Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.

Ülésnapok - 1922-134

134' A nemzetgyűlés 134. ütése 1923. évi juntas hó 7-én, csütörtökön. biráknak és ügyészeknek azt a jogos és tovább már nem halasztható követelését, hogy az ügyészi és vizsgálóbírói pótdíjakat, amelyek —hihetetlen Î •— még mai nap is évi 2000 koronában vannak megállapítva, méltóztassanak minél elóbb sürgősen felemelni, hogy a birák és ügyészek lássák, hogy a több és a nagyobb felelősséggel járó munkát érdemes elvégezni, mert azzal, magasabb járandóság is jár. Külön említem meg, hogy a járásbíróság! végrehajtók kérték az 1871 : LI. tcikkben megállapított eljárási díjaiknak, irásdíjaiknak felemelését. Külön órákig tudnék beszélni az úgynevezett különórákról. A különórák intézményéről hosszasan lehetne beszélni, de nem akarom at. Nemzetgyűlés figyelmét oly hosszúidéi g igénybe venni. (Halljuk ! Halljuk !) Már az anyag terjedelme miatt is csak rövid néhány kijelentésre szorítkozom. Tudomásunk van arról, hogy a különórákkal nagy visszaélések vannak ; tudomásunk van arról, hogy nagy visszaélések lehetnek velük, de mégis azon az állásponton vagyunk, hogy gyökeres reformok életbeléptetéséig azokat megszüntetni ne méltóztassék. Ameddig ezek a különórák fennállanak, ebben a tekintetben is áz a követelésünk, hogy ugyanazon fizetési osztályon belül csak egyféle különóra legyen lehetséges, A t. pénzügyminister ur ugyanis itt megint beleesik abba a hibába, hogy kutatja, ki végzett négy gimnáziumot és kivégzett nyolc gimnáziumot azok közül, akik egyenlő fizetési osztályban vannak. Követeljük, hogy azoknak, akik egy és ugyanazon fizetési osztályban vannak, egy és ugyanazon különóradíjuk is legyen. A t. pénzügyminister ur valószínűleg saját i ni ci at i váj ára is, de mindenesetre a mi előterjesztésünkre is a múlt napokban újra szabályozta a különórák díjazását. Megint abban a kényszerű, ellenzékinek kényelmes, rám nézve azonban nem kellemes helyzetben vagyok, — pedig szerettem volna, ha mai felszólalásomban egy-két dologban már teljesen lojálisán elismerhettem volna a gyors segítség beköszöntését, — hogy azt kell mondanom, hogy a most kiadott rendelet sem jó, az is igazságtalan és aránytalan. Megint nincs arányban azzal, hogy ha valaki túlfeszített munkával az előirt órákon túl is dolgozik. Rátérek ezek után a t. kormánynak szintén az elmúlt napokban kiadott rendeletére, amelyben a közalkalmazottak betegellátását szabályozta. Sajnos, megint csak az állami alkalmazottakét. Megint nincsenek benne a vármegyeiek, a városiak, megint nincsenek benne a nem államiak. Ez tehát megint félmunka ; megint csak egy kategória. Talán az a kategória, amely a leghangosabb ; talán az a kategória, amelynek a legjobb összeköttetései vannak ; talán az a kategória, amely kidolgozta a maga memorandumát. A többi kimarad. T. Nemzetgyűlés ! Ha a kormány komolyan segíteni akar, ha at. kormány érzi, hogy olyan időket élünk, amikor már nagyon elmérgesedett ez a kérdés ; ha at. kormány érzi, hogy itt napok alatt segiteni kell, nem értem, miért jön félintézkedésekkel, miért nem vág a kormány merészen bele. Hiszen mi segítségére leszünk ; később arra is kitérek, milyen segítségeket ajánlunk fel. Miért nem vág itt erélyesen bele a kormány, miért nem mer nagyobb lépést tenni, miért csak ilyen gyenge, erőtlen lépésekkel akar segiteni a bajokon. Nagy hibának tartom —• és a t. népjóléti minister ur nem fogja ezt tőlem rossz néven venni — hogy az egész betegellátást ugy szabályozta, hogy az ő saját ministeriumába koncentrálta tulaj donképen az összes ügyeket. Ez lehet helyes, okos kormányzati intézkedés bizonyos szempontból, de a végrehajtásnál — megjósolhatom a t. ministeT urnák — az érdekéltek súlyos hátrányára fog szolgálni. Nagy hibának tartom, hogy ott is, ahol segit a t. népjóléti minister ur, utólag segit, alig, vagy csak csekély mértékben adja meg a lehetőségét, hogy előre a kezére járjon annak a szerencsétlen alkalmazottnak, aki a mai nehéz megélhetési viszonyok között még egy nagy csapással, a betegséggel is küzd. A betegsegélyezési járulékra vonatkozólag nem vagyunk egészen tisztában. Kétféle intézkedést látunk, nem tudjuk, hogy melyik felel meg a valóságnak. Az egyik intézkedés szerint mar május 1-étől levonavja a t. kormány a betegsegélyezési járulékot, a másik szerint pedig csak később, júliusban. A sajtóban két közlemény látott napvilágot. Szeretnénk tisztában lenni azzal, mely naptól nyújtja a koimány a kedvezményt és amelyiktől nyújtja, attól tartjuk jogosnak azt, hogy levonatja a betegsegélyezési járulékot. Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Akkor másfél évre visszamenőleg kellene levonni, mert már másfél év óta nyújtjuk ! Szilágyi Lajos : A betegáegélyezési járuléknál helytelennek taitjuk, — nem tudjuk, de szeretnénk tudni, — hogy a t. népjóléti minister ur, aki lakásügyek legfőbb hatósága . . . Kiss Menyhért : Elég baj van vele ! (Derültség.) Szilágyi Lajos : ... a lakáspénz-összegek után is számittatja-e az 1% betegsegélyezési járulék levonását. Ha jók az értesüléseim és ugy van, hogy igen, akkor kérnem kell, hogy a lakáspénzt méltóztassék kivenni ez alól és csak a törzsfizetés, rend-, kivüli segély és egyéb"^járandóságok után méltóz tassékaz 1 % betegsegélyezési járulékot levonatni. Semmiféle levonást nem tartok igazságosnak, amely a lakáspénz után jár. A temetkezési segélynél pedig kifogásoljuk azt, hogy nem a tényleges kiadásokat méltóztatnak fedezni. Nem tudunk más álláspontra helyezkedni, mint arra, hogy amennyibe kerül a temetkezés, azt méltóztassék megtéríteni. Teljesen lehetetten a mai állapot. Pl. tudom, hogy ha nyugdíjas katonatisztátsaim között egy meghal, akkor gyűjtünk annak a temetésére. Ez teljesen lehetetlen állapot. Itt lényeges, mélyreható változtatást kell ' csinálni, és annyit kell fizetni, amennyi a tényleges