Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.

Ülésnapok - 1922-135

152 A nemzetgyűlés 135. ülése 1923. évi június hó 8-án, pénteken. A fizetések egyszerűsítésének kérdésével már foglalkoztam és bátor voltam jelezni, hogy erre vonatkozóan egy intézkedést óhajtok bevenni az indemnitásba és ezzel egyúttal biztosítani óhajtom azt, hogy a járandóságok kiutalványozása lehetőleg mindig és mindenkinél pontosan, határidőre megtörténjék. Ami az automatikusságot és egyáltalában az indexrendszert illeti, erre vonatkozóan már múltkoriban volt alkalmam nyilatkozni és elmondani azt, hogy én egy ilyen megoldást egyáltalában nem tartanék megfelelőnek, nemcsak az állampénzügyek szempontjából és általában egész gazdasági életünk berendezkedése szempontjából, hanem tárgyi okokból, az elérendő cél biztosítása érdekében sem, mert hiszen nem tudok elképzelni olyan sémát, valamely olyan fix támpontot, amely állandóan egészen igazságos megoldást biztosithatna ezekben a kérdésekben, úgyhogy azt hiszem, hogy ezt a rendszert, amelyet eddig sikerült elkerülnünk, a jövőben is mellőznünk kell, és azt hiszem, hogy azzal az intézkedéssel, amelyet viszont bejelentettem és amelyet a kormány tenni óhajt, megoldjuk a kérdéseket megfelelő formában, anélkül hogy a magunk részére a lejtőre kellene lépnünk. Az indítványnak 4. pontja, a különböző fegyveres szervezetek tisztikarának és legénységének rendfokozataival egyenlő elbánásra vonatkozik, amire nézve jeleztem, — hiszen ezt már volt alkalmam közölni — hogy itt az államrendőrségi tisztikarról van szó, amelynek ekviparálására vonatkozó intézkedést a lehető legrövidebb időn belül meg fogjuk tenni. Csupán jelezni óhajtom, hogy az a különbözet, amely jelenleg fennáll, annak idején az illetők kívánságából folyólag keletkezett; a viszonyoknak másként való alakulása hozza magával, hogy ebben a tekintetben most az ekviparálás a kívánalom, amelyet, amint jeleztem, teljesíteni óhajtunk. Említés tétetik itt egy uj számviteli törvényjavaslatról és uj állampénztári utasításról is, amelynek megalkotása sürgettetik. Erre vonatkozólag csak egész röviden óhajtom jelezni, hogy egy ilyen számviteli törvény, illetve a jelenlegi törvénynek megfelelő módosítása, előkészítés alatt áll; azt mindenesetre még ennek az évnek folyamán előterjeszteni óhajtom, nemcsak a tisztviselői kérdéseknek, az utalványozási kérdéseknek egyszerűsítése érdekében, hanem általában azért, mert különösen az üzemek vezetésénél az egész pénzkezelés tekintetében meggyőződésem szerint reformokra van szükség. Ugyancsak készítünk uj állampénztári utasítást is, amellyel szintén már régibb idő óta foglalkozom, és azt hiszem, hogy rövidesen ez is napvilágot fog láthatni. Ami a hadi érdemek dolgát illeti, méltóztassanak megengedni, hogy noha Szilágyi t. képviselő ur tagnap már jelezte az én álláspontomat is ebben a kérdésben, a magam részéről is egy pár szót szóljak erről a kérdésről. (Halljulc! Halljuh!) A helyzet t. i. ebben a tekintetben az, hogy itt a törvényhozás által végleg elintézett kérdésről van szó. Annak idején megvitattuk ezt a kérdést és amint helyesen mondotta a képviselő ur, kompromiszszium alakjában létrejött egy megállapodás, amely lefektettetett a törvényben, és amelynek értelmében járunk el de facto. Tényleg ezeknek a hadviselt tisztviselőknek illetményei az illetmények emelése alkalmával, tehát a rendkívüli segélyeknél is, figyelembe vétetnek, a helyzet csupán az, ami t. i. általa kifogás tárgyává tétetett, hogy ez a helyzet, ez a megkülönböztetés bizonyos idő múlva meg fog szűnni. Már most a magam részéről, ha ennek a kérdésnek a jövő szempontjából való elbírálásáról van szó, és illetve arról, hogy a jövőben kell-e még valamit tenni ezen a téren, azt kell mondanom, hogy én nagyon nehezen tudom magamnak elképzelni azt és nagyon nehezen tudom magamnak megmagyarázni azt, hogy ugyanabban az irodai szobában ülő, ugyanazt a munkát végző két alkalmazott közül az egyik azért legyen eggyel magasabb fizetési osztályban, illetve — ami azzal egyet jelent — azért kapjon eggyel magasabb fizetési osztálynak megfelelő illetményt, egyébként teljesen azonos előfeltételek és kondiciók mellett, mert annak idején a háborúban volt, vagy talán nem is volt a háborúban, hanem általában részt vett a mozgósított hadseregnek életében. Hiszen — amint méltóztatnak tudni — ezek a bizonyos többletek, amelyek most engedélyeztetnek, nem csupán kizárólag frontszolgálatosokra vonatkozik. Én tehát azt hiszem, hogy ilyen megkülönböztetést tenni és egy fizetési osztállyal előléptetni egyiket a másik fölé ugyanabban a bureauban és ezt a helyzetet állandósítani, nem volna megfelelő eljárás. (Ugy van! jobb felöl. Zaj a baloldalon. Halljulc ! Halljulc !) Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azért, mert valaki a háborúban az ország megvédésében részt vett, ne rószesittessék bizonyos elismerésben olyan módon és olyan utón, amely épen ezt a speciális érdemet kívánja megjutalmazni, illetve azzal bizonyos logikai összefüggésben van. Hiszen ilyen intézkedés már van a nyugdíjazásnál is abban a tekintetben, hogy ezeknek testi épsége, egész konstrukciója, kétségtelenül jobban igénybevétetett, mint más alkalmazottaké, tehát indokolt, hogy a nyugdíj megállapítása alkalmával bizonyos kedvezményben részesüljenek. (Helyeslés jobbfelöl,) A magam részéről esetleg még tovább is mennék ebben a tekintetben, ha egy általános rendezésről van szó, t. i. valami különös megjelölésről van szó, ezeknek az embereknek, akik a haza érdekében ilyen kiváló szolgálatokat fejtettek ki annak idején, de azt olyannak képzelem, és csak olyannak óhajtanám látni, amely speciálisan ilyen elismerést tártaim az

5 és amely nem okoz a hi va*