez az irányzat, amely ebben az országban talán a kormány akarata ellenére is érvényesül, a szó szoros értelmében lerongyolta a köztisztviselői kart, amelynek nem maradt más vagyona, mint csupán a becsülete. De a legnagyobb baj az, hogy általában a magyar közéletben, különösen a kereszténységnek táborában hiányzik az aktivitás. Ha azonban keresztény pártok, keresztény tömegek kellő módon aktivitásba lépni nem tudnak, akkor mit csináljanak az egyesek? Ha keresztény pártok és keresztény tömegek is azt mondják; hja, mi nem tarthatunk lépést, nem tarthatunk tempót a fajvédőkkel, hát akkor ki vegye kezébe ebben az országban a kereszténységnek és nemzeti gondolatnak ügyét? De én azt kérdem mindazoktól, akik ma az erejükkel, hatalmukkal alkalmasak és hivatva vannak arra, hogy ebben az országban ezt az irányt inaugurálják: biztosak-e abban, hogy ezzel a lassú tempóval, amely a kereszténység kérdésében ebben az országban folyik, lépést fog-e majd tartani a liberális irányzat? Biztosak-e mélyen t. képviselőtársaim abban, hogy a kereszténységnek ma lassan haladó talyigáját a liberalizmusnak nagykerekü szekere nem fogja-e majd az árokba taszítani? Ebben nem lehet senki biztos, mert akinek szeme