Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.

Ülésnapok - 1922-134

138 À nemzetgyűlés 134. ülése 1923. a hadirokkantakat és hadiözvegyeket ,B-listára helyezték és a B-listán elbocsátották. Általában panaszuk van a B-listásoknak, hogy őket ez az elnevezés: »B-lista« megbélyegzi. Ez az elnevezés lehetetlenné teszi nekik az elhelyezkedést és a kormány nem sietett egyébbel segítségükre, mint azzal, hogy 1922 augusztus 29-én kiadott egy rendeletet, melyben elrendelte, hogy soronkivül kell a B-listások ügyeit elintézni. Ezt a B-listások nem élvezik, nem látják, nem tapasztalják. Mi mindenesetre azt kérjük, hogy állítson fel a kormány minél előbb egy munkaközvetítő, keresetközvetitő vagy pályaközvetitő hivatalt, nevezze amint akarja, egy olyan hivatalt, amely az elbocsátott tisztviselők elhelyezésével foglalkozik. Ez nemcsak a mi követelésünk, hanem az összes érdekképviseletek is előterjesztettek hasonló kívánságot. Kívánjuk és követeljük, hogy a földbirtokreform-novellánál igenis gondoskodjék a kormány az elbocsátott alkalmazottakról. Itt megint rámutatok arra, hogy mai beszédemben nemcsak tisztviselőkről beszélek; ezek csak egynegyedrészét képezik az egésznek, melynek háromnegyedrésze nem tisztviselő. Ezek számára nemcsak hogy követelem, hogy a földbirtokreformnovellánál intézkedés történjék az érdekükben, hanem annak idején az első nemzetgyűlésen indítványt is tettem ez irányban. Sajnálom, hogy akkor mindazon t. képviselőtársaim, akik most a Szózat hasábjain ezt a dolgot annyira kiélezik, engem egyszerűen leszavaztak; akkor nem tartották szükségesnek, hogy az elbocsátott közalkalmazottak a földreform keretében kárpótoltassanak, akkor egy leszavazással elintézték a dolgot, most azonban, csodák csodája, azt kell hogy higgyem, hogy politikai, taktikai sakkhúzás folytán egyszerre az én álláspontomra helyezkedtek. Nem törődöm vele, hogy milyen szempontból, a fődolog, hogy meglegyen. Most végrevalahára arra az álláspontomra helyezkedtek, hogy az elbocsátott állami alkalmazottakat igenis a földbirtokreform kérdésénél kárpótolni lehet és kell. Felháborítja az elbocsátottakat az, hogy folyton és folyvást uj kinevezésekről olvasnak. A t. kormány nem is sejti, hogy egy-egy ilyen uj kinevezés milyen felháborodást kelt azok sorában, akiket azon ürügy alatt távolítottak el, hogy a trianoni béke folytán előállott kényszerhelyzet és a létszámapasztás szüksége teszi ezt elkerülhetetlenné; ugyanakkor azonban uj emberek jelennek meg a tisztviselői karban, uj állásokat kreálnak. Létszámapasztás és uj felvételek, uj kinevezések: ez ellenmondás és a t. kormánynak és a t. többségi pártnak oda kell hatnia, hogy ezek az uj kinevezések a minimumra redukáltassanak, bizonyos hivataloknál teljesen beszüntettessenek, bizonyos tanfolyamok teljesen beállittassanak és azok az állások, amelyek időközben akár halálozás, akár valamely más ok évi június hó 7-én, csütörtökön. következtében megüresedtek, kizárólag B-listásokkal töltessenek be. Itt emlékezem meg arról a világraszóló botrányról — más kifejezést nem is tudok használni —, amelyet a t. kormány elkövetett az átmeneti viszonyban lévő katonatisztekkel. Eléggé fájt mindannyiunknak, akiknek a múlt nemzetgyűlésen részt kellett vennünk egy tárgyaláson, melyen a trianoni béke következtében a katonatisztek ezreit kellett a hadsereg kötelékéből eltávolitanunk és pályájukról el kellett kergetnünk azokat, akik a világháború 52 hónapjában hősiesen megtették kötelességüket. A minimum volt az, amit megszavaztunk nekik, hogy nőtlenek két esztendeig, nősek három esztendeig átmeneti viszonyban maradjanak és teljes, vagyis olyan fizetést húzzanak, amilyent a ténylegesek kapnak. Ámde megint azt látjuk, hogy a kormány mitsem törődve azzal, hogy van itt egy ellenőrző faktor, a nemzetgyűlés, egyszerűen átlépi a törvény által felállított határokat; egyszerűen nem tartja be a törvény intézkedéseit és nem fizeti ki ezeknek a katonatiszteknek összes járandóságait, hanem belekapaszkodva szavakba, belekapaszkodva abba, hogy akkor úgynevezett rendkívüli segély még nem volt, és máskép voltak elkeresztelve ezek a bizonyos pótdíjak, mint most, nem fizeti ki ezeknek a katonatiszteknek az őket megillető járandóságukat. Micsoda szégyen, hogy ezek az átmeneti viszonyban lévő katonatisztek ügyvédet kellett hogy fogadjanak; micsoda szégyen, hogy 2400 aláírást gyűjtöttek össze, micsoda szégyen, hogy beperelték a kincstárt és perlik joggal, meg is fogják nyerni a perüket, amelyben követelik tényleges járandóságukat. Mikor mindezt megállapítjuk, aggódva gondolunk arra, hogy a kormány a közel jövőben alkalmazottainak egyötödét újból szélnek ereszteni kényszerül, aggódva gondolunk arra, hogy ismét egy szelekció lesz, ismét elbocsátanak egyeseket és földönfutókká tesznek olyanokat, akik ma még alkalmazásban vannak. Mi nem helyezkedünk arra a könnyű álláspontra, hogy tagadásba vesszük ennek szükségességét. Mi magunk is osztozunk a kormány álláspontjában. Igenis, a létszámapasztás szükséges rossz. Mi azonban a létszámapasztásnak nem abból a szempontból tulajdonítunk jelentőséget, amely szempontból a kormány, hanem egészen más szempontból. A kormány a létszámapasztást mindig a takarékosság elméletével indokolja; a kormány állítólag azért csinálja a létszámapasztást, hogy megszabaduljon bizonyos kiadásoktól, helyreállítsa az államháztartás egyensúlyát, viszont annál jobban fizethesse a megmaradt alkalmazottakat. Ez szépen hangzik, ez szólhat kifelé, ezt lehet elmondani egy népgyűlésen, lehet, hogy van, aki el is hiszi, de aki egy kissé a dolog