Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.

Ülésnapok - 1922-134

*A nemzetgyűlés 134. ülése 1923. sánál a zsírnak napi forgalmi árát figyelni és a postások szerint körülbelül egy és fél kilo­gramm zsírnak napi ára volna az, amely a lét­minimumnak legjobb mérőeszköze volna. Vannak, akik más számitág szerint azt mondják, hogy a törzsfizetésnek minden béke­beli koronája után adja az állam 2 kilogram búzának mai árát. Ez annyit jelentene, hogy minden békebeli 1 korona után 514 mai koro­nát adnának, tehát ötszáztizennégyszeresét a békebeli törzsfizetésnek. Ez már egy enyhébb mérték, amelyre nekem is meg kell jegyeznemm, hogy ez igenis, méltányosnak látszik. Ismét más számítás szerint a békefizetésnek 80%-os arany­paritását kérik, ismét más számítás szerint a buzavalutához szeretnék a létminimumot ará­nyosítani. Az aranyparitást természetesen ugy kérik az érdekeltek, hogy nem máról-holnapra, hanem fokról-fokra, bizonyos időközönként tör­ténnék az átmenet, és meg kell adni, hogy azok­ban a memorandumokban, melyekben az arany­paritást kérték az érdekeltek, egyúttal önkén­tesen felajánlották az államhatalomnak a sokkal magasabb adófizetést, csak azt kötötték ki, hogy más kategóriák így, ugyanilyen mértékben súj­tassanak az adóval. Az aranyparitást illetőleg azonban innen, e helyről is intenem kell az összes érdekelteket, hogy ez csak egy szépen hangzó szó, mert ha a táblázatokat, összehasonlításokat áttekintjük, akkor azt látjuk, hogy a legalsóbb alkalmazás­ban lévő fixfizetésüeknél az aranyparitás ma is megvan, sőt vannak olyan kategóriák, ahol az aranyparitáson felül áll a helyzet. így tehát, ha látok zajongó embereket, ha látok népgyűlé­sen elégedetlen embereket, akik az aranypari­tást kívánják, szeretném őket felvilágosítani arról, hogy az aranyparitás rendszeresítése tulajdon­képen csak közép és legmagasabb fizetési osztá­lyokban járna lényeges haszonnal, de az alsóbb alkalmazásokban alig tenne különbséget, a leg­alsóbbakban pedig visszafejlesztést jelentene. Szóváteszem ezt azért, mert teljesen objektive és pártatlanul akarom a kérdést tárgyalni. (Helyeslés jobb felől.). En a bajoknak legnagyobb részét ott látom, hogy az adminisztráció bonyolult, lassú és ezek­nek veszedelméből állt be a mai nyomor ós a nyomor következtében az elkeseredés. Beállott immár az a helyzet, hogy sürgősen egyszerűsí­teni kell az összes idevonatkozó törvényeket és rendelkezéseket. (Helyeslés.) Egységesíteni keli az illetményeket ; legyen csak törzsfizetés, családi pótlék és lakáspénz, de háromféle fizetési tétel a mai megélhetési viszonyoknak megfelelően akként állapíttassák meg, hogy mindazok az igazságtalanságok, mindazok a sérelmek, amelyek immár a kormány előtt teljesen ismeretesek, mert előterjesztettük azokat, kiküszöböltessenek. Másik fontos szempont pedig az, hogy ha á kormány rendeletileg szabályoz itt-ott vala­mely árat; ha a kormány maga ad ki valami évi június hó 7-én, csütörtökön, 125 rendelkezést, amely valaminek árát felemeli, akkor méltóztassék gondoskodni arról, hogy ugyanazon a napon, ugyanazzal a dátummal emelkedjék a fixfizetésüek számára, (Igaz! Ugy van ! half elöl.) hogy meg tudjanak küzdeni azzal az áremelkedéssel, amelyet a kormánynak ren­delete okozott. Ez is megint csak könnyű, ez is kormányzati intézkedés, ez sem jelent egyebet, mint hogy a ministeriumok egymással párhuza­mosan dolgozzanak, mert ha egyebet nem is említek, mint az árvizsgáló bizottságok műkö­dését az árak megállapítására vonatkozólag, hát elégséges, hogy a kormány ezt figyelje és ennek megfelelően adja ki a fizetésekre vonatkozó ren­delkezéseit és a hibáknak nagy része így is ki­küszöböltetik. Másik kívánság, t. Nemzetgyűlés : lehetetlen az a helyzet, ami most van ; lehetetlen, hogy itt mindig a tisztviselőknek kell megmozdulniuk, lehetetlen, hogy egyesületeknek kell gyűlésez­niük, később, amikor nem eredményes a választ­mányi gyűlés, nagy gyűlést kell tartani s amikor ez sem eredményes, népgyüléseket tartanak. (Ugy van! bal felöl. Zaj.) Lehetetlen az a hely­zet, hogy küldöttségek járnak hónapról-hónapra ide-oda, egyszer a kormányhoz, máskor az ellen­zékhez. Mind a kettő lehetetlen helyzet. Valami olyan megoldást kell egyszersmindenkorra terem­teni, hogy a fizetések automatice emeltessenek. E célból javasoltuk a kormánynak azt, amit — örömmel látom — akceptált is, hogy t. i. havonta határozzon arról, hogy a legközelebbi elsején marad-e a fizetés, vagy emelkedik-e? A t. kormány azt mondotta, hogy nem megy bele az index-rendszerbe azoknak az érvek­nek hatása alatt sem, amelyeket tegnap Pikler t. képviselőtársam fejtegetett s amelynek nagy része természetszerűen helytálló. A kormány azonban álláspontra kivan helyezkedni, hogy csak mint egy obszervatórium figyeli az eseményeket az egész hónap folyamán ós azután annak megfelelően intézkedik. Propper Sándor :. Elvben elfogadta ! Beck Lajos: Az elvből nem lehet megélni! Propper Sándor : Ez nem is burkolt, hanem nyílt index-rendszer. (Zaj.) Szilágyi Lajos: De mégsem index-rendszer, mert attól sok tekintetben különbözik, — nem akarok erre hosszasan kitérni. (Halljuk! Hall­juk! bal felöl.) Mindenesetre helyes, ha a meg­élhetési nehézségek állandóan központilag figyel­tetnek és annak alapján a kormány idejében intézkedik, amig nem késő, és nem vár a kor­mány arra, hogy akár sajtó utján, akár gyűlé­seken elhangzott beszédek utján, akár parla­menti felszólalások utján kényszeríttessék a cselekvésre. Legyen a tisztviselőkben mindig az a tudat, hogy a kormány önként, a saját aka* rátából segít rajtuk, nem pedig csak sarkantyu­zásra, szorításra, bármelyik irányból jöjjön is, (Helyeslés balfelöl.)

Next

/
Thumbnails
Contents