Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-143

A nemzetgyűlés 143. ülése 1923. évi június hó 22-én, pénteken. 93 mindezektől el is tekintek, a kormány gazdasági politikája egyedül is alkalmas arra, még ha nem is volnék szocialista, ha nem is volnék politikus, ha kizárólag a gazdasági élet területein belül élnék, hogy a legmesszebbmenő bizalmatlansággal viseltessem a kormánnyal szemben. Végül még néhány szóval meg akarok emlékezni arról az osztályról, arról a társadalmi rétegről, amelyből magam is származom, amelyhez magam is tartozom : a szorosabban vett magántisztviselőkről és kereskedelmi alkalmazottakról. Hogy milyen állapotok vannak a bankokban, a biztosítóintézetekben s az újságkiadóknál, arra már bátor voltam rámutatni. A sülyedő valuta, mint beszédem elején Emiltettem, bő lehetőségeket ad a tőkének, a kereskedelemnek és az iparnak egyaránt, hogy vagyoni értékeiket megnagyobbítsák, sőt a sülyedő valuta nagyon jó üzlet a munkaerők kihasználása tekintetében, mert akár előre kapja az az alkalmazott a fizetését a hónap elsején, akár utólag kapja a hónap végén, neki négy hétig ebből kell megélnie. Pedig micsoda óriási értékeltolódások vannak e négy hét leforgása alatt ! Engedelmet kérek, ha én a hónap elején kapok 50 — 60.000 korona fizetést, amikor egy kiló zsir 1500—1600 koronába kerül, két héttel később pedig már 3000 koronába, hogyan állok én akkor a fizetésemmel, hogyan tudom a családomat eltartani, hogyan tudok megélni? Már múltkor interpellációmban is emlitést tettem arról, hogy a tőke, a kereskedelem és az ipar megóvja magát a vagyoni romlástól, valorizálja a maga vagyonát és amikor az eladási árakat kalkulálja, ezekbe már belekalkulálja a korona romlását, mert ha például a svájci frank 1250 korona, akkor svájci frankban vett áruit már 1800 koronás áron kalkulálja. Miért nem tesz így alkalmazottai bérével is ? Ha egyikmásik odamegy a főnökhöz és erre hivatkozik, azt mondják nekik : mi nem Svájcban élünk, nem Cseh-Szlovákiában élünk, hanem Magyarországon, én magyar koronában fizetek. Ha önök annyira fáznak az index-rendszertől, annyira fáznak és félnek a tőke hatalmától, hogy nem merik ezt a kényes problémát érinteni, hogy nem mernek ebbe a dzsungelbe belenyúlni, akkor oldják meg a kérdést más formában. Megelégszünk azzal is : állapítsák meg, miképen kell az alkalmazottakat állandó értékkel fizetni. Hogyan jön az az alkalmazott, vagy munkás, akinek a hónap elején — mondjuk — napi két kiló kenyeret, negyedkiló zsirt és két tojást fizetnek bér fejében, ahhoz, hogy a hónap második felében csak ennek harmadrészét kapja? Szóval, állandó fizetésredukcióval állunk szemben. Mert ha nekem főnököm békében tiz koronával javította a fizetésemet, ez effektiv 10 koronányi jövedelemszaporulat volt, mert 10 koronával több kenyeret, cukrot, fehérneműt tudtam vásárolni. Ma azonban, ha csak 30.000 koronával többet kaNAPLÓ XIII. pok, a drágulási arány kiegyenlítésére egészen biztosan 70—80.000 korona volna szükséges. Ha az illetékes minister urak nem érzik azt a — hogy ugy mondjam —szent kötelességet, hogy a magyar nemzetnek ezt az igazán értékes osztályát, azokat az intelligens embereket, akik szaturálva vannak kultúrával, megmentsék a legvégső elzülléstől, akkorigazán nem tudom, mi egy kormány kötelessége. Mert ha az adózást vesszük, a magyarállam egyetlen kategóriája sem adózik olyan becsületesen, mint épen a magánalkalmazottak, akiknek a munkaadója hétről-hétre és hónapról-hónapra levonja a teljes adót a teljes jövedelem után. Mi nem csinálhatunk hamis mérlegeket, nem dughatjuk el nyereségeinket. Nekünk jövedelmünk 100%-a után kell lerónunk az adót. Mint becsületes adózó állampolgároknak, jogunk van követelni a magyar kormánytól, amely magát nemzetinek nevezi, hogy a magyar nemzet ezen integer rétegét is, a magánalkalmazottakat is részesítse kellő figyelemben. T. Nemzetgyűlés ! önök talán azt hiszik, hogy azért, mert mi gyűléseinken és összejöveteleinken nem használjuk az ébredő-hangot, mert mi nem zsidózzuk le a kormányt, mert nem fenyegetőzünk, mert nincsenek Héjj

as Ivánjaink és egyéb ébredővezéreink, teljesen negligálható réteg vagyunk? A mi lelki, szellemi intelligenciánk visszatart bennünket attól, hogy igy dikciózzunk, igy beszélj link, de igenis, a mi türelmünknek is van határa : egy szép napon ki fogjuk jelenteni, hogy nem adózunk, amikor száraz kenyérre sem jut ! Én nem magamról akarok beszélni, akit a sors eléggé kedvező fizikummal áldott meg, hanem arra a sok ezer és százezer kollégára gondolok, akiknek viszonyait ismerem. Ahányszor találkozom velük, könnyes szemmel kell nekik kezet nyújtanom és elválnom tőlük. Családos emberek, akik, ha beteg gyermekük van, nem képesek gyógyszert venni neki, mert ami a Ferenc József-kórház ban és a Munkás biztosító Pénztárnál történik most, a kurzus idején, az minden, csak nem szociális munkás- és egészségvédelem. Amit ott nyújtanak ma a munkástömegeknek és alkalmazottaknak, meg sem közelíti azt a nivót, amelyre szükség volna. Ha végigmegyünk a városban a füszeresboltokon, a rőfös kereskedéseken, látjuk azokat a szerencsétlen kereskedősegédeket , akik kora reggeltől késő estig ugrálnak a pultok mögött, dolgoznak, és nemcsak szellemi munkát, hanem fizikai munkát is végeznek ; szellemi és fizikai munkások egy személyben. Micsoda fizetéseket kapnak ezek a szerencsétlen emberek ! Hiába mondja a kormány, hogy a magángazdaságba nem avatkozhat bele. Igenis, beavatkozhat, sőt kötelessége beavatkozni. Ott van a német és az osztrák analógia ; ahogy a német kormány és az osztrák kormány beavatkozott, ugy kell beavatkoznia a magyar kormánynak is. Én, aki úgyszólván évtizedek óta figyelem a magyar közéletet —- figyeltem már akkor is, amikor még nem voltam politikus — nem csodálom, hogy ez igy van. Epen a magánalkalmazottak problémája annyira terra incognita a kormány és a korU