Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.
Ülésnapok - 1922-128
532 A nemzetgyűlés 128'. ülése 1923, nem lesz hálátlan amaz fiai iránt, akik életüket, vérüket adják a hazáért. Azok odaadták és azt látjuk, hogy nem a nemzet, hanem a hivatalos kormányzat és a cselekvő vagyon nemcsak hogy hálátlan, hanem egyenesen elfelejti, elhanyagolja, elhagyja őket, azt látjuk, hogy ezzel a kérdéssel abszolúte nem törődik senki. Hogy ez miért van ? Tudom, hogy a politikában és a közgazdaságban nincsen szentimentalizmus. Tudom a legjobban azt is, hogy ahol nincsen erőteljes érdekképviselet, ahol nincsen állandó figyelmeztető, ott az érdekeket elhanyagolják. Az igéret csak Ígéret marad ; tapasztalatból láttuk. Ezt tudták a rokkantak is és megalkották a maguk érdekképviseletét. 1918-ban alakították meg a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák országos szövetségét, amely igen hamar 1680 csoportot, 430 fiókot létesített ós 150.000 tagot gyűjtött össze a maga kebelében. Ez a testület, ez a szövetség nem politizál, nem szól bele a napi politikai kérdésekbe, nem foglalkozott soha semmi mással, csak az érdekeltek képviseletével és azoknak ügyét igyekezett valamennyire előbbre vinni. Es talán épen ez volt az a halálos bűn, amely miatt ezt a rokkantszövetséget halálra Ítélték és erőszakkal beleolvasztották egy másik alakulatba. Ez a szövetség egészen komolyan képviselte a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák érdekeit, és méltóztassanak elhinni, ha ennek az uj rétegnek, ennek a szerencsétlen tömegnek megvolna a maga helyén álló és mindig készen figyelő érdekképviselete, nem történt volna meg az, hogy a 2700. számú rendeletet elfelejtik kibocsátani... Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Hiszen kibocsátották, az Isten áldja meg. Propper Sándor: Akkor nem hajtották végre! Vass József népjóléti és munkaügyi minister ; Dehogy nem! Április 1-én jelent meg 1922-ben! Propper Sándor : A minister ur beszédében olvastam . . . Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Dehogy ! Propper Sándor : ... és az itt levő fizetési okmányok igazolják, hogy az abban kontemplált összegeket még mindig nem kapják meg a rokkantak. Én tehát tényekre hivatkozom és igenis nem történhetett volna meg az, hogy midőn az egész gazdasági élet felfordul, amikor mindennek rohanvást szökött felfelé az ára, midőn az egész magyar gazdasági élet: termelés és fogyasztás átértékelődött, épen csak egy maradt meg a maga merevségében, ez pedig a hadi rokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák illetménye, vagy olyan nagyon csekély mértékben emelkedett, amelyet, azt hiszem, számba venni, komolyan elfogadni nem lehet. Ez ellen a szövetség ellen vizsgálatot indítottak. Tudjuk, hogy 1919-ben a második forradalom bukása után valóságos rendszer lett a denunciálás. Denunciálták ezt a rokkantszövetséget is. A vizsgálat öt hónapig folyt, azonban semmi konkrét adat êm-ápriMs hr5 : 28-an, szombaton. nem merült fel a szövetség ellen. Ezen a nyomon nem lehetett hozzáférni a szövetséghez. Erre 1920 június havában közgyűlésre hívták össze a szövetséget és keresztül akarták vinni azt, hogy a Hadröá-hoz csatlakozzék. A közgyűlés ezt nem mondotta ki, de valamiképen ugy került-fordult a dolog, hogy a szövetség végül is a Hadröá-hoz csatlakozott. Ok tehát a Hadröá tagjai volnának, s ez volna érdekképviselet, amely ezt az ügyet gondozza. De ezt a legjobb akarattal és a legnagyobb tárgyilagossággal sem mondhatjuk olyan érdekképviseletnek, amely komolyan képviseli, a hadiözvegyek, hadiárvák és hadirokkantak ügyét. Nem kell egyebet mondanom, mint azt, hogy a körülbelül 200—220.000 főre tehető rokkant és hadiözvegy közül ennek az egyesületnek csak körülbelül 20.000 tagja van, tehát az érdekelteknek csak 10%-a tartotta szükségesnek, hogy beletartozzék, vagy csak ennyit tartottak érdemesnek arra, hogy bevegyék a Hadröá-ba. Ez tehát nem tekinthető komoly érdekképviseletnek, nem is az, amit talán legyen szabad egy okmánnyal bizonyítanom. Ezt én magam is nagyon furcsának találom és ha nem látnám rajta a Hadröá bélyegzőjót, nem is hinném el, hogy attól származik. Az egyik vidéki városból érkezett egy levél a Rokkantbarát Társasághoz, amely egy egészen kicsiny magán alakulat, amelynek tagjai magánszorgalomból állottak össze, gyüjtőiveken gyűjtenek és garasokat, filléreket osztogatnak a rokkantaknak, szaladgálnak ügyeikben és igyekeznek érdekükben valamit elérni. Ez a tá kap egy levet a Hadröá pestvármegyei osztályának soroksárpéterii fiókjától, s ebben a levélben azt panaszolják a Rokkantbarát Társaságnak, hogy valaki, aki hadirokkant, éhezik, nincs lakása és nincs ruhája, és szó szerint ezt mondja a levél (olvassa) : »Ezek a szegény emberek mindenüket elvesztették, még a hitüket is.« Itt van a levél, amelyet a Hadröá ir, s amelyben kéri ezt a Rokkantbarát Társaságot (olvassa) : »hogy ha csak módjában áll, segítsen ezeken a szegényeken, mert ez a tömeg már mindenét elvesztette, még a hitét is. Mi garantáljuk— mondják — az adományok igazságos szétosztását, de legjobban szeretnők, ha a küldemény kiosztásánál önök is képviseltetnék magukat.« Ha egy ilyen testület, amely állami kedvezményekben részesül s az állam kegyeltje, amely mintegy hivatalként van beiktatva az apparátusba, amely engedélyt kap üzletek folytatására és fentartására, s valószinüieg messzebbmenő kedvezményeket is kap, ha ennek egy csoportja, egy kis magán rokkantbarát alakulathoz ilyen levelet ir a rokkantak érdekében, azt — méltóztassék elhinni — komoly érdekképviseletszáinba venni nem lehet. Itt van azonban a Hadröá hivatalos lapja is. Ha az ember végigolvassa, elcsodálkozik rajta. Telve van dicsérettel a ministerium intézkedéséi
