Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-146

J80 A nemzetgyűlés 146. ülése 1923. a felhatalmazási törvényjavaslat törvényerőre ne emelkedjék. Azzal kezdem, hogy a felhatalmazási tör­vényjavaslatot elfogadom. Elfogadom pedig azért, mert közjogi meggyőződésem az. hogy a fel­hatalmazási törvényjavaslatot, ha szélső ellenzéki álláspontot foglalnék is el — amit különben nem foglalok el a kormánnyal szemben — még ebben az esetben is megszavazandónak tartanám, mivel államszükségleti okok ezt kétségtelenül maguk után vonják. Ebből folyik, hogy nem óhajtok politikai beszédet mondani, még pedig azért, mert ugy tartom, hogy egyrészt a nagy politikát végezzék el elsősorban tulajdonképen azok, akik arra hivatottak, másrészt pedig nagy politikai megnyilatkozásoknak felfogásom szerint az ország mai helyzetében különösen nagy értelmük nincs. Hiszen látjuk, hogy a legnagyobb politikai kér­désekkel — ilyen például az integritás kérdése, vagy államfő kérdése — alig tudunk foglalkozni, hogy jobbról vagy balról azonnal akadályokba ne ütköznénk. Ennek folytán méltóztassék megengedni, hogy beszédemben kizárólag gyakorlati kérdé­sekkel foglalkozzam. Nem szabad ezt lekicsinyelni. Kormányzati kérdésekben, — nem az én sze­rény véleményem ez, amely ezt megállapítja, nem is a legelső vagyok, aki ezt kimondja, de e tekin­tetben méltóztassék megengedni, hogy az én politikai ideálomra hivatkozzam, azt hiszem egy olyan politikai ideálra, akit mindegyik oldalról sokat hallottunk mostanában emlegetni, egy poli­tikai ideálomra, akit fájdalom — mint Magyar­országon természetesen nagyon gyakran szokott megtörténni — csak akkor méltányolnak, ami­kor már nincs, aki az 1825-iki országgyűlésen, amely ugyebár kétségtelenül a reform-országgyű­lések közé tartozik, az egész országot bizonyos forrongó hangulatban, vagyis annak az előesté­jén találta, a következőket mondotta (olvassa) : »Nem látok egy gyakorlati embert köztünk, szé­pen szónoklót akárhányat, költőt a mesék orszá­gából. Az egész kerület filozófiája ez volt : sok teória, kevés praxis, fényleni vágyás Nem erény. Minden ember rendet akar csinálni, azért nincs rend«. Széchenyi István gróf mondotta ezt 1825-ben. Egy másik politikusra is hivatkozom és ez Tisza István, akit szintén most támasztanak fel egyhangúan és most támasztják fel ugyebár a nemzet közelismerésében. Tisza is a nagy, roha­mos átalakulásokkal egyenlő értékűnek tartotta a kormányzás részleteinek célszerű elintézését, amint ő mondta, az »apró-cseprő mizériákon« való segítést. Hogy visszatérjek Széchenyire : egy sze­derfa ültetését, egy társaskocsi célszerű beren­dezését, egy gőzhajó fedélzetének tisztántartását és hasonlókat egy kocsira való programmnál többre tartott. Ezekkel óhajtom, t. Nemzetgyűlés, bizonyí­tani azt, hogy a kormányzás kérdését és a kor­év?* június hó 28-án, csütörtökön, mányzás kérdéseihez tartozó praktikus kérdések megvitatását nem szabad lekicsinyelni; a kor­mányzás legalább is egyenrangú tényezője a törvényhozásnak. Azzal akarok tehát foglal­kozni, ami mindennapi kenyere az országnak. (HalljuTc ! Halljuk!) A kormányzás révén ugyebár összeköttetésbe jutunk napról-napra a legkisebb, és legérdekesebb mindennapi kérdé­sekkel. De a kormányzásnak kritikájából csak a gorombább kérdéseket akarom kiragadni. A gazdaságit azonban teljesen kikapcsolom felszó­lalásomból, noha annyira fontos és bár első­rangú fontosságú, nem azért, mintha nem is­merném el, de ezekkel a kérdésekkel csopor­tunknak egy másik tagja fog részletesen foglal­kozni. En ezért az idevonatkozó pénzügyi poli­kát nem kívánom kritika tárgyává tenni, sem belekapcsolni a nemzetgazdasági kérdéseket. Méltóztassanak megengedni, hogy legelső­sorban rátérjek egy olyan hibára, amely az én szerény felfogásom szerint átvonul törvényhozá­sunknak — és ezalatt ugy a törvényhozást, mint a rendeletalkotást értem — teljes egészén és amely jórészt hozzájárul ahhoz, hogy egyéb­ként a jogbizonytalanság az országban csak növeltessék. Itt néhány szóban elsősorban a törvény ós a rendeletalkotásnak a mikéntjével kívánok foglalkozni. Törvényeink, amelyeket a nemzet­gyűlésen hozunk — nemcsak ezt a nemzet­gyűlést értem természetesen, hanem a meg­előzőt is, sőt állitom, hogy e tekintetben romlás állott be már a háború alatt — nem rövidek és nem világosak ; bőbeszédűek és ennek foly­tán a világosság rovására mennek. Nagy téve­dés azt hinni, hogy azért, mert a törvények jórészét a nép részére megérthető stílusban akartuk meghozni, ezzel jól is alkottuk. Nemcsak a laikus közönség, a nép nem tudja törvényeinket ennek folytán megérteni, mert sok bennük a hiábavaló felesleges beszéd és az ellenmondás, hanem azok is, akik a tör­vényt alkalmazzák, a birák és jogászok, akik­nek ez a kenyerük, azok is nehézségekkel küz­denek. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) E tekin­tetben ki kell ebből a szempontból emelnem és kritika tárgyává tennem az u. n. adótörvé­nyeinket, amelyek szinte párjukat ritkítják : Az 1921 : XLI. te. a második vagyon vált­ságról, ennek 4. és 78. §-ai, az általános kereseti adóról szóló 1922: XXIII. te és ennek 17. §-a, az 1922 : XXVII te. az ingatlan vagyonváltság kedvezményes lerovásáról ; méltóz­tassanak ezeket megtekinteni ; ezekben valóságos mammutparagrafusokkal van dolgunk. Ha felmutatnám a Budapesti Közlönynek most idézett részeit, akkor méltóztatnának látni, hogy máskor egy egész törvény összevissza annyi volt, mint most egyetlen szakasz és ezekkel kell megküzdeniök nemcsak a hivatásos jogászoknak, hanem azoknak is, akik legelsősorban alkalmaz­I zák, a községi jegyzőtől kezdve végig az egész

Next

/
Thumbnails
Contents