Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.
Ülésnapok - 1922-134
140 Á nemzetgyűlés 134. ülése 1923. évi június hó 7-én, csütörtökön. a családra. Ehhez megint csak egyszerű intézkedés, egy kis jóakarat, józan belátás kell, és nyomban száz meg száz, ezer meg ezer családban meg van akadályozva a rombolás. Aki el akar menni, azt méltóztassék elengedni. (Helyeslés.) Ne méltóztassanak senkit visszatartani és aki el akar helyezkedni másutt, segitsen neki a kormány. Ezzel szemben ma az történik, amire konkrét példa van a birtokomban, hogy még az útlevél kiadását is megtagadják attól, aki mintegy megkönnyíteni akarván az államot a maga terhétől, például Amerikában akar elhelyezkedni. Nem akarom most felsorolni, hiszen remélhetőleg lesz még alkalmam erre, kiket akarnak elsősorban elbocsátani. A kezemben vannak a különböző szervezeteknek pontozatai. Remélem, lesz még alkalmunk ehhez hozzászólni. Sajnos azonban azt kell mondanom, hogy nem osztozom egyetlenegy érdekképviseletnek sem abban a kikötésében, hogy a nemzeti szempontból való megbízhatóságot tartják az elbocsátás kérdésénél mérlegelendőnek. Ezt nem tehetem magamévá abból az egyszerű okból, mert ugyanez a kormány elkövette már azt a botlást, hogy az elmúlt választások alatt közönséges kortesérdekből, választási taktikából engem is, másokat is olyanoknak bélyegzett, akik nemzeti szempontból nem egészen megbízhatóak. Ha akadt oly lelkiismeretlen minister, aki aláirt olyan rendeletet, amely csekélységemnek nemzeti megbízhatóságát kétségbevonta, akkor nem tudok megszavazni a kormánynak olyan rendelkezést, mely a tisztviselők elbocsátásánál a nemzeti szempontból való veszélyesség vagy veszélytelenség kérdését teszi mérlegelés tárgyává. Mindenesetre azt kell mondanom, hogy az összes tisztviselők ugy érzik, hogy fejük felett függ a Damokles kardja. Azt kell mondanom, hogy kevés kivétellel nem dolgoznak annyit, amennyit kell, vagy azt mondhatnám, némely hivatalban nem dolgozik senki. Azt kell mondanom, hogy gerinctelen és akaratnélküli mindenki, mert mindenki attól fél, hogy ő lesz az, akit elbocsátanak. Mindenki fél, már pedig az állami alkalmaztatásnak legnagyobb előnye eddig a biztonság volt. Aki bekerült oda, az biztosnak érezte magát pályáján, az előhaladásában. A biztonságnak ez az érzete most az összes közalkalmazottakból hiányzik. Kell hogy ebből a bizonytalanságból mielőbb kiemeljük őket, és ezt a kérdést ugy oldjuk meg, hogy az ne legyen az elégedetlenségnek okozója és további izgatásoknak melegágya. Különösen félnek azok a kategóriák, amelyek szervezetlenek, mert azt látják, hogy akiknek sikerült megszervezkedni, azok már jobban is tudnak magukról gondoskodni. Vannak kategóriák, amelyeknek tagj ai teljesen szétszórtan vannak alkalmazva az ország különböző részein, ilyenek például az erdészeti alkalmazottak. Ezek valósággal rettegnek, mert nincs szervezetük, amely megvédje őket az esetleges igazságtalanságok ellen. Az elmúlt hetekben, amikor ebbe a kérdésbe belenyúltam, az a nézetem alakult ki, hogy a létszámapasztásnál elsősorban a nyomor iránt érzéketlen, önző és rosszindulatú tisztviselőket méltóztassék elbocsátani, mert ezek ártanak a legtöbbet. Méltóztassék csak, t. pénzügyminister ur, körülnézni a saját ministeri urnában, vájjon nincs-e a közelében olyan valaki, mert ezek ártanak a legtöbbet, ezek mérgesitik el a helyzetet leginkább : ezek tényleg forradalmositanak. Ezek után, t. Nemzetgyűlés, rátérek arra a bánásmódra, — és ez már a tisztviselőknek szól — arra a megbocsáthatatlan bűnre, amelyet itt a nemzetgyűlés szine előtt meg kell bélyegeznem, hogy a még hivatalban lévő tényleges tisztviselők hogyan járnak el nyugdíjas bajtársaikkal szemben. (Halljuk/ Halljuk/) Szégyenpír futja el arcomat, miként feledkeznek meg a tényleges közalkalmazottak arról, hogy mi vei tart óznak a kollegialitásból kifolyóan. Szégyenpír futja el az arcomat, hogy nem gondolnak arra, hogy egyszer ők is arra a sorsra jutnak, amelyben a nyugdíjas bajtársaik vannak, s nem törődve ezzel, nyugodtan ülve benn az irodáikban, ugy kezelik a volt bajtársaiknak, immár nyugdíjas kollégáiknak sorsát, hogy az megbotránkoztató. Százával hevernek az akták, amelyekben nyugdíjasok kérnek és könyörögnek, és razziát kellene tartani, t. pénzügyminister ur, a hivatalokban, mert a tisztviselők a saját kollégáik anyagi érdekeit célzó kérvényeket csak ugy kezelik, mintha azok halasztható, nem fontos akták volnának. (Egy hang a szélsőbaloldalon : A felekét is igy kezelik!) Innen ered, hogy mindjobban elmérgesedik a helyzet és mind elkeseredettebb hangok hallatszanak. Mindebből erednek azok a kitörések, amelyekre beszédem folyamán még röviden kitérek. Most néhány szóban megemlékezem a nyjgdíjról. A nyugdíj tekintetében a t. kormány teljesen törvénytelen álláspontot foglal el. A t. kormány eltért a törvényes állásponttól, megszegte a t. kormány a törvényt. A törvény tételes intézkedéseinél fogva a teljes szolgálati idővel biró nyugdíjasoknak a teljes járandóság jár, tehát minden, ami a tényleg hivatalban lévőknek jut, (Ugy van! half elől.) ugyanaz jár a velük egyenlőjogu, teljes szolgálati idővel biró nyugdíjasoknak is. (Helyeslés.) A t. kormány ezt jogtalanul tagadja meg, jogtalanul tagadja meg a polgári alkalmazottaknál épen ugy, mint ahogyan megtagadja a katonai nyugdíjasoknál. És miért tagadja meg, mit nyer rajta? Százszázalékos nyugdíj helyeit nem ad csak kilencven százalékot. Hát kérdezem a t. honvédelmi minister urat, mit ér vele ; honvédelmi szempontból mit ér azzal a 10 százalékkal? Megér-e az annyit, mint amennyi rombolást véghez visz az a tudat, hogy a t. kormány a saját alárendeltjeivel, a saját nyugdíjasaival szemben, nyugdíjasai miatt azok kárára megszegi a törvényt? ! Követeljük a törvényes álláspont elfoglalását. Követeljük a teljes szolgáI lati időre a teljes nyugdijat, a kevesebb szolgálati
