Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.
Ülésnapok - 1922-128
À nemzetgyűlés 128. ülése 192& távol töltenünk, felmerült az az eszme, hogy ez alatt a Ház ne tartson ülést. Kérem a mélyen i Nemzetgyűlést, hogy méltóztassék ehhez hozzájárulni. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) hiszen még talán alkotmányjogi szempontból is aggályos volna, hogy a kormányelnök távollétében, aki az ország ügyeinek vitelóért politikailag a nemzetgyűlésnek elsősorban felelős, a nemzetgyűlés üléseket tartson és tanácskozásokat folytasson. (Igaz ! Ugy van !) Ennek alapján kérem a mélyen t. Nemzetgyűlést, hogy bejelentésem tudomásul vételével az elnök ur által javasolt napirendet méltóztassék elfogadni. (Általános helyeslés.) Elnök*. Méltóztatnak az elnöki napirendi javaslathoz hozzájárulni? (Igen!) Igen, tehát ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Most áttérünk az interpellációk meghallgatására. Ki az első interpelláló? Hebelt Ede jegyző : Karafiáth Jenő ! Karafiáth Jenő: Tisztelettel kérem, hogy interpellációm ujabb elhalasztásához hozzájárulni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök; Azt hiszem, a nemzetgyűlés hozzájárul, hogy a képviselő urnák interpellációja elmondására a halasztás megadassék. (Igen !) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Ki a következő interpelláló? Hebelt Ede jegyző: Lakó Imre! (Félkiáltásoh : Nincs itt !) Elnök: A képviselő ur nincs itt, interpellációja töröltetik. Ki a következő interpelláló? Hebelt Ede jegyző : Lakó Imre ! (Nincs itt!) Elnök : A képviselő ur nincs itt, interpellációja töröltetik. Ki következik? Hebelt Ede jegyző: Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos : T. Nemzetgyűlés ! Magyarország jobb jövőjének, újraépítésének egyik legfontosabb szervéről, a béke és nyugalom helyreállításának leghathatósabb eszközéről a m. kir. állami rendőrségről óhajtok beszélni. Az állami rendőrségről szólva, az állami rendőrség legfelsőbb hatóságához, a belügyminister úrhoz fordulok. A nemzetgyűléstől a pártpolitikai szempontok teljes félretételét, figyelmet és jóindulatot kérek, a belügyminister úrtól pedig nem sablonos választ, hanem cselekedeteket kérek és várok. Evek óta behatóan foglalkozom az állami rendőrség ügyeivel. Az elmúlt nemzetgyűlésen ismételten hosszasabban felszólaltam ebben a kérdésben és igy a személyzetnek erkölcsi és anyagi helyzetével teljesen és tökéletesen tisztában vagyok. Mint az elmúlt nemzetgyűlésen, ugy most is semmi más szándékom nincs, mint a bajok megelőzésének szándéka. Az állami rendőrség az én megitélésem szerint szervi betegségben, személyzete pedig nyomorban és nélkülözésben szenved. A szervi betegségeket most nem taglalom. Nem taglalom ezeket egyrészt azért, mert a közel múltban szervezte át a kormány az állami rendőrséget és nincs reményem arra, hogy ismét rövid időn belül évi április hő 28-án, szombaton. 519 árszervezze az én felszólalásom kapcsán. Viszont azonban aktuálisnak és sürgősnek sem tekintem annyira az ujabb átszervezést, amennyire aktuálisnak és sürgősnek tekintem azt, hogy az állami rendőrség személyzetének anyagi helyzetén a belügyminister ur változtatni méltóztassék. Egészen rövid leszek. Ha azt mondanám, hogy alacsony a fizetés, alacsonyak a pótdíjak, alacsony a lakbér, akkor csak azt ismételném voltaképen, amit minden tisztviselői csoport panaszából már úgyis ismer a t. Nemzetgyűlés. Hiszen, hogy milyen nagy fontosságot tulajdonítanak a nemzetgyűlés tagjai a tisztviselői nyomor megszüntetésének, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy épen ma délelőtt az ellenzéki oldalon ülő képviselők kötelezve érzik magukat arra, hogy egy szűkebb szövetségbe tömörüljenek (ügy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) a tisztviselői kérdés állandó napirenden tartása érdekében és együtt maradjanak mindaddig e szövetség kötelékében, mig a tisztviselői kérdést közmegnyugvásra megoldva nem látják. (Helyeslés a bal- és a szélsőbal* oldalon.) Ha hivatkoznám a drágaságra, s a meg* élhetés nehézségeire, akkor voltaképen már csak közhelyeket említenék. Számokkal sem akarok operálni mai felszólalásomban, mert ugy gondolom, hogy mire azokat kimondom, vagy mire nyomdafesték alá kerülnek, már a való élettel nem fognak megegyezni. Egyszerűen és röviden csak azt említem meg, hogy a m. kir. államrendőrség testületében elégedetlenség és elkeseredés van s ezt az elkeseredést az igazságtalan elbánás érzése hova-tovább immár elviselhetetlenné teszi. Ugy gondolom, hogy a közalkalmazottak díjazásánál akár alapigazság gyanánt fogadhatnánk el pártkülönbség nélkül mindannyian azt, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazon díjazás és ugyanazon fizetés is fizettessék mindenkinek. Ez voltaképen csak egy mondat és ha azt mondom, hogy a rendőrség az én tudomásom szerint nem kivan egyebet, mint ennek az egy mondatnak az érvényesítését, vagyis, hogy ugyanazon természetű munkáért ugyanolyan fizetés fizettessék minden közalkalmazottnak, akkor már voltaképen röviden vázoltam is a mondanivalómat. Ezt az igazságot teszem én magamévá és kérem, hogy a nemzetgyűlés minden tagja fogadja el, a belügyminister ur pedig méltóztassék megvalósítani. Nekem egyformán kedves és nemzetem szempontjából egyformán szivemhez van nőve a katona, csendőr, rendőr, vámőr, folyamőr és pénzügyőr. Véleményem szerint vitatkozni sem lehet azon, hogy melyiknek mikor nagyobb a fontossága, a szükségessége. (Ugy van! bah felől.) Mindegyikre mindig szükség volt és szükség is lesz. Az ország mai helyzetében azonban az állami rendőrség feladata és fontossága — azt kell mondanom — vetélkedik 77*
