Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.

Ülésnapok - 1922-134

À nemzetgyűlés 134. ülése 1923, évi június hó 7-én, csütörtökön, 13$ gezte benne azt az akaratát, hogy a hadviselteket | előnyösen akarja megkülönböztetni azoktól, akik itthoni beosztásban voltak. Ez a törvény annyiban rossz, hogy csak bizonyos esztendőkre szóló érvényességgel bir, mert kimondja, hogy csak annyi évig van érvényben, ahány évig az illető a fronton volt, ami összegszerűen csak annyi pótdíjat jelent, amennyi a különbség az illető fizetési osztálya és a legközelebbi magasabb fizetési osztály között. Először is ott kezdem, hogy ézt a törvényt állandósítani kell. Mi a frontharcos egész élete } tartamára azt követeljük, hogy mindig eggyel ; magasabb fizetési osztály összes járandóságait élvezze. Ez az első különbség köztünk és a kormány között. Propper Sándor : A rokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák ! A rokkantak száz koronát kapnak havonta. Pikler Emil : A villamoson 160 koronát fizetnek, hogy 100 koronát felvehessenek. Szilágyi Lajos: Ez a törvény annak idején nagyon szűkre határolta azokat a kategóriákat, amelyeket a törvény kedvezményeiben részesíteni kivánt. Nem vette be a nem állami alkalmazottakat, nem vette be ezenfelül az összes állami kezelő-, segédtiszti, altiszti, szolgai személyzetet és az egyéb állandó alkalmazottakat, az állam állandó munkásait. Nem tudom, vájjon az ujabban szerzett tapasztalatok alapján nincsen-e at. kormány is azon az állásponton, hogy a törvényhozás annak idején rosszul intézkedett. Nem lett volna szabad csupán az állami tisztviselők számára rendszeresíteni ezt a kedvezményt, hanem végig kell vezetnünk lefelé az állam állandó munkásaiig és az egész vonalon minden frontharcosnak eggyel magasabb fizetési osztály járandóságait kell állandóan nyújtani, hogy egész életén át érezze a megkülönböztetést azért, hogy több, mint 12 hónapon át hősiesen harcolt a fronton. Ugyanez a követelményünk a községi, hitfelekezeti, társulati és egyesületi felső- és középiskolai tanárok, az ugyanolyan polgári és elemi iskolai tanítók, a városi és községi alkalmazottak, a gyakornokok és joggyakornokok érdekében is. Kérjük, méltóztassék minél előbb olyan módosító törvényjavaslattal idejönni, mely ezekre a kategóriákra is kiterjeszti a megkülönböztetést. Kérjük annak kimondását is, hogy nemcsak az 1918 november 1. előtt kinevezett ilyen alkalmazottakra vonatkozik ez a megkülönböztetés, hanem — menjünk tovább — azokra is terjesszük ki, akiket 1918 november 1. után neveztek ki. Terjesszük ki pedig azért, mert hiszen még körülbelül négy évig kaptuk az ujabb és ujabb növedéket, mert ujabb korosztályok nőttek fel, jutottaktisztviselői alkalmazásba és kinevezéshez, úgyhogy 1918 november 1. után is joggal számit hatunk még 52 hónapot, te hát ugyanannyit, mint amennyi ideig a háború tartott : még mindig jöttek állami alkalmazásba olyanok, akiket a háború visszatartott pályájukon és így csak később neveztettek M. A törvény mostam szűkkéblüsége mellett épen a fiatalabb generáció, tehát azok, akik a legnagyobb részt vették ki a front harcokból, elesnek ennek az 1922. évi VI. tc.-nek áldásos hatásaitól. De most jön azután a külön operálás, amikor a t. pénzügyi kormány ezt a hadi átmeneti személyi pótlékot az ő különleges szokása szerint számítja ki. A törvény teljesen világos értelme szerint a mi törvényhozási intézkedésünk az volt, hogy kiki eggyel magasabb fizetési osztály összes járandóságait kapja. At. pénzügyi kormány azonban ennél a kérdésnél nem számítja be a rendki vüli segélyt az összegezésbe. Tehát mit csinál % Nézi a törzsfizetést és nem nézi a rendkívüli segélyt. Ez azt eredményezi, hogy a fizetés zömét, javát nem nézi, annak magasabb fokozatát nem adja, következésképen nem teljesiti a törvény intézkedéseit, nem hajtja végre az 1922 : VI. te.-et. Nem akarok most kitérni arra, amit különben annak idején az 1922 : VI. te. tárgyalásánál szóvá tettem, hogy mi általában nem tartjuk igazságosnak a frontszolgálatnak ezt a bizonyos 12 havi mértékét. Akkor azonban leszavaztak bennünket. Nem tartjuk igazságosnak azért, mert nem az illető katonától függött, hogy mikor jött haza a frontról. Vagy megbetegedett, vagy megsebesült, vagy hadifogságba került s csak a legritkább esetben történt meg az, hogy valakit fel lehetett menteni és a frontról haza lehetett hozni. Mi tehát már annak idején is messzebb mentünk volna és a Károly-csapatkeresztet tartottuk volna az egyedül igazságos mértéknek arra, hogy kik számára utaltassék ki ez a hadi átmeneti személyi pótlék. Sajnos, ezen túl vagyunk. Nem tudom, hogy ha majd az idevonatkozó javaslatot tárgyaljuk, a mostani többség hajlandó lesz-e tovább menni, mi azonban mindenesetre már most bejelentjük, hogy annak idején módosító javaslatot fogunk tenni« hogy ennek a törvénynek áldásos, igazságos, megkülönböztető hatása kiterjesztessék mindazokra, akik Károly csapatkereszttel bírnak. Hangsúlyozom, hogy a Károly csapatkeresztet illetőleg eredetileg nem voltam ezen az állásponton, a régi parlamentben egyizben ellene is szegültem annak, hogy a Károly-csapatkereszthez politikai jogok köttessenek, de akkor a Károly-csa pat kereszt alapszabályai még olyan hitványak, olyan igazságtalanok voltak, hogy véleményem szerint, aki ismerte az alapszabályokat, azokhoz jogokat hozzáfűzni nem akart. Később természetesen felszólalásaink folytán az alapszabályokat megváltoztatták és kiküszöbölték mindazokat a hibákat, amelyek a megbetegedett és megsebesült katonákra vonatkozólag az első alapszabályokban benne voltak. Most már igenis, igazságosnak tartom a Károly-csapatkeresztet és így jogosnak és indokoltnak tartanám azt, hogy amikor a törvényhozás a hadviseltek érdemeit jutalmazni akarja, akkor a Káróly-csapatkereszt bírásához kösse a hadi átmeneti személyi pótlék kifizetését is. A további pótdíjak tekintetében meg kell említenem egy rendkívül szerény kategóriának, a