Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.
Ülésnapok - 1922-127
514 A ncmzeigyűlés 127. ülése 1923 eddig a tisztviselőkérdésben és ne méltóztassék ezt nálam személyes élnek tekinteni, én ezeket a legnagyobb tisztelettel mondom, de igenis, az a kétségbeesés, a nemzetért és a tisztviselői osztályért érzett az az aggodalom tör ki belőlem akkor, amikor idehozom a nemzetgyűlés elé fájdalmuk egy atomját. Ha a minister ur nincs informálva, hogy mik vannak ott lenn mélyen, leszek bátor a minister urat később informálni, de remélem, nem lesz rá szükség. Én nem tartozom azok közé, akik a nemzetgyűlés előtt akarják pertraktálni a bajokat, hanem célom az, hogy . a felelős kormányzat, amelynek nemcsak joga, de kötelessége ezen a tisztviselői karon segíteni, ugy segítsen, hogy a megélhetése biztcsittassék. T. Nemzetgyűlés ! Záróul, — amikor újból leszögezem azt, hogy a vezetők mindent elkövetnek arra, hogy ne sodortassanak, ne menjenek el a tisztviselők az ellenkező irányba, a nélkülözések legnehezebb perceiben minden hatalmi súlyfc, tekintélyt-, baráti- és egyéb piivát összeköttetéseket felhasznál arra, amint mi is felhasználunk, mert nemzeties és hazafias kötelesség — szabad legyen mégis a minister ur figyelmét felhívni hogy 1918 őszén Kunfi kijelentette, hogy ennek az országnak nincs szüksége az intelligenciára, tehát vándoroljon ki. Én tudom azt jól, hogy a kormány nem ezen az állásponton van. Tudom azt jól, hogy a kormányzat mindent meg akar tenni, hogy a tisztviselői kérdést megoldja, de én nem tudom, hogy ez és ehhez hasonló intézkedések mire fognak vezetni. Amikor kérem a kormanyt újra, hogy igazán elérkezett a legfőbb ideje annak, hogy a tisztviselői kategóriák ne legyenek kitéve annak, hogy 15-ikén az utcára költözködjenek, illetve kidobják őket, nyújtson módot arra az igen t. kormány, hogy a tisztviselők lakbérilletményüket kellő időben és kellő mértékben kapják meg. Ma már igen tekintélyes vezetői állásban lévő tisztviselők, kúriai bírák, ministeri tanácsosok megelégszenek szerényebb otthonnal is és nem reflektálnak nagyobbra, de kérdezem a kormánytól, vájjon hol a biztosíték arra, hogy idejében lakás és törvényes fizetési eszköz rendelkezésükre áll, hogy ezek átköltözködjenek. Nagyon jól tudom, hogy a kormányzatnak egyik célja az, hogy a lakáscsere talán egy kis mértékben meginduljon. Ezekre várom a t. minister ur nyilatkozatát, és vagyok bátor az interpellációt előterjeszteni (olvassa) : 1. »Hajlandó-e a kormányintézkedéseket tenni, hogy minden egyes közszolgálati alkalmazott lakáspénzének felemelésénél a szerzett jogok fentartásával a tényleges szolgálatban állóknál ezidőszerűit betöltött állás, illetőleg fizetési osztály vagyfizetési csoport után az 1908. évi XXVII.tcikk 2. §-a alapján megállapított alaplakáspénz, a nyugdíjasoknál és özvegyeknél pedig a nyugdíjuk után járó alaplakbérnyugdíj vétessék számításba, és ez az alaplakáspénz a lakásrendeletnek megfelelően, a kincstári részesedéssel együtt 1923. évi május hó 1-étől 37 7 / 8-szorosra emeltessék fel ! érd április hő 27-én, pénteken. 2. Hajlandó-e a kormány elrendelni, hogy a felemelt összegű lakáspénznek megfizetésére a lakbérrendeletben megállapított 1923. évi május hó 15-iki határidő a közszolgálati alkalmazottakra nézve 1923. évi június hó 30-ig meghosszabbíttass ék 3. Hajlandó-e a kormány a közszolgálati alkalmazottak részére 1923. évi augusztus és november hó 1-étől esedékes lakáspénzek felemelése tekintetében törvényhozás utján intézkedni ? 4. Hajlandó-e a kormány engedélyezni, hogy a díjnokok, napibéres szolgák és egyéb lakáspénzt nem élvező összes közszolgálati alkalmazottak részére 1923. május hó 1-től kezdve minden megszorítás nélkül megfelelő összegű lakáspénzt helyettesítő segély utalványoztassék ki ? (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : A pénzügyminister ur kíván szólni. Kállay Tibor pénzügyminister : T. Nemzetg}ülés ! Az imént volt alkalmam felelni azokra a kérdésekre, amelyeket az előbb interpelláló képviselő ur feltett és tájékoztatni a Házat azokról az intenciókról, amelyek szerint a magam részéről a tisztviselői lakpénzek kérdésének megoldását legcélszerűbbnek gondolom. Most méltóztassék megengedni, hogy csak egy pár egészen rövid reflexióra szorítkozzam. Az egyik az a megállapítás, amellyel az igen t. képviselő ur élt, t. i., hogy a kormány mindig balkezes intézkedéseket tesz a tisztviselői kérdések terén. Ennek a megítélése, ennek elbírálása természetesen egészen a képviselő úrra tartozik, azonban szabad legyen nekem hangsúlyoznom azt, hogy a kormány a maga részéről és én különösen, már eddigi pályámnál és működésemnél fogva is, igyekszem mindenesetre megtenni mindazt ennek a karnak érdekében, ami az állam igen nehéz és igen szomorú viszonyai között megtehető. (Helyeslés.) Es én nagyon kérném a képviselő urat, hogy ne méltóztassék, — amint beszédében nem tette talán kifejezetten, de az volt az érzése az embernek, aki végighallgatta, — oly módon beállítani a dolgokat, mint hogyha annak a nehézségnek, annak a nyomorúságnak, amelyben ez a tisztviselői kar van, ez a kormány vagy pláne speciálisan én volnék az oka. Egy napig sem maradnék itt, ha valamivel hozzá tudnék járulni ahhoz, hogy segítsek a helyzeten, és ezt nem tenném. Lehetetlen mégis ugy állítani ide a dolgokat, mint hogyha egy nehézségekkel küzködő, szenvedő társadalmi réteg nyomorúságának a kormány intézkedései vagy pláne egy fináncimnisternek a helytelen intézkedései, vagy pedig helytelen felfogása és gondolkodása volna az oka. (Ügy van ! jobbfelől.) Ha ez így van, akkor vannak még az országban emberek, itt van a parlament, itt van egy párt, amely nem tűrné meg azt a fináncministert egy napig sem. (Ugy van ! jobbfelől.) Nem lehet ezeket a kérdéseket így beállítani, hogy egy tűrő, szenvedő osztály azért tűrne, szenvedne, mert nincs belátás és nincs szándék a kormányzatban arra, hogy őt a nehéz helyzetéből
