Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.
Ülésnapok - 1922-139
A nemzetgyűlés 139, ülése 1923. maga az illetékes minister álljon oda a nemzetgyűlés elé és tegyen javaslatot, vagy kérjen felhatalmazást, hogy mivel pénzünk elértéktelenedett, mivel az idők változtak, szükség van a kilenc hónap előtt megszavazott törvény megváltoztaEzt nem látjuk. Miért ? Mert a dolgozó társadalomról van szó ! Ellenben volt alkalmam e héten egy bizottsági ülésen részt venni, ahol a minister ur anélkül hogy erre külön bárki is felszólította volna, szükségét látta annak, hogy a közutakról és vámokról szóló adót pénzünk értéktelenedése arányában megváltoztassa. Értem, hogy a minister urnák az állami érdek a fontosabb, azonban mégis legyen szabad kijelentenem, hogy amilyen fontos egy ministernek az állam érdeke, kell, hogy olyan fontos legyen az állam fent ártó pillére, a dolgozó társadalom is, kell, hogy efelé is irányuljon a figyelem és midőn a dolgozó társadalomra olyan adóteher nehezedik, amelyet már nem bir el, amely alatt roskadozik, akkor joggal lehet elvárni, hogy ide álljon a minister ur s felhatalmazást kérjen e tekintetben a szükséges változtatásokra. Amikor erről az adótörvényjavaslatról szó volt kilenc hónappal ezelőtt, — múlt év szeptember 14-én, — e törvényjavaslatnak úgyszólván egyik legsúlyosabb tehertétele a létminimum volt. Érdemes ma idézni azokat a megállapításokat, amelyek az 1500 koronás heti és 5000 koronás havi létminimumra vonatkozólag elhangzottak. Olyan képviselő uraknak elmondott szavait idézem, akik nem a mi körünkbe tartoznak, akik más pártállást képviselnek és tényleg hitelképesebb a kijelentésük, azok mondották a következőket. Például Szabó József képviselő ur azt mondotta szeptember 14-én (olvassa) : »Az előadó ur most volt szives at. Ház elé oly javaslattal jönni, amelyben bizonyos létminimumot kivan megállapítani és a progresszivitást is fokozni kivánja az eredeti javaslattal szemben. Az én felfogásom szerint azonban ma nevetséges dolog, hogy amikor létminimumról beszélünk, ezt heti 1500 koronában kívánjuk megállapítani. Ugyancsak nevetséges dolog az, ha a havi létminimumot ötezer koronában kívánjuk megállapítani. Azt hiszem valamennyiünk által tudott dolog, hogy ilyen létminimum nincs, mert heti 1500 koronából megélni nem lehet, de még meghalni sem. Ezért nagyon kívánatos volna, ha az igen t. Nemzetgyűlés ezen a téren messzebb menne el, stb. stb. és ezt a létminimumot fokozná«. De ennél nem kevésbé érdekesebb, ha idézem Gaal Gaston igen t. képviselő urnák ideirányuló felszólalását, mert amit ő elmondott erre vonatkozólag, az még jellemzőbb arra a megállapításra, amely ebben a törvényben létminimumként volt leszögezve. Ezt mondja Gaal Gaston t. képviselő ur (olvassa) : » Szabó t. képviselőtársamnak skálájáról sem tudom egy hallásra megítélni, hogy helyes-e és természetesen nem tudom ezt megítélni az előadó ur skálájáról sem. Egyet azonban minden körülmények között konstatálni kívánok : hogy évi június hó 15-én, pénteken. 269 a megállapított létminimumot a magam részéről is feltétlenül kevésnek tartom. Vagy van létminimum, vagy nincs. Ha komolyan akarnak valamit csinálni, akkor azt minden körülmények között ugy kell megcsinálni, hogy látszata is legyen. Már pedig az a létminimum, amit az előadó ur javasol, vagyis, hogy a javaslat két első tételét egyszerűen elhagyjuk és az ötezer koronás havi fizetést vegyük fel, mint olyant, amely bizonyos kategóriákon segítene, nem elégséges. És kénytelen vagyok konstatálni, hogy a mai viszonyok között ezzel senkin a világon nem segítünk, mert hiszen hatvanezer korona évi jövedelem a mai viszonyok között oly kevés, hogy abból nemcsak, hogy megélni nem lehet, de egyáltalán számba sem jön. Ha tehát a minister urnák tényleg az a szándéka, hogy itt is bizonyos létminimumot statuáljon, akkor feltétlenül el kell mennie legalább is olyan messze, hogy annak bizonyos jelentősége legyen. Kilenc hónappal ezelőtt az említett képviselő urak részéről hangzott el a létminimum ellen ilyen kifogás. Már most tisztelettel vagyok bátor megjegyezni, mennyivel jogosultabb ma kifogásolni, kilenc hónappal később a súlyosan megváltozott pénzviszonyok és a drágasági tételek mellett azt a létminimumot, amely ma is ugyancsak ennyi, amely ma is ugyancsak 1500 koronát jelent hetenként s ugyancsak ötezer koronában van megállapítva havonta. Ezzel szemben épen a mai napon lépett életbe egy ujabb drágítás. (Felkiáltások a baloldalon : A villamos !) Ennél a drágításnál azt kell kijelentenem, hogy amikor egy heti villamosköltség, egy hetikártya, amely arra szolgál egy dolgozó munkásnak, hogy egy héten keresztül a gyárba elmenjen és onnan hazamenjen, amikor ezt 1400 koronával kell megfizetni, ezzel szemben a heti létminimum 1500 koronában van megállapítva, ha ez nem egyéb, mint a nyomorúságnak megcsúfolása, akkor erre jellemzőbb megállapítást eszközölni nem tudok. Ma ugy vagyunk a kereseti adózással, hogy épen az alacsony létminimum miatt belejutottak a kereseti adózás súlyos adótehertételeibe az ifjúmunkások, munkásnők, a 14—15—16 esztendős legénykék és leányok ; sőt tovább megyek az egyesztendős tanoncok is kereseti adót fizetnek, fizetnek pedig azért, mert a tanonc hetenkénti bére az 1500 koronát meghaladja. Jobban jellemezni ezt az elégtelen létminimumot nem is lehet és ez feltétlenül azt kivánja, azt igazolja, hogy ezen a létminimumon ezek után minden körülmények közt változtatni kell. Változtatni kell pedig oly módon, hogy ez tényleg az adott viszonyoknak megfeleljen. Amikor ez a törvényjavaslat tárgyaltatott, akkor általában az ipari munkásoknak heti keresete — és azt hiszem, nem sokat tévedek, ha általában a dolgozók heti keresetét veszem alapul — négyezer korona volt kilenc hónappal ezelőtt. Ma ez a kereset, ez az átlagos kereset, mint hogy azt Farkas t. képviselőtársam is megemlítette, 41*
