Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.
Ülésnapok - 1922-145
A nemzetgyűlés 145. ülése 1923, évi június hó 27-én, szerdám, 133 ket, hogy a tisztviselők erre válaszolni sem kivannak.« Ezek az urak azután kérvénnyel fordultak a ministerelnök úrhoz. Ezt a kérvényt, amelynek másolata nálam van, nem olvasom itt fel azért, mert igen keményhangu. Ha egy ilyen keményliangu kérvényt intéznek a kormányhoz méltóságos címet kiérdemelt urak, ministeri tanácsosok, táblabírák és mások, akkor nem lehet mondani, hogy ezek az urak demagógok és lázítanak. (TJgy van! half elől.) Az elkeseredésnek Csimborasszója kell hogy legyen az, ha ezek a tekintélyes urak ilyen beadványt intéznek a ministerelnökhöz. Szomorúan kell megállapítani ezt és kérnem kell a kormányt, hogy nézzen utána ennek az ügynek, mert nem eljárás az, hogy egy ministeri tanácsos, ahelyett hogy utasítaná az állampénztárt, a pénzügyigazgatóságot, hogy ezeknek a nyugdíjasoknak, akik 40 esztendeig szolgáltak, utalja ki a jogos illetményeiket, olyan levelet intézett a pénzügyigazgatósághoz, melynek tartalmát csak röviden ismertetem (olvassa) : »A pénzügyministeriumnak panaszkérvényünkre az itteni pénzügyigazgatósághoz leküldött rendeletet, melyben érdemleges válasz helyett arra utasit bennünket, — a nyugdíjasokat, az időmilliomosokat, akik 40 esztendei szolgálat után kénytelenek dolgozni menni, hogy családjukat el tudják tartani, a kormány, amelynek semmi köze sincs azokhoz, akik az állami szolgálatból eltávoztak, ahelyett hogy utasította volna a pénzügyigazgatóságot, hogy kutassa ki, igazak-e azok az adatok, melyeket ezek a tekintélyes urak, a ministerelnökhöz intézett kérvényükben panaszoltak — utasit bennünket, hogy a sátoraljaújhelyi állampénztárhoz tartozó nyugdíjasoktól egyenként kimutatást szerezzünk be.« Quo jure? Mi úton-módon és mi jogon kívánja a kormány azt, hogy ezt ők szerezzék be, és mi jogon mehetnek ők oda a tisztviselőtársaikhoz, hogy ezeket az adatokat bocsássák rendelkezésükre? »Mármár a paroxizmusig fokozódó nyomorúságunk ez a semmibevevése, valóságos kigunyolása olyan mélyen sértette önérzetünket, hogy most már higgadtságunkat teljesen elvesztve, kimondottuk, hogy fájó sebeinket teljesen leplezetlenül a nyilvánosság elé visszük.« Az Emiltett pénzügy ministeri rendelet száma 24.217/1923. Az aláiró tanácsos ur nevét nem mondom meg, a kormány kötelessége, hogy megkeresse. Ezek után rátérek a közszolgálati, illetve fixfizetésü alkalmazottaknak sérelmeire. Előrebocsátandólag meg kell állapitanom azt, hogy amellett, hogy a kormányzatot teszem felelőssé azért, hogy a tisztviselők olyan nehéz helyzetben vannak, két fő okát látom annak, hogy miért sínylődik, miért szenved a fixfizetésü alkalmazottak tekintélyes osztálya. Az egyik ok az, hogy a kormány teljesen szűkmarkú ; a másik ok az, hogy a közszolgálati alkalmazottak illetményeit csapni való rossz rendszerrel intézik. Ennek a rendszernek ismertetésébe nem bocsátkozom bele azért, ezt egy másik képviselőtársam lesz szíves a nemzetgyűlés elé hozni. Amennyire vigasztalannak látom a tisztviselők helyzetét a kormány szűkmarkúsága miatt, különösen az ujabb kormányrendelet kiadása után, ép annyira vigasztalónak látom azt, hogy az adminisztrációnak reorganizálásával a tisztviselőknek illetményeit a kormány, ha akarja, kellő időben ki is tudja utalni. Ahhoz, hogy ezek a kérdések megoldassanak, ennek a kérdésnek orvoslásához nem kell egyéb, mint akarat, szív és hozzáértés, amit én a kormánytól hónapok, esztendők óta kérek és várok. Az általános panaszok, amelyekre vonatkozólag határozati javaslatokat fogok beterjeszteni, majdnem az összes tisztviselői kategóriáknál egy és ugyanazok. Tudjuk, hogy az 1893 : IV. te. alapján a tisztviselők, közalkalmazottak, fixfizetésüek részére megállapított fizetés csak morzsa ; a tulajdonképeni illetmény pedig rendkívüli segély, amelyet a kormány adott, amelyből a tisztviselőknek megélniök kell. Az 1893 : IV. te.-kel és a 4600. számú ministerelnöki rendelettel megállapították a tisztviselők fizetését ; az 1917. évi XV. te.-kel pedig megállapították a drágasági segélyt. Ezek ma már, amikor a tisztviselőknek a névleges pénzértéiül fizetést adják, mind minimális összegek, úgyhogy ezekből a tisztviselői kategória megélni nem tud. Ezeknek az összegeknek a pénzügyi osztályban való számolási műveletei, a kalkulálások, utalványozások, számfejtések majdnem olyan adminisztrációs költséget emésztenek fel, mint amennyi a tényleges összeg. Peidl Gyula : A papir ára ! Homonnay Tivadar : Ehhez járul még — igen helyesen mondja t. képviselőtársam — a felhasznált anyag is. Mondhatjuk tehát egész nyíltan és nyugodtan, hogy ma a közszolgálati alkalmazottak kategóriája a rendkívüli segélyekből él. Ezt a rendkívüli segélyt 1921-ben a 2500. számú ministerelnöki rendelet állapította meg s egy későbbi rendelet, az 1923. évi 2760. számú rendelet felemelte 50-szeresére, illetőleg 80-szorosára. A régebbi rendkívüli segélynél, amely a közalkalmazottak fizetését 30-szorosában és 40-szeresében állapította meg, 3—4 fizetési fokozat között egy és ugyanaz volt a rendkívüli segély. Később rájött a kormány arra, milyen helytelen és káros következményei vannak annak, hogy 3—4 fizetési osztályban ugyanolyan rendkívüli segélyt állapítottak meg, s ezért később reátért arra, hogy az egyes fizetési osztályokban már külön-külön állapítja meg az államiaknál ezt a rendkívüli segélyt. De elkövetett egy hibát a kormány és nem mondhatja, hogy ezt a hibát nem tudva követte el, mert figyelmeztettük reá ; elkövette azt a hibát, hogy a székesfővárosi alkalmazottaknál nem osztályok szerint állapítja meg ezt a rendkívüli segélyt, hanem azoknál egyes uj csoportokat állit fel,
