Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-127

506 A nemzetgyűlés 127. ülése' 1923. előidézni, s különösen az üzletek és ipari műhelyek bérének enormis nagy emelése olyan nagy befolyással lesz a drágaságra, hogy talán ebben a pillanatban ennek még belátható kövekezményét sem ismerjük abban a tekintetben, hogy vájjon május 15-ike, illetőleg elseje után és az azt követő időkben milyen nagymérvű drágaság fog közgazdasági téren beállani. Ez a nyomott hangulat természetszerűleg a mai különösen nehéz közgazdasági viszonyok között a lelkeket bizonyos mértékben állandóan nyugtalanítja, és azt lehet mondani, hogy minden társadalmi osztály — nemcsak a szabad pályán élők, a kereskedők, az iparosok, a mérnökök, az orvosok stb. — hanem még a munkások és vállalkozók is valamennyien azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy mikép tudnának a lakbér áthárításáról gondoskodni, mert valamennyien azt gondolják, hogy az áthárítás lehetősége eredményezi azt, hogy mindenki a lakbérét biztosítva látja. Ennek az áthárításnak a lehetősége egyedül a köztisztviselőknél nem lehetséges, s ezért különösen a köztisztviselőket tartja nyugtalanságban a mai helyzet. A sok mendemonda, a különféle felvetődött hir természetszerűleg azt eredményezi, hogy a köztisztviselőknek amúgy is nehéz és nyomott megélhetési viszonyai ezzel a lakásrendelettel még jobban alteráltatnak. A köztisztviselők teljesen tanácstalanul állanak és várják azt az intézkedést, amely rájuk nézve meghozná azt a bizonyos nyugalmat, hogy biztosítva láthatnák lakbérük kifizetése idejére lakbérük összegét. Sajnálattal állapítom azonban meg, hogy mindezideig semmiféle ilyen intézkedés napvilágot nem látott, holott joggal várhatnék, hogy épen őróluk, akik az államnak elsősorban fentartó elemei, s akikre az államhatalom maga is mindenkor támaszkodhatik, olyan intézkedés tétessék, amely létüket, existenciájukat és fenmaradásukat minden tekintetben biztosítja. A köztisztviselők — eddig legalább — abban a helyzetben voltak, hogy ha már éheztek, fáztak és nyomorogtak is, és ha megélhetésük a drágasággal arányban soha nem is állott, legalább abban a tekintetben volt biztosítékuk, hogy volt hol lehajtani a fejüket, volt lakásuk, amelyben nyugodtan meghúzódhattak. Ha most a kormány, az állam nem vállalná azokat a terheket, amelyek a lakásdrágaságból, a lakbérek emelkedéséből kifolyólag a köztisztviselőket érintik, akkor természetszerűleg minden köztisztviselő az előtt a katasztrofális helyzet előtt állana, hogy vagy ki kellene hurcolkodnia abból a lakásból, amely az ő igényeinek megfelel, vagy pedig nem tudná miből fedezni lakbérét, ami kétségbeejtő helyzet lenne. Hallatszottak hírek olyan intézkedésről, amely egyrészről azt involválná, hogy a köztisztviselők lakbére alacsonyabban, vagyis egy régebbi klasszifikáció szerint állapíttatnék meg. évi április hó 27-én, pénteken. ugy hogy a tisztviselők kénytelenek volnának lakbérükre fizetésükből ráfizetni, Hát majdnem a lehetetlenséggel határos az, t. Nemzetgyűlés, hogy amikor a köztisztviselők megélni sem tudnak, akkor még azt kívánjuk tőlük, hogy fizetésükből lakbérüket is pótolják! (Igaz! Ugy van!) Itt tehát sürgős intézkedésre van szükség s a tisztviselői karnak megvan az a reménye, hogy a kormány meg fogja találni azt a helyes középutat, amelynek követése visszaadná a tisztviselők nyugalmát és abba a helyzetbe juttatná őket, hogy lakbéreik fizethetósét biztosítva látnák. Hogy áll a lakbéreket illetőleg a helyzet? Az 1893. évi IV. te, amely a köztisztviselők fizetését és lakbérét rendezte, annak idején az 1908. évi XXVII. te. 7. §-ával akként módosíttatott, hogy a lakbérek felemeltettek. Az 1921. évi 3800 M. E., az 1922. évi 5990. és végül az 1923. évi 1750. számú rendeletekkel a lakbérek az 1908. évi XXVII. te. 7. §-ában megállapított mértékről előbb 52%-kal, majd 162°/o-kal, aztán 420%-kal, végül 680°/

0-kal emeltettek fel s egyidejűleg a lakbérnyugdíjasoknak is ugyanilyen felemelés utaltatott ki, azért is, hogy a mindenkori lakbéremelkedéssel harmóniába hozzák a tisztviselők lakbérét. A kormányrendelet tehát az 1908 : XXVII. te. 7. §-ában megállapított lakbért törvényesnek ismerte el, és olyannak, amely a tisztviselőket jogosan megilleti, s mindenkor ezen az alapon emelte a lakbéreket. Nem látom tehát át, hogy miért ne lehetne most is az 1908. évi XXVII. te. 7. §-ában megállapított lakbérek 30—40—50-szeresét adni a tisztviselőknek, egyidejűleg természetesen a kincstári haszonrészesedés és a 3°/o-os házmesterpénzt is. (Ugy van!) Mert az a 3%-os házmesterpénz abban a pillanatban, amint 30— 40—50-szeres emelés áll be, természetszerűleg óriási összegre rug, amely minden köztisztviselő háztartását súlyosan érintené. Amennyiben azonban nem a törvényesen megállapított lakbérek emeltetnének fel, illetőleg nem a lakbéremelés arányában adatnának a lakáspénzek, akkor ez katasztrofális lenne a tisztviselőkre nézve, katasztrofálisan érintené őket nevezetesen az, ha az 1893. évi IV. tc-ben megállapított lakbérek emeltetnének fel. Ebben az esetben minden köztisztviselő a 30%-os emelésnél 15.000 koronát, a 40%-osnál körülbelül 20.000 koronát és az 50%-osnál körülbelül 25.000 koronát volna kénytelen — négy negyedévre arányosan elosztva — lakbérére ráfizetni, amihez járulna még a kincstári haszonrészesedés és a házmester pénz is, ugy hogy ez olyan katasztrofális helyzetbe juttatná a köztisztviselőket, amellyel a mai viszonyok között teljes lehetetlenség volna megbirkózni. Ha pedig vétetnék alapul, — amint ezt a Máv-nál tenni akarják — hogy az 1917. évi november 1-én, elfoglalt rendfokozatnak megfelelő lakbérek emeltetnének fel, ugy ez megint igen sokakra nagy hátránnyal járna, amennyiben