Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.

Ülésnapok - 1922-135

152 A nemzetgyűlés 135. ülése 1923. évi június hó 8-án, pénteken. A fizetések egyszerűsítésének kérdésével már foglalkoztam és bátor voltam jelezni, hogy erre vonatkozóan egy intézkedést óhajtok bevenni az indemnitásba és ezzel egyúttal biztosítani óhajtom azt, hogy a járandóságok kiutalványozása lehetőleg mindig és mindenkinél pontosan, határidőre megtörténjék. Ami az automatikusságot és egyáltalában az indexrendszert illeti, erre vonatkozóan már múltkoriban volt alkalmam nyilatkozni és elmondani azt, hogy én egy ilyen megoldást egyáltalában nem tartanék megfelelőnek, nemcsak az állampénzügyek szempontjából és általában egész gazdasági életünk berendezkedése szem­pontjából, hanem tárgyi okokból, az elérendő cél biztosítása érdekében sem, mert hiszen nem tudok elképzelni olyan sémát, valamely olyan fix támpontot, amely állandóan egészen igazságos megoldást biztosithatna ezekben a kérdésekben, úgyhogy azt hiszem, hogy ezt a rendszert, amelyet eddig sikerült elkerülnünk, a jövőben is mellőznünk kell, és azt hiszem, hogy azzal az intézkedéssel, amelyet viszont bejelentettem és amelyet a kormány tenni óhajt, megoldjuk a kérdéseket megfelelő formában, anélkül hogy a magunk részére a lejtőre kellene lépnünk. Az indítványnak 4. pontja, a különböző fegyveres szervezetek tisztikarának és legénysé­gének rendfokozataival egyenlő elbánásra vonat­kozik, amire nézve jeleztem, — hiszen ezt már volt alkalmam közölni — hogy itt az állam­rendőrségi tisztikarról van szó, amelynek ekvi­parálására vonatkozó intézkedést a lehető leg­rövidebb időn belül meg fogjuk tenni. Csupán jelezni óhajtom, hogy az a különbözet, amely jelenleg fennáll, annak idején az illetők kíván­ságából folyólag keletkezett; a viszonyoknak másként való alakulása hozza magával, hogy ebben a tekintetben most az ekviparálás a kívánalom, amelyet, amint jeleztem, teljesíteni óhajtunk. Említés tétetik itt egy uj számviteli tör­vényjavaslatról és uj állampénztári utasításról is, amelynek megalkotása sürgettetik. Erre vonatkozólag csak egész röviden óhajtom je­lezni, hogy egy ilyen számviteli törvény, illetve a jelenlegi törvénynek megfelelő módosítása, előkészítés alatt áll; azt mindenesetre még ennek az évnek folyamán előterjeszteni óhajtom, nemcsak a tisztviselői kérdéseknek, az utalvá­nyozási kérdéseknek egyszerűsítése érdekében, hanem általában azért, mert különösen az üze­mek vezetésénél az egész pénzkezelés tekinteté­ben meggyőződésem szerint reformokra van szükség. Ugyancsak készítünk uj állampénztári utasítást is, amellyel szintén már régibb idő óta foglalkozom, és azt hiszem, hogy rövidesen ez is napvilágot fog láthatni. Ami a hadi érdemek dolgát illeti, méltóz­tassanak megengedni, hogy noha Szilágyi t. képviselő ur tagnap már jelezte az én állás­pontomat is ebben a kérdésben, a magam részé­ről is egy pár szót szóljak erről a kérdésről. (Halljulc! Halljuh!) A helyzet t. i. ebben a tekintetben az, hogy itt a törvényhozás által végleg elintézett kérdésről van szó. Annak idején megvitattuk ezt a kérdést és amint helyesen mondotta a képviselő ur, kompromisz­szium alakjában létrejött egy megállapodás, amely lefektettetett a törvényben, és amelynek értelmében járunk el de facto. Tényleg ezeknek a hadviselt tisztviselőknek illetményei az illet­mények emelése alkalmával, tehát a rendkívüli segélyeknél is, figyelembe vétetnek, a helyzet csupán az, ami t. i. általa kifogás tárgyává té­tetett, hogy ez a helyzet, ez a megkülönböztetés bizonyos idő múlva meg fog szűnni. Már most a magam részéről, ha ennek a kérdésnek a jövő szempontjából való elbírálásáról van szó, és illetve arról, hogy a jövőben kell-e még valamit tenni ezen a téren, azt kell mondanom, hogy én nagyon nehezen tudom magamnak el­képzelni azt és nagyon nehezen tudom magam­nak megmagyarázni azt, hogy ugyanabban az irodai szobában ülő, ugyanazt a munkát végző két alkalmazott közül az egyik azért legyen eggyel magasabb fizetési osztályban, illetve — ami azzal egyet jelent — azért kapjon eggyel magasabb fizetési osztálynak megfelelő illet­ményt, egyébként teljesen azonos előfeltételek és kondiciók mellett, mert annak idején a háborúban volt, vagy talán nem is volt a háborúban, hanem általában részt vett a moz­gósított hadseregnek életében. Hiszen — amint méltóztatnak tudni — ezek a bizonyos többletek, amelyek most enge­délyeztetnek, nem csupán kizárólag frontszolgá­latosokra vonatkozik. Én tehát azt hiszem, hogy ilyen megkülönböztetést tenni és egy fizetési osztállyal előléptetni egyiket a másik fölé ugyan­abban a bureauban és ezt a helyzetet állandó­sítani, nem volna megfelelő eljárás. (Ugy van! jobb felöl. Zaj a baloldalon. Halljulc ! Halljulc !) Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azért, mert valaki a háborúban az ország megvédé­sében részt vett, ne rószesittessék bizonyos el­ismerésben olyan módon és olyan utón, amely épen ezt a speciális érdemet kívánja megjutal­mazni, illetve azzal bizonyos logikai össze­függésben van. Hiszen ilyen intézkedés már van a nyugdíjazásnál is abban a tekintetben, hogy ezeknek testi épsége, egész konstrukciója, kétség­telenül jobban igénybevétetett, mint más alkal­mazottaké, tehát indokolt, hogy a nyugdíj meg­állapítása alkalmával bizonyos kedvezményben részesüljenek. (Helyeslés jobbfelöl,) A magam részéről esetleg még tovább is mennék ebben a tekintetben, ha egy általános rendezésről van szó, t. i. valami különös megjelölésről van szó, ezeknek az embereknek, akik a haza érdekében ilyen kiváló szolgálatokat fejtettek ki annak idején, de azt olyannak képzelem, és csak olyan­nak óhajtanám látni, amely speciálisan ilyen el­ismerést tártaim az 5 és amely nem okoz a hi va*

Next

/
Thumbnails
Contents