Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.
Ülésnapok - 1922-127
A neMzet gyűlés 127. ülése 192, megszervezték, még pedig akként, hogy két munkaadó és két munkás bevonásával tárgyaltak erről a kérdésről és ezek véleményének meghallgatásával a közigazgatás első tisztviselője állapitotta meg a munkabéreket. Mondom, ezen a téren nekünk szomorú tapasztalataink vannak és én nem titkolhatom el azt a meggyőződésemet, hogy ha nem független bírósági személy lesz ennek a bizottságnak az elnöke, akkor a munkaadók jutván abban a bizottságban túlsúlyra, nem fogják a munkások érdekeit tekintetbe és figyelembe venni. Az egész javaslat ellen nekem súlyos kifogásaim voltak épen ennél a pontnál, mert nem láttam megfelelő módon biztosítva a munkások érdekképviseleteit. Méltóztassék ezeket a súlyos kifogásokat mélyen t. minister ur, előbbi kijelentése ellenére is figyelembe venni . . . Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Nem lehet ! Szeder Ferenc : .. . és bírósági személyt kinevezni ennek a bizottságnak az elnökéül. Javaslom ennélfogva a 4. § 3., 4., 5. és 8. bekezdésének törlését, a törölt szavak helyébe pedig a következő szöveg iktatását (olvassa) : »A munkabérmegállapitó bizottság elnökét és helyettes-elnökét a földmivelésügyi minister nevezi ki illetőleg a törvényszéki birák sorából. A kinevezett elnök és helyettes elnök neve megválasztások után az illetékes elsőfokú közigazgatási hatósággal és az illetékes mezőgazdasági kamara elnökségével közlendő«. Elnök: Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző : Senki sincs feliratkozva. Elnök: Szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Következik a határozathozatal. A 4. § 1. bekezdése meg nem támadtatván, az változatlanul elfogad tátik. A második bekezdéssel szemben Csik József képviselő ur elleninditványt tett. Kérdem a t. Nemzetgyűlést : méltóztatik-e elfogadni a második bekezdés eredeti szövegét, szemben Csik képviselő ur indítványával, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az eredeti szöveget fogadják el, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik ) Többség. Csik képviselő ur elleninditványa elvettetik. Az előadó ur egy uj harmadik bekezdést indítványozott ehhez a szakaszhoz. Kérdem a t. Nemzetgyűlést : méltóztatik-e az előadó ur által indítványozott uj bekezdést elfogadni harmadik bekezdésül? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik ezt elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A nemzetgyűlés az előadó ur által indítványozott uj bekezdést elfogadja. Következik a határozathozatal a régi harmadik bekezdés felett, amellyel szemben Dénes István és Szeder Ferenc képviselő urak elleninditványt tettek. A harmadik bekezdés eredeti szövegét szembe fogom állítani Dénes és Szeder képviselő urak elleninditványaival. évi ápfilis hő 27-én, pénfehcn. 493 Kérdem a t. Nemzetgyűlést: méltóztatik-e elfogadni a harmadik bekezdés eredeti szövegét, szemben Dénes és Szeder képviselő urak elleninditványaival ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az eredeti szöveget fogadják el, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház az eredeti szöveget fogadta el s igy Dénes és Szeder képviselő urak indítványai elvettettek Következik a határozathozatal a régi negyedik bekezdésre vonatkozólag. Miután Szeder Ferenc képviselő ur e bekezdés törlését indítványozza, így azt az eredeti szöveggel szembeállítom. Kérdem tehát a t. Házat, méltóztatik-e az eredeti szöveget elfogadni szemben Szeder Ferenc képviselő ur indítványával, igen vagy nem ? Akik az eredeti szöveget fogadják el szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház az eredeti szöveget fogadta el s igy Szeder Ferenc képviselő ur indítványa elvettetett. Most pedig felteszem a kérdést Csik József képviselő urnák ugyanezen bekezdéshez beadott kiegészítő indítványára vonatkozólag. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e Csik József képviselő ur kiegészítő indítványát elfogadni igen vagy nem ? Kérem azokat, akik elfogadják szíveskedjenek felállni. Kisebbség. Az indítvány mellőztetett. A régi 5. bekezdésre vonatkozlag Szeder Ferenc képviselő ur annak törlését kérte. Kérdem a t. Nemzetgyűlést : méltóztatik e elfogadni az 5. bekezdést változatlanul, szemben Szeder képviselő ur azon indítványával, hogy az töröltessék? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik elfogadják az eredeti szöveget, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Az 5. bekezdés eredeti szövegezésben fogadtatott el. Arégi 6. és 7. bekezdés meg nem támadtatott, azokat elfogadottaknak jelentem ki. Hátra van még a határozathozatal a régi 8. bekezdésre vonatkozólag. Kérdem a t. Nemzetgyűlést : méltóztatik-e az eredeti szöveget elfogadni, szemben Szeder képviselő ur indítványa val, aki a bekezdést törölni kívánja ? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az eredeti szöveget elfogadják, szíveskedjenek felállani, (Megtörténik.) Többség. Ilyen értelemben mondom ki a határozatot ; Szeder Ferenc képviselő ur idevonatkozó indítványa elvetetett Következik az 5 §. Hebet Ede jegyző (olvassa az 5. §.) : Az előadó kíván szólni. Szabó Sándor előadó : T. Nemzetgyűlés ! Az 5. §-hoz kénytelen vagyok egy stiláris módosítást ajánlani, mégpedig, hogy az 5. § második bekezdése második pontjának első sorában ezen szavak : »állam és társadalom« töröltessenek és helyükbe »állami és társadalmi rend« szavak írassanak. Ez felel meg az értelem lényegének, ezért kérem, méltóztassanak elfogadni. Elnök: Kivan még valaki szólni? Hebelt Ede jegyző: Csik József!